
A jeddi postahivatal már több mint egy hónapja nem kézbesíti a helyiek leveleit, újságait, nyugdíjait, a munkanélküli segélyeit vagy más állami járulékait. Néha hosszú sorok kiállása után mindezeket személyesen kell felvenniük a postahivatal székhelyén – tudtuk meg egy jeddi lakostól.
2010. május 11., 14:222010. május 11., 14:22
A község postahivatalában összesen három alkalmazott dolgozik: egy hivatalnok és két postai kézbesítő, azaz postás. Legalábbis így volt áprilisig, amíg az egyik kézbesítő – a jeddi hivatal legrégebbi alkalmazottja – fel nem mondott – tudtuk meg a postahivatal Maros megyei főfelügyelőjétől, Erőss Csabától. „Jeddhez tartoznak még Kebele, Kebeleszentivány és Marosagárd települések is, ezért egy postás nem tudja lefedni az egész községet” – tette hozzá a főfelügyelő, akitől azt is megtudtuk, hogy jövő hétre írták ki a versenyvizsgát az üresen maradt állás betöltésére.
Nem maradt tehát postás nélkül a község, csupán egy megszokott, régi alkalmazottól vált meg a hivatal, és ez okozott gondot a levelek vagy a segélyek, nyugdíjak kihordásában – mondta Erőss Csaba. A posta belső szabályzata alapján csupán versenyvizsgával lehet elfoglalni a megüresedett helyeket, de reméli, hogy ebben a válságidőszakban nem jelent majd problémát az állás betöltése. Jövő hét közepéig lehet leadni a jelentkezési dossziékat, amelyeket a jeddi polgármesteri hivatalnál vagy a marosvásárhelyi 1-es postahivatal (Revoluţiei utca 2. szám) személyzeti osztályán fogadnak el.
A kis Jézus megszületett, örvendjünk! címmel szerveztek hétfőn délután ünnepre hangoló eseményt Nyárádszerdában. A kisdiákok betlehemest adtak elő, majd a közönséggel együtt népi énekeket tanultak és csuhéból angyalt készítettek.
Lakóház kapott lángra vasárnap este a Mezőzáh községhez tartozó Botadűlőn – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
Többen megsérültek a járműben, amely vasárnap délután lesodródott a 15-ös országútról, majd felborult Csobotány közelében – közli a Maros megyei tűzoltóság.
A Maros megyei gyermekvédelmi igazgatóság új módszerekkel is próbálja elérni azokat, akik hivatásként vállalnák a nevelő szülői felelősséget: állásbörzén voltak, ahol sikerült is új kollégát találniuk, de még többre van szükség.
Két ember sérült meg szombaton este a Nyárádtő Ákosfalva felőli kijáratánál történt balesetben – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
Ezernyolcszáz szovátai gyermek tanulhat úszni a szombaton átadott tanuszodában, amely nemcsak nagyobb, mint az eddigi hasonló létesítmények, hanem olcsóbb is lesz fenntartani.
Negyven férőhelyes új bölcsődét avattak fel szombaton Gyulakután. A már jól ismert zsiráffej kandikált ki itt is az épületből, amelynek falára a 46. szám került fel, ugyanis országszerte ez a negyvenhatodik felavatott bölcsőde.
Egy közösségi oldalon tette közzé hozzászólásait a szászrégeni férfi, aki egy horogkeresztet ábrázoló fotót, valamint erőszakos jellegű üzenetet is csatolt. A rendőrség hivatalból indított eljárást ellene.
Utaskísérőket alkalmaznak a marosvásárhelyi reptérre, közzétették az időpontot és a nem mindennapi követelményeket.
Újra megcsodálhatók a Milvus Csoport idei fotópályázatára beérkezett legszebb alkotások a Marosvásárhelyi Állatkertben.