Nyolcadik alkalommal szervezték meg a Herman Ottó Kárpát-medencei Biológia Verseny erdélyi fordulóját Kolozsváron, március 9-én. A vetélkedőn több mint 130 diák vett részt, közülük négyen jutottak a Kárpát-medencei döntőbe.
Hosszú évek teltek el, amíg berendezkedhetett a sepsiszentgyörgyi Szemerja negyedi impozáns épületbe a Babeș–Bolyai Tudományegyetem kihelyezett tagozata. A kampuszépítéssel azonban új fejezetet nyitnának a háromszéki felsőoktatás történetében.
Egészséges étkeztetés a neve most már annak az országos programnak, amelynek legfőbb célja az iskolaelhagyás csökkentése. Lényege, hogy iskolaidőben hétköznaponként egy étkezést biztosítanak az adott iskola vagy óvoda minden gyerekének.
A marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnáziumban szervezik meg a Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferenciáját március 9-én.
Folytatódik a tizenkettedikes diákok próbaérettségije: kedden a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból, szerdán a szaknak megfelelő választható tantárgyból próbavizsgáztak, és hátravan még a kisebbségi oktatásban tanulók anyanyelvi próbafelmérése.
Szinte pontosan egy évvel az alapkőletétel után, március 9-én, szombaton felavatják a kormányzati forrásokból épült új bölcsődét Kézdivásárhelyen. Az eseményen több hivatalosság is tiszteletét teszi.
Ahány megkérdezett, annyi féle vélemény születik arról, hogy miként befolyásolja a kisebbségi diákok teljesítményét az, ha szüleik a többség nyelvén oktató osztályba íratják őket.
Megkezdődött a végzősök próbaérettségije, amelynek idei újdonsága, hogy a javítás már digitális javítóplatformon zajlik. Az eredményeket március 15-én teszik közzé, de a jegyeket kizárólag a szülő vagy a diák írásos kérése esetén vezetik be a naplóba.
A tanügyminisztérium által jóváhagyott ütemterv szerint hétfőn román nyelv és irodalomból, kedden a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból, szerdán a választott tantárgyból írásbeliznek a diákok.
Mintegy egymillió lejes finanszírozásra pályázott sikeresen a homoródalmási önkormányzat, hogy felújíthassák a helyi óvodát, amelynek egyebek mellett egyes tetőszerkezeti elemei gyengültek meg. A munkálatok idején máshol oktatják a kicsiket.
Eleinte csak sértés, gúnyolódás hangzik el, később már pofon is elcsattanhat a diákok között – gyakran a pedagógusok és szülők tudta nélkül. Az egyre aggasztóbb méreteket öltő zaklatásról Fazakas Ildikó iskolapszichológust kérdeztük.

Mindenszentek és halottak napja egymást kiegészítő ünnepek. Ilyenkor szoktunk megemlékezni elhunyt szeretteinkről, gyertyát gyújtva és virággal díszítve a sírokat.
Iskolai konzorciumnak nevezik azokat a tanintézményi társulásokat, amelyek pályakezdés előtt álló pedagógus-jelölteket fogadhatnak gyakorlás céljából. Őket pedig csakis a mentorjegyzékben szereplő tanárok irányíthatják.
Fontos a marosvásárhelyi katolikus felekezeti iskola létrehozása, és létre is fogják hozni – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. Az Erdélyi Magyar Szövetség marosvásárhelyi szervezete is közleményt adott ki a katolikus iskola kapcsán.
Minden diák más-más ütemben fejlődik, egy huszonöt-harmincas létszámú osztályban pedig van, aki lemarad, és valóban szüksége van magántanár segítségére a felzárkózáshoz. A magánórák mögötti motiváció azonban ennél jóval összetettebb.
Marosvásárhelyen két iskolában is új helyszínen csengethetnek be először a kisdiákoknak ősszel: a Marosvásárhelyi Református Kollégium és a Bolyai Farkas Gimnázium elemi osztályos tanulói a városközpontban lévő új iskolát vehetik birtokba szeptembertől.
Segítő kezet nyújt a sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi és baróti érettségizőknek a háromszéki RMDSZ és a Communitas Alapítvány. A tizenkét hetes ingyenes román nyelvtanfolyamra március 7-ig jelentkezhetnek a megmérettetés előtt álló fiatalok.
Kovászna megyében 1685 nyolcadikos diák vett részt a február 5–7. között szervezett próba-képességvizsgán, 169-en hiányoztak. A jegyek ismeretében az szűrhető le, hogy románból és matematikából gyengébben, magyarból jobban teljesítettek, mint tavaly.
Az országos képességfelmérő próbavizsgán részt vett nyolcadikos diákok 73,98-a ért el ötöst vagy annál nagyobb jegyet román nyelv és irodalomból, matematikából 42,37 százalék, anyanyelvből 82,93 százalék kapott legalább 5-öst.