Csökkent az Európai Unión kívüli országokba irányuló Hargita megyei export az elmúlt évben, az importműveletek számban és értékben is meghaladják az árukivitel összértékét. Folyamatosan nő ugyanakkor az interneten rendelt áruk forgalma is a megyében.
Nem takarja már tovább a hó a szemetet az utakon és járdákon, előkerültek a hulladékok a közterületeken és a rengeteg kutyaürülék. Gyergyószentmiklóson a házi kedvencek tartására, a kutyasétáltatásra is van szabályzat.
Aláírták azt a szerződést, amely a teherforgalmi út feljavítását célozza meg – jelentette be Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere. Úgy fogalmazott, 29 év alatt először van arra lehetőség, hogy önkormányzathoz tartozó útszakaszt kormányfinanszírozással lehessen felújítani.
Folyamatos készenlétre szólították fel a Hargita megyei utak téli karbantartásáért felelős cégeket szombaton déltől 48 órán keresztül. Az előrejelzések szerint az időjárás kifoghat az autósokon.
Újabb pályázatokat hirdetett meg a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG) és az Előretolt Helyőrség Íróakadémia.
A Richter-skála szerinti 3,9-es erősségű földrengést mértek szombatra virradóan 2 óra 22 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségében – írja az Agerpres hírügynökség az országos földfizikai intézet (INFP) jelentésére hivatkozva.
Izgalmas, borzongást keltő, román párbeszédekkel tarkított magyar filmet forgatnak február közepétől Balánbányán. Bagota Béla elsőfilmes rendező Valan című bányászvárosi thrillerében zömében erdélyi magyar színészeket láthat majd a közönség, a tervek szerint már a jövő év elején.
Összesen 212 polgári és büntetőjogi eljárásnak részese Csíkszereda Polgármesteri Hivatala. A legtöbb pert a ki nem fizetett lakbérek és közös költségek miatt indította az önkormányzat, az elmaradások miatt közel száz kilakoltatási eljárás van folyamatban.
Nem áll le Sebastian Cucu Kovászna megyei prefektus, másodszor is megbírságolta a városaikat március 15-re magyar zászlóval, szalaggal, kokárdával feldíszítő háromszéki polgármestereket. A kormánybiztos újabb öt-ötezer lejes pénzbírságot rótt ki, mert utólag rájött valamire.
Halált okozó ütlegelés és késelés miatt indított bánvádi eljárást a Kovászna megyei ügyészség egy sepsiszentgyörgyi férfi ellen. A gyanúsítottat őrizetbe vették, és pénteken a bíróság elrendelte 30 napos előzetes letartóztatását – tájékoztat közleményben a vádhatós&
Narancssárga jelzésű árvízriadót adott ki pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország tizenegy megyéjét átszelő folyóvizekre – hívja fel a figyelmet az Agerpres hírügynökség.
Az orbaiszéki Gelence műemlék temploma Székelyföld egyik legismertebb építészeti kincse, idegenforgalmi nevezetessége. A 13. század első felében, nem sokkal a tatárjárás után épült (újjá), azóta dacol az idő és a történelem viharaival.
Ittasan vezető, 74 éves nő borult gépkocsijával az Olt folyóba a 112-es jelzésű Brassó megyei úton, Szászhermány közelében.
Csíkszeredában Bálint Tulit Enikő, míg Székelyudvarhelyen Erőss Enikő rendelőjében látják el a sürgősségi fogászati eseteket a hétvégén.
Leállt a vasúti forgalom Kománfalva (Comăneşti) és Madéfalva között, mert egy tehervonat két kocsija kisiklott Gyimes vasútállomásában. Senki nem sérült meg. Az állomásokon vesztegelni kényszerülő személyszállító szerelvények utasait kisbuszokkal szállítják el.
Vasárnap az ország nagy részét hidegfront éri el, a levegő hőmérséklete 15 Celsius-fokkal csökken az ebben a periódusban megszokotthoz képest – írja az Agerpres hírügynökség az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) pénteken kiadott sárga jelzésű figyelmeztetésére hivatkozva.
Kászonban, Csíkszentmiklóson, illetve az udvarhelyszéki Felsősófalván üzemelhet ideiglenes bárányvágópont Hargita megyében a húsvéti ünnepek előtt. Csütörtökön már a fiatal állatok vágását is megkezdhették az említett létesítményeknél.
Őrizetbe vettek egy 21 éves csíkszeredai férfit csütörtökön a helyi rendőrkapitányság bűnügyi osztályának nyomozói. A gyanú szerint a férfi március 9-én egy parkoló autó ablakát betörve ellopott egy többezer eurót, lejt és forintot, illetve ékszert, személyes iratokat és kulcsokat tartalmazó táskát.
„A közös munka, az összefogás eredményeképpen Magyarország Köztársasági Elnöke Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozott Kastal László kollégánknak. A kitüntetést. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter adta át” – adja hírül a Caritas Vidékfejlesztés.