/ Publicisztika

Oly sok megaláztatás és arculcsapás után szombaton délelőtt, ha csak egy kis időre is, de végre nem másodrendű állampolgároknak érezhettük magunkat itthon, Romániában – a csendőrségnek hála.

Éles vita alakult ki a közösségi térben azzal kapcsolatban, hogy a Máltai Szeretetszolgálat kinek is építette a csíksomlyói foglalkoztatóközpontot. Szerintünk a somlyói roma közösségnek – ami teljesen rendben van.

Tíz esztendővel ezelőtt játszi könnyedséggel tartottam meg az újságírói munkáról szóló ötven perces előadást az általános iskolásoknak. Minap a húsz perc is nehezen jött össze.

A napnál is világosabb, hogy miért olyanok a megyei útjaink, amilyenek: mert Borboly Csaba szerint „legalább tíz évre kell jó utat építeni”.

A hatalommal visszaélés egyik finom és gyakori formája a személyre szabott álláshirdetés. Aki állást keres, tudja, hogy miről van szó.

A ballagás dátuma körül kialakult helyzet ugyanis nem a betegség maga, hanem egy kitüremkedő szimptómája egy komplex folyamatnak – állítja a szerkesztőségünknek eljuttatott véleménycikkében a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori diákja.

Borboly Csaba Facebook-influenszer, másodállásban tanácselnök az utóbbi időben nagyon rákattant a Székelyhonra és Kozán Istvánra. Nemrég élő videóban fenyegette meg kollégánkat, most pedig azzal vádolja, hogy „ellenszélt nyomott az úzvölgyi ügyben”.

Önhibáján kívül többszörösen vert helyzetbe lavírozta magát Csíkszereda önkormányzata – csak azért, mert hitt abban, hogy képes lesz megoldani egy olyan problémát, amiről a dörzsölt helyi és országos politikusok évtizedek óta tudják, képtelenség.

„Te könnyen beszélsz” – ordította torkaszakadtából utánam az egyik futárszolgálat csíkszeredai alkalmazottja, kifülelvén, hogy helyeslően beszélek a csíkszeredai helyi rendőrség munkájáról.

A közösségi média hírfolyamait olvasva, az embernek az az érzése, hogy párhuzamos valóságok városa lett Székelyudvarhely. Mintha más világban élnénk, mint amiről egymásnak írunk, amiről a közösségi
médiában olvasunk.

Fiúk, ezért tényleg kár volt a sok cirkusz – jön rögtön az első gondolat, amint augusztus végén belépünk az úzvölgyi katonatemetőbe.

Az idegengyűlölet vagyis a xenofóbia – ahogy a neve is mutatja – az idegenekkel szembeni negatív érzelmet, a tőlük való félelmet jelenti. Ennek színtiszta terepei Romániában a sportlétesítmények lelátói.

Borboly Csaba vigyorogva állt az újságírók elé, mintha őt amúgy a történtek nem is érintenék. A tanácselnök első reakcióként a tőle „elvárt módon” azonnal hárított.

Minden sorsfordító pillanatban elárulták a nemzetet – és a hazát is, nekik pont elég volt az országot legvidámabb barakká zülleszteni, főleg úgy, hogy abban a barakkban ők lehettek a smasszerek.