
Idén még a magyar diákok is ugyanazokat a feladatokat kapják, mint román társaik
Fotó: Veres Nándor
Folytatódik a tizenkettedikes diákok próbaérettségije: kedden a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból, szerdán a szaknak megfelelő választható tantárgyból próbavizsgáztak, és hátravan még a kisebbségi oktatásban tanulók anyanyelvi próbafelmérése. A beiratkozott diákok mintegy tizenöt százaléka végül nem jelent meg a teszten, ez a hiányzási arány azonban nem tükrözi a valódi érettségin jegyzett hiányzásokat.
2024. március 06., 19:342024. március 06., 19:34
2024. március 06., 19:452024. március 06., 19:45
Idén először minden vizsgatantárgy esetében digitalizált dolgozatjavítást végeznek, ezért már
Ez lényegében azt jelenti, hogy a dolgozatokat beszkennelik, majd véletlenszerűen kiosztják a javítótanároknak.
Mindezt azután vezették be, hogy a tavaly őszi érettségin használták már ezt a rendszert, és Ligia Deca tanügyminiszter nyilatkozata szerint a pedagógusok meg voltak elégedve vele. A miniszter korábban azzal érvelt a digitális javítás mellett, hogy
Így tehát idén egy marosvásárhelyi vagy székelyudvarhelyi magyar diák dolgozatát akár egy bukaresti tanár is javíthatja, aki nem tudja, hogy magyar diákról van szó.
A próbaérettségin azonban a dolgozatokat a nevek letakarásánál az adott iskolák pecsétjével látták el, így
– részletezte Fejes Réka, a Maros megyei próbaérettségiért felelős tanfelügyelő. A nyári érettségin azonban már egy általános, országos pecséttel látnak el minden dolgozatot, így nem fogják tudni, hogy honnan érkezett a dolgozat – legyen szó egy bukaresti iskoláról vagy egy székelykeresztúriról.
Idén még nem lesz differenciált a kisebbségi oktatásban tanuló diákok dolgozata, ugyanazokat a tételeket kapják, mint román társaik.
– magyarázta Fejes Réka. A magyar anyanyelvű nyolcadikosok már idén is másfajta tesztet kapnak, mint román diáktársaik.
A próbaérettségire beiratkozott diákok mintegy tizenöt százaléka végül nem jelent meg a teszteken. A tanfelügyelő elmondása szerint ez a hiányzási arány nem tükrözi a valódi érettségin való hiányzásokat, akkor kevesebb a hiányzó. Maros megyében összesen 3860 diák iratkozott be előzetesen a hétfői román vizsgára, közülük 1123 magyar tagozatos. Végül 318 tanuló nem jelent meg a próbavizsgán hétfő reggel.
A kötelező tantárgyból megszervezett keddi vizsgára a beiratkozottak közül 446, a szerdaira pedig 488 diák nem ment el – tudtuk meg az adatokat Fejes Rékától.
A tanfelügyelő elmondása szerint a digitális platformon való munka nem okozott problémákat a rendszerben.
Medve jelenléte miatt küldtek Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiaknak szombat este 20 óra 25 perckor.
Két drónt észleltek, majd semmisítettek meg szombat este román katonai pilóták a Fekete-tenger felett – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenzékbe vonul, de a jövő heti parlamenti szavazáson „szükségből és feltételekhez kötötten” támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását – jelentette be szombaton Ilie Bolojan pártelnök.
A pénzügyminisztérium szombaton közzétett adatai szerint júliusban az előző havi 1197 milliárd lejről 1205 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Több mint 2100 bírságot szabott ki az autópálya-rendőrség az október 5. és 11. között végzett ellenőrzések során – közölte szombaton az Országos Rendőr-főkapitányság.
Medencetöréssel és karmolt sebekkel került kórházba az a nő, akire csütörtök reggel támadt egy medve a Bodok községhez tartozó Zalán egyik utcáján. Az áldozat éppen iskolába tartott a fiával, amikor szembejött velük a nagyvad.
A héten megműtött XIV. Leó pápa klinikai kórképe megfelelőnek bizonyul, a kórházból elbocsátható – közölték a római Gemelli-klinikának az egyházfőt kísérő orvosai szombaton.
Szeptember végén 4 674 614 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2725-tel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2785 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közzétett adataiból.
Drónt észleltek szombat reggel a hadsereg radarjai Ukrajna légterében, amely a Tulcea megyei Plaurutól északra, a román határ felé haladt – közölte a védelmi minisztérium. A drón nem lépett be Románia légterébe.
Kilogrammonként 2 lej 50 bani körüli áron kínálják a káposztát a szombati, 19. szépvízi káposztavágáson és -vásáron. A kilátogatók közül sokan a kisebb, közepes méretű fejeket keresik, miközben idén sok nagyobb káposzta termett.
szóljon hozzá!