A Székely Nemzeti Múzeum és a Tortoma Kiadó közös szervezésében kerül sor Gazda József Háromszék képzőművészete című kötetének ünnepélyes bemutatójára kedden.
Felerősödő szélre figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország területének több mint felére.
A Sepsiszentgyörgy melletti szépmezői kutyamenhelyen április 5-én, szombaton újra nyílt napot tartanak 10 és 15 óra között. Az érdeklődők lehetőséget kapnak arra is, hogy sétáljanak a kutyákkal, de a fő cél, ahogy eddig is, az örökbe adás.
Az előzőekhez képest több változtatással zajlik majd az idei Székely Vágta június 20–22. között, de a fő nagyszínpadi produkciót ezúttal is a Nemzeti Lovas Színház mutatja be: A szabadság vándorai című musical biztosan jó fogadtatásra számíthat.
A Közüzemek Rt. legfrissebb statisztikái szerint a város 4975 tömbházlakásának 44,9 százaléka halmozott fel ezer lejnél nagyobb adósságot. A szolgáltató felhívja a figyelmet: amennyiben nem rendezik az elmaradásokat, sokan víz nélkül maradhatnak.
Esélytelenné vált a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceum C és D épületének felújítása az Országos Helyreállítási Programon (PNRR) belül, így az önkormányzat visszavonja a pályázatot és másik támogatási program keretéből kér finanszírozást.
Békés megmozdulást szerveznek szombaton 17 órától a kézdivásárhelyi Gábor Áron téren. Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő és Beke István csütörtök délután sajtótájékoztatón fejezték ki együttérzésüket a Kolozsváron bántalmazott fiatalokkal.
Befejeződött a Sepsikőröspatak központjától a Vadas-tető aljág vezető útszakasz kiépítése, a véglegesített költségvetést csütörtökön fogadta el Kovászna Megye Tanácsa. A kézdiszéki úthálózatot érintő, nagy beruházásra is benyújtották a pályázatot.
A megengedettnél nagyobb területet foglaló nyári kertekért, jogtalanul kihelyezett reklámtáblákért is bírságolhat a helyi rendőrség. Jó tudni, hogy a házak felújításához felállított állványok közterület-foglalásához is jóváhagyásra van szükség.
A Brassó, Kézdivásárhely, Csíkszereda felől Sepsiszentgyörgy felé irányuló teherforgalmat az elkerülőútra terelik, a kamionok csak alapos indokkal közlekedhetnek a városban.
Van már szerződésünk az önkormányzattal, kapacitásunk és stratégiánk, biztató, amit eddig tapasztaltunk, reméljük, hogy a jövőben varjúmentesítés ügyében Sepsiszentgyörgy lesz a pozitív példa – bizakodik Kelemen László, a Rara Avis Egyesület elnöke.

A kolbászkészítésre is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás – kinek sósabban, kinek paprikásabban ízlik jobban a termék. A XIII. Csíkszentmiklósi Kolbászfesztiválon jártunk.
A tanárokat évente fogják értékelni egy online platformon a diákok teljesítménye alapján – jelentette be a miniszterelnök. Ám a tanárok teljesítményalapú bérezése az egyik legnagyobb dilemma, amellyel egy oktatási rendszer szembesülhet.
Sokan elégedetlenek azzal a döntéssel, hogy a Környezetvédelmi Alap kályhacserékre vonatkozó roncsprogramjában a városlakók nem vehetnek részt. A jogosultsági feltételek azonban egyértelműek: csak meghatározott községek élhetnek a lehetőséggel.
Érdekes mód Székelyföld-szerte Csíkszeredában volt a legenyhébb az időjárás szerdán reggel. Bőven fagypont fölött indult a nap, ám előreláthatóan nem lesz ez így az előttünk álló napokban.
Kézdivásárhely idén egy kicsivel több pénzt – mintegy 15 millió lejt – fordít az utak, utcák rendbetételére. Tavaly ez az összeg 14,37 millió lejt tett ki. Saját bevételből közel hárommillió lejt szánnak e célra.
Hamarosan országszerte elérhetővé válik az új típusú személyazonossági igazolvány, amely elektronikusan is tárolja a személyes adatokat. Az új személyi elterjedésével fokozatosan az elektronikus egészségügyi kártyák is megszűnnek.
A Rétyi Nyír víkendtelepének közelében támadták meg a kutyák a félmaraton-futásra készülő amatőr futót, akit végül a kutyák gazdájának a megjelenése mentett meg a nagyobb bajtól – de két harapást így is elszenvedett.
Több a képzett szakember, ezért a pszichológusok, iskolai tanácsadók korábban észreveszik, ha a gyermek az autizmus jeleit mutatja, így a fejlesztésükhöz is korábban hozzá lehet kezdeni.