A ma emberének egészségét elsősorban a szív- és az érrendszeri betegségek veszélyeztetik – erről tartott előadást dr. Balogh Csaba, a csíkszeredai kórház kardiológus főorvosa a Flastrom egészségügyi ismeretterjesztő előadássorozaton.
A nemzetközi filmes szakma újabb elismeréssel méltatta a székelyudvarhelyi Legendárium csapatának legfrissebb alkotását.
Forgalomkorlátozásra kell számítani hétfőtől Marosvásárhelyen az Arató utcai hídnál és környékén, mivel nekifognak a 2016 augusztusában beomlott híd felújításának. Tervek szerint a munkálatok négy hónapot tartanak.
Kettős ünnepre gyűltek össze Tusnádfürdő római katolikus hívei és vendégeik vasárnap délután: ünnepi szentmisével mondtak hálát az elkészült új plébánia épületért, amelyet meg is áldottak, illetve elhelyezték a Szent Anna Tanulmányi Ház alapkövét.
Április 16-ig pályázhatnak a civil szervezetek a Maros megyei önkormányzatnál a vissza nem térítendő támogatásokra.
Elakadt teherautó, árokba borult személygépkocsi, tükörjéggel borított utak miatt nehézkessé vált forgalom – ez fogadta a kormánykerék mögé ülőket vasárnap délután Alcsíkon.
Jelentős összeggel támogatja a Gyulaférvári Főegyházmegyéhez tartozó egyházközségeket idén a magyar kormány – jelentette be szombaton Csíkszeredában Soltész Miklós, Magyarország egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.
Egész magyar nyelvterületen közismert a mondás: Sándor, József, Benedek, zsákban hozzák a meleget, ám idén ez nem jön be. Vasárnap van Sándor napja, hétfőn József, szerdán pedig Benedek.
Megfenyegette a pénztárost, majd kétszázötven lejjel távozott a MOL csíkszeredai töltőállomásáról egy férfi szombaton éjfél előtt. A rendőrség nagy erőkkel keresi az elkövetőt.
Nemzeti ünnepünk tiszteletére szervezték meg Székelyudvarhelyen a 30. TUDÁSZ rendhagyó műveltségi vetélkedőt.
Az udvarhelyszéki décsfalviak első hallásra el sem hitték, hogy Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke ajándékot küld számukra. Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára tolmácsolta szombaton az üzenetet, és adta át a millenniumi zászlót.
Az orbaiszéki Gelence műemlék temploma Székelyföld egyik legismertebb építészeti kincse, idegenforgalmi nevezetessége. A 13. század első felében, nem sokkal a tatárjárás után épült (újjá), azóta dacol az idő és a történelem viharaival.
Régi álom valósult meg szombaton: két tűzoltóautót adtak át a Gyilkos-tónál a pilisszentiváni önkéntes tűzoltók adományaként. Többen is közreműködtek azért, hogy a Gyergyószentmiklóshoz tartozó üdülőtelepen tűzoltóautók legyenek.
A csíkdánfalvi fekete kerámia előállításának újraindítása a helyi önkormányzat célja – ehhez azonban ki kell fizetni az egykori üzem tulajdonosainak a vételárat. A 300 ezer lejt év végéig törlesztik a megállapodás értelmében.
Vasárnap hideg, esős, szeles idő lesz az ország 32 megyéjében és Bukarestben. A levegő hőmérséklete 10–15 Celsius-fokkal lesz kevesebb az ilyenkor megszokottnál, eső, havas eső és havazás sokfelé kialakulhat.
Kilenc megye 21 gyapjúbegyűjtő központja szerepel azon az előzetes listán, amelyet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium honlapján tettek közzé. Az engedéllyel rendelkező, számlaképes felvásárlók listáján egyetlen Hargita megyei létesítményt sem találni.
Csökkent az Európai Unión kívüli országokba irányuló Hargita megyei export az elmúlt évben, az importműveletek számban és értékben is meghaladják az árukivitel összértékét. Folyamatosan nő ugyanakkor az interneten rendelt áruk forgalma is a megyében.
Nem takarja már tovább a hó a szemetet az utakon és járdákon, előkerültek a hulladékok a közterületeken és a rengeteg kutyaürülék. Gyergyószentmiklóson a házi kedvencek tartására, a kutyasétáltatásra is van szabályzat.
Aláírták azt a szerződést, amely a teherforgalmi út feljavítását célozza meg – jelentette be Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere. Úgy fogalmazott, 29 év alatt először van arra lehetőség, hogy önkormányzathoz tartozó útszakaszt kormányfinanszírozással lehessen felújítani.