14 oldalban Marossárpatakról a helybelieknek

Jubileumi születésnapját ünnepli szeptemberben a Marossárpataki Újság, amely elsősorban a helyi kulturális, politikai, illetve sporteseményekről számol be a marossárpatakiaknak, de közösségépítő szerepet is vállalt. A falubeliek kitüntették a lap szerkesztőjét, aki ingyen és bérmentve dolgozik az újságnak.

Hajnal Csilla (R)

2010. szeptember 23., 15:072010. szeptember 23., 15:07

2010. szeptember 23., 17:542010. szeptember 23., 17:54

Galéria

Berekméri Edmond szerkesztésében a jelenleg háromhavonta megjelenő lapot kezdetben a polgármesteri hivatal, néhány helyi magánvállalkozó és magánszemélyek támogatásával sikerült havonta kiadni. Az anyagi nehézségek miatt azonban le kellett mondani a lap havi megjelenéséről, így csak kéthavonta kerülhetett az olvasók asztalára a 12–14 oldalas újság.

Az elmúlt tíz évben 65 lapszám jelent meg. 2008 nyarától a Marossárpatakért Egyesület támogatja a lapot, amelynek írását, szerkesztését, nyomtatását, de még a kézbesítését is Berekméri Edmond ingyen és bérmentve vállalta magára. A falu közössége a helyi nőszövetség kezdeményezésére pedig egy kitüntetéssel „hálálta meg” tevékenységét. „Berekméri Edmondnak, a sárpataki közösségi életben végzett kiemelkedő munkájáért. Köszönettel, a sárpatakiak” – áll az emlékplaketten.

„Jólesett az elismerés, de ugyanakkor kötelez, hogy továbbra is becsülettel szolgáljam a települést, amely úgy érzem, hogy első pillanattól kezdve befogadott” – vallja a kitüntetett, aki Sáromberkén született ugyan, de 14 éve Sárpatakra költözött feleségéhez.

A lap szerkesztésén kívül számos kulturális rendezvény (falunapok, huszárbálok, irodalmi- és nótaestek, világháborús emlékestek stb.) szervezője, mozgatórugója volt, ugyanakkor a helyi falumúzeum egyik megálmodója és létrehozójaként is ismerik a településen őt, akinek közösségi munkájában állandó segítőtársa volt Kozma Barna polgármester, Gálfi Tibor és Mózes Sándor pedagógusok, illetve Módi Attila mérnök. „Addig nem lesz nehéz írni, szerkeszteni, amíg van érdeklődés és igény rá” – mondta Berekméri Edmond, aki nem csak szeretné, hogy a jövőben is sok kulturális rendezvény legyen Marossárpatakon, hanem tesz is ennek érdekében.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 13., szombat

Gyermekek éve a református egyházkerületben: közösségi élményt adnak a gyerekeknek

Szokatlan gyermekzsivajjal telt meg szombaton a marosvásárhelyi Vártemplom, ahol közös gyermeknapot tartottak a református gyülekezetek. Félezer kicsi, fiatal és felnőtt imádkozott és énekelt közösen.

Gyermekek éve a református egyházkerületben: közösségi élményt adnak a gyerekeknek
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Megnyílt a Limespark – Székelyföld legújabb nagyszabású turisztikai látványossága

Mikháza, a kis nyárádmenti falu ad otthont a Limesparknak, amely méltón képviseli a térség kivételes régészeti értékeit. A különleges múzeum szombat délelőtt nyitotta meg kapuit, és ezentúl minden keddtől vasárnapig várja látogatóit.

Megnyílt a Limespark – Székelyföld legújabb nagyszabású turisztikai látványossága
2026. június 13., szombat

Ismét rovarirtás lesz Marosvásárhelyen

Rovarirtási akciót szervez Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala szombat éjjel a város valamennyi területén. Azt javasolják, csukják be az ablakokat, ha arra jár a rovarirtó szereket permetező autó.

Ismét rovarirtás lesz Marosvásárhelyen
Ismét rovarirtás lesz Marosvásárhelyen
2026. június 13., szombat

Ismét rovarirtás lesz Marosvásárhelyen

2026. június 12., péntek

Óriási fogás: közel 60 kilogramm kannabiszt és 700 ezer lejt is lefoglaltak

Több mint 58 kilogramm kannabiszt, kokaint, valamint mintegy 700 ezer lejt és 8 ezer eurót foglaltak le a hatóságok egy Maros, Kolozs és Fehér megyére kiterjedő akció során. Három gyanúsítottat harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek.

Óriási fogás: közel 60 kilogramm kannabiszt és 700 ezer lejt is lefoglaltak
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Afrikai struccfióka bújt ki a tojásból a marosvásárhelyi állatkertben

Óriástojásból bújt elő a világ legnagyobb madarának fiókája a Marosvásárhelyi Állatkertben. A ritkán látható pillanatot videóra vették.

Afrikai struccfióka bújt ki a tojásból a marosvásárhelyi állatkertben
2026. június 12., péntek

Halászati szabálytalanságok miatt razziázik a rendőrség Maros megyében

Hat házkutatást tartanak pénteken Maros megyében a rendőrök egy olyan büntetőügyben, amelyben a halászati jogszabályok megsértésének gyanúja miatt nyomoznak.

Halászati szabálytalanságok miatt razziázik a rendőrség Maros megyében
2026. június 11., csütörtök

Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben

Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben, annak érdekében, hogy a jelenlegi négy helyszín helyett egy helyen legyenek elérhetők az egészségügyi szolgáltatások. A kivitelezőt most választják ki, a beruházás húszmillió lejbe kerül.

Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben
Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben
2026. június 11., csütörtök

Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben

Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Jégesőre, szélviharra, felhőszakadásra figyelmeztetnek

Ro-Alert riasztásban hívják fel a Maros megyeiek figyelmét, hogy narancssárga viharjelzés érvényes csütörtökön este fél hétig. Több település érintett.

Jégesőre, szélviharra, felhőszakadásra figyelmeztetnek
2026. június 11., csütörtök

Megyesi Balázs műtárgyszakértő Marosvásárhelyen

A nők szerepe a szecesszió művészetében témakört ismerhetik meg mindazok, akik június 13-án, szombaton részt vesznek Marosvásárhelyen a szecesszió világnapjának programjain.

Megyesi Balázs műtárgyszakértő Marosvásárhelyen
2026. június 10., szerda

Még pénz kell a közel húsz éve épülő marosvásárhelyi jégpályára

Még 2007-ben kezdődött el a marosvásárhelyi fedett jégpálya és multifunkcionális sportbázis építése a Ligetben. Az eredetileg 2009-re tervezett beruházás azonban máig sem zárult le. Befejezéséhez idén további 15 millió lejre van szükség.

Még pénz kell a közel húsz éve épülő marosvásárhelyi jégpályára
Hirdetés