Önhibáján kívül többszörösen vert helyzetbe lavírozta magát Csíkszereda önkormányzata – csak azért, mert hitt abban, hogy képes lesz megoldani egy olyan problémát, amiről a dörzsölt helyi és országos politikusok évtizedek óta tudják, képtelenség.
Borboly Csaba közpénzen gondosan és mérnöki pontossággal felépített sikerpropagandájába, problémamegoldó imázsába nem fér bele egy fiaskó; sőt, még egy rossz hírecske közlése, beismerése sem.
„Te könnyen beszélsz” – ordította torkaszakadtából utánam az egyik futárszolgálat csíkszeredai alkalmazottja, kifülelvén, hogy helyeslően beszélek a csíkszeredai helyi rendőrség munkájáról.
A közösségi média hírfolyamait olvasva, az embernek az az érzése, hogy párhuzamos valóságok városa lett Székelyudvarhely. Mintha más világban élnénk, mint amiről egymásnak írunk, amiről a közösségi
médiában olvasunk.
Fiúk, ezért tényleg kár volt a sok cirkusz – jön rögtön az első gondolat, amint augusztus végén belépünk az úzvölgyi katonatemetőbe.
Az idegengyűlölet vagyis a xenofóbia – ahogy a neve is mutatja – az idegenekkel szembeni negatív érzelmet, a tőlük való félelmet jelenti. Ennek színtiszta terepei Romániában a sportlétesítmények lelátói.
Borboly Csaba vigyorogva állt az újságírók elé, mintha őt amúgy a történtek nem is érintenék. A tanácselnök első reakcióként a tőle „elvárt módon” azonnal hárított.
Minden sorsfordító pillanatban elárulták a nemzetet – és a hazát is, nekik pont elég volt az országot legvidámabb barakká zülleszteni, főleg úgy, hogy abban a barakkban ők lehettek a smasszerek.
Magyarázkodásra szorult Csíkszereda polgármestere, miután Románia nemzeti ünnepén a város egyik szocreál épületét a román zászló színeivel világíttatta meg. Hiba volt a románok felé tett látványos gesztus, illetve szükség volt a mentegetőzésre?
„Annyit szeretnék változtatni a dolgokon, hogy ettől fogva a sajtótájékoztatóinkat sajtótájékoztató formájában tartjuk. Amikor pedig időszerű lesz, akkor tartunk sajtókonferenciát, ami azt jelenti, hogy a sajtó is kérdez.”
De, Péter, akkor tényleg figyelni kell ránk! És elviselni azt is, hogy neked nem tetsző kérdések fognak elhangzani. Fájni fog, Péter, fájni fog. De gyere! Elleszünk veled is valahogy, mint a medvével.
Több éve már annak, hogy Gergely Zsolt megálmodta, majd kivitelezte a Fordított Házikót Parajdon. A bel- és külföldi turisták körében is népszerű látványosság nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek egyik kedvenc szórakozása Hargita megyében. Az ötletgazdával arról beszélgettünk, hogy miként született meg a házikó terve, amit mindenki első látásra a szívébe zár.
Ez a beszélgetés is a manapság megszokott forgatókönyv alapján alakult: a társaság egy része a vakcina mellett érvelt, a többiek pedig az oltóanyag ellen szólaltak fel. Úgy tűnt, esély sincs arra, hogy közeledjenek az álláspontok.
Amilyen lendülettel és elhivatottsággal bizonygatták a tavaly őszi helyhatósági választás kampányában Székelyudvarhellyel kapcsolatos elhivatottságukat és terveiket, ugyanolyan csendben mondanak le a rájuk ruházott feladataikról a POL erős emberei.
A szavaknak, nyilatkozatoknak rendkívüli súlyuk van – akárcsak a hallgatásnak. Ennek tudatában egy fontos embernek, mondjuk egy miniszternek mérlegelnie kell, hogy mikor szólal meg, és mikor dönt úgy, inkább hallgat.
Gyergyószéken végre megvalósult az, amit sok helyen csak papíron vallanak, hogy a város a vidékével együtt kellene éljen. Jó érzés volt látni, hogy a lokálpatrióta egók itt nem oltották ki egymást.
Tehetetlenség, hozzánemértés, magyarázkodás, mentegetőzés – kapásból ezek a szavak juthatnak eszünkbe, ha bizonyos székelyföldi utak, utcák, hidak karbantartásáról esik szó.
Ha semmi sem változik, akkor nem kell már sokat várni, és bevételhiányuk következtében szép lassan leteszik a puskákat a vadászok.
Kérdés, hogy valóban szükség(ünk) van ezekre az elismerő szavakra, mondatokra, újságcikkekre, televíziós híranyagokra? Illetve az is megválaszolásra vár, hogy a románság miért tartotta fontosnak erről ily módon szót ejteni?