Segesváron száz munkagép dolgozik a város elkerülőútján és helyenként már látványos a nyomvonal. Szászrégenben a napokban jelentik be, hogy négy év pereskedés után végül mely cég lesz az ötszáz millió lejes munkálat kivitelezője.
Közlekedési baleset történt szombat este Szászrégenben az Abafáji út és a Gyümölcsfák utca kereszteződésénél. A balesetben két személygépkocsi ütközött, hat személyt szállítottak kórházba.
Több mint 17 hektáros városi parkot hoznak létre a Szászrégen melletti Kerekerdő környékén: játszóteret és futópályát alakítanak ki, 2500 fát és cserjét ültetnek el, az elképzelések szerint pedig a terület teljesen akadálymentesített lesz.
Színes programokkal szervezik meg immár 13. alkalommal a Magyar Napokat Szászrégenben.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
Egyre több szászrégeni lakó kéri, hogy fekvőrendőrt helyezzenek el az utcájában a gyorshajtás miatt. A városházára érkező hivatalos kérelmeket a közlekedésügyi bizottság vizsgálja meg, miközben a város őszi útjavításokra is készül.
Közúti balesethez riasztották szombaton kora este a tűzoltókat Szászrégenben: egy személyautó eddig tisztázatlan körülmények között letért az úttestről. A járműben hét ember – három felnőtt és négy gyermek – utazott, mind megsérültek.
Kiskorúakból álló szászrégeni csoport megbotránkoztató viselkedéséről szóló videók keltek szárnyra a közösségi médiában. Egy 17 éves fiú kukafedéllel dobott meg egy férfit a parkban, a rendőrség megbírságolta az elkövetőt.
Villám csapott két, a Maros partján halászó férfiba csütörtök kora délután Szászrégenben. A mentősök erőfeszítései ellenére életüket nem sikerült megmenteni.
A szászrégeni Kerekerdőben található víztározók biztonsági szintjének helyreállítása érdekében szerda délutántól szinte egy egész napig szünetel a vízszolgáltatás a város több pontján.
Három ember sérült meg kedd reggel Szászrégenben közúti balesetben, egyiküket a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk a roncsok közül.

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter pénteken.
Autóbuszokat vásárolnak, megállókat újítanak fel és újakat alakítanak ki Szászrégenben európai uniós pénzalapokból. A városvezetés célja, hogy a tömbháznegyedekben is elérhető legyen a tömegközlekedés, segítve a diákok utaztatását is.
Bár a szállításügyi minisztérium kiadta az építkezési engedélyt a szászrégeni körgyűrű megépítésére, a városháza egyelőre még nem kötött szerződést kivitelezővel. Két és fél éve húzódik a nyertes kikiáltása az óvások miatt.
Forgalomkorlátozásra kell számítani szombaton és vasárnap a 15-ös országúton, Marosvásárhely és Szászrégen között, a sáromberki vasúti felüljárónál.
Hetvenkét órája dolgoznak a vízszolgáltató ügyeletesei Szászrégenben, ahol meghibásodott az a nagyméretű vízvezeték, ami az üzemből ellátja a várost. Az illetékesek szerint kedd estig megoldódhat a probléma.
Kidőlt fák miatt riasztották a Maros megyei tűzoltókat szerda délután: Szászrégenben egy tömbházra dőlt fenyőfa, Marosvásárhelyen személyautókra esett faágak miatt kellett közbelépniük.
Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben, annak érdekében, hogy a jelenlegi négy helyszín helyett egy helyen legyenek elérhetők az egészségügyi szolgáltatások. A kivitelezőt most választják ki, a beruházás húszmillió lejbe kerül.
Kigyúlt autóhoz riasztották szombat reggel a szászrégeni tűzoltókat. Az eset során egy ember megsérült.