
Képünk illusztráció
Fotó: Beliczay László
Minden bajba jutott személyen próbál segíteni a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, ám azt megelőzően pontosan felmérik a rászoruló helyzetét.
2020. április 09., 19:542020. április 09., 19:54
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere csütörtökön online sajtótájékoztatón kérdésünkre elmondta, összeállítják a szükséges dokumentációt, hogy a rászorulók szociális segélyhez jussanak, élelmiszercsomagokat osztottak, elsősorban azoknak akik lakhelyi elkülönítésbe kerültek jövedelem nélkül, ám mindez fokozott ellenőrzés mellett zajlik.
Minden esetben környezettanulmányt (szociális ankét) készítenek, mielőtt segélyt nyújtanak. „Egyértelmű, hogy akik törvényesen dolgoztak, valamilyen szinten védettek, kényszerszabadságon vannak, vagy munkanélküli segélyben részesülnek.
– mutatott rá a polgármester. Rámutatott: az elmúlt napokban nem romlott a városban a közbiztonság, többen a környékbeli falvakból beérkező mozgóárusra panaszkodtak, akik túl közel mennek az emberekhez és úgy próbálják rájuk erőltetni az árujukat. „Ez nem a közbiztonság, hanem a közegészségügy szempontjából jelent veszélyt” – mutatott rá Antal Árpád. Hozzátette, minden esetben értesíti a prefektust, a rendőrséget, mert mint mondta, „csak úgy kerülhetjük el az önbíráskodást, ha a hatóságok végzik a feladatukat”.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!