
Papíron jól mutat, de a helyiek szeretnék, ha már épülne a kerülőút
Fotó: Szászrégeni polgármesteri hivatal
Bár a szállításügyi minisztérium kiadta az építkezési engedélyt a szászrégeni körgyűrű megépítésére, a városháza egyelőre még nem kötött szerződést kivitelezővel. Két és fél éve húzódik a nyertes kikiáltása az óvások miatt.
2026. július 26., 14:102026. július 26., 14:10
Szászrégenben a teherforgalmat egy csaknem 13 kilométere körgyűrűvel szeretnék kivezetni a településről és ennek előtanulmányát már nagyon rég előkészítették.
Most a szállításügyi miniszter kiadta az építkezési engedélyt, de kivitelező még nincs.
A szakminisztérium honlapján hétfőn jelent meg a közlemény, miszerint megvan az építkezési engedélye a szászrégeni kerülőútnak. Ennek értelmében
A beruházás részeként két híd épül a Maros folyó felett, továbbá hidak a Malomárok, valamint a Mocsár- és Görgény-patakok fölött. Emellett vasúti felüljárók is lesznek.
A szászrégeni belvárosból kivezetnék a gépkocsik egy részét
Fotó: Haáz Vince
A szászrégeni polgármester kabinetfőnöke, Gál Előd a Székelyhonnak elmondta, hogy
Mint emlékeztetett az országos közbeszerzésre első körben több cég jelentkezett és egy besztercei céget kiáltottak ki nyertesnek két és fél évvel ezelőtt.
Egy marosvásárhelyi cég azonban megóvta a döntést és emiatt azóta sem sikerült megkötni a szerződést. Legutóbb, július 21-én hétfőn derült ki, hogy
Gál Előd elmondta, hogy a marosvásárhelyi, sorozatosan óvó céget azért zárták ki már első körben, mert nem teljesítette az előírt műszaki követelményeket.
„A bukaresti szakcég, aki az egész eljárás törvényességéért felel arról értesített minket, hogy meg kell várjuk az országos szakhatósághoz benyújtott óvásról kapott hivatalos értesítést, amit mi is meg foguk óvni a bíróságon. Úgy tudjuk, hogy 2,5 éves sorozat után ez az utolsó óvás, amit benyújthattak és a bíróság, tíz napon belül köteles lesz kimondani, hogy ki a végleges nyertes cég, akivel szerződést kell kötni. Reméljük, hogy ez így is lesz, és végre sikerült lezárni az egész közbeszerzést, kikiáltani a nyertest és elkezdeni a munkálatokat” – ismertette a kabinetfőnök.
Szombaton országszerte 549 járművezetőnek vonták be a jogosítványát, 133-nak gyorshajtás, 71-nek alkohol hatása alatti vezetés miatt – derül ki a Román Rendőrség vasárnapi közleményéből.
Az Avram Iancu emlékének szentelt cebei (Țebea) ünnepségek alkalmából megfogalmazott vasárnapi üzenetében Nicușor Dan hangsúlyozta, hogy a tisztelet kifejezése mindazok iránt, akik hozzájárultak a román nemzet emancipációjához.
A Revolt ügyfeleinek érzékeny adatai kerültek egy illetéktelen harmadik félhez, miután a vállalat egy valós kormányzati ügynökség e-mail-domainjéről érkező csalárd megkereséseket kapott – közölte a brit fintechcég szóvivője a Reuters hírügynökséggel.
Hosszú évek óta nem volt ilyen népes mezőny a Székely Vágtán, összesen 35 lovas állt rajthoz. A szervezők szerint külön öröm, hogy egyre több fiatal kapcsolódik be a lovassportba, ami azt mutatja, hogy van utánpótlás.
Erős szél és mérsékelt záporok várhatók az ország országban vasárnap, a jövő hét közepén azonban felmelegszik az idő, a hőmérsékletek újra megközelíthetik a 30 Celsius-fokot.
Ilie Bolojan szerint egy ügyvivő kormány miniszterelnökének vagy minisztereinek lemondása csak elmélyítené a válságot és a kormányzati tevékenységeket is megbénítaná.
Római katolikus, görögkatolikus és ortodox egyházi méltóságok vettek részt szombaton Gyulafehérváron a Márton Áron emlékére szervezett rendezvényen. A püspök a múlt századi erdélyi közélet egyik meghatározó szellemi vezetője volt.
Lezuhant szombaton egy drón a Suceava megyei Botoșenița Mare térségében, egy kukoricásban. A becsapódás helyén mintegy egy méter átmérőjű és 30 centiméter mély kráter keletkezett.
Súlyos gondok jelentkeztek a kórházak, különösen a sürgősségi betegellátó egységek finanszírozásában, és fennáll a veszélye annak, hogy október 1-jétől a mentőszolgálatoknak nem lesz pénzük üzemanyagra – figyelmeztetett Alexandru Rogobete.
Az a dolgunk, hogy készen álljunk, ha az országnak szüksége van ránk, akkor ránk lehet számítani – mondta Orbán Viktor a Somogy vármegyei Kötcsén szombaton.
szóljon hozzá!