
Képünk illusztráció
Fotó: MTI/Vajda János
Százhatvanegy személy esetében igazolták ezidáig a koronavírus-fertőzést Maros megyében a pénteken 13 órakor közzétett adatok szerint. A járvány megjelenése óta tíz koronavírus-fertőzött személy vesztette életét a megyében és ugyanennyi személyt nyilvánítottak gyógyultnak.
2020. április 10., 15:062020. április 10., 15:06
2020. április 10., 15:182020. április 10., 15:18
Maros megyében pénteken 13 óráig 11 054-en voltak lakhelyi elkülönítésben, intézményes karanténban pedig 498 személy – tájékoztat közleményben a prefektúra. Rámutatnak, a hatóságok az elmúlt 24 órában 1125 személygépkocsit állítottak meg és 2300 személyt igazoltattak, a kirótt büntetések összértéke 601 ezer lej.
Mivel Nyárádkarácson község a fertőzöttek magas száma miatt fokozott hatósági felügyelet alatt van, a település minden bejáratánál hangsúlyos a rendőri és katonai jelenlét. Indokolt esetben át lehet haladni a településen, de ha tehetjük, kerüljük el ezt az útvonalat.
Marosvásárhelyen több szálloda felajánlotta segítségét, így egyre több egészségügyi dolgozó költözött el otthonról, félve, hogy megbetegítik szeretteiket.
Az orvosi egyetem blogján megjelent egy tájékoztató anyag, amelyből kiderült, hogy március 25. és április 9. között az egyetem kutatóközpontjában 652 tesztet végeztek el, volt olyan nap, amikor 103-at. A koronavírusteszteket csakis az egészségügyi igazgatóság utasítása nyomán végzik el, zárt rendszerben. Jelenleg van elegendő tesztanyag, így ez nem szab korlátot a kérések teljesítésének. Az egyetem tulajdonában levő és a Maros Megyei Klinikai Kórház által vásárolt két gépen naponta több mint ezer tesztet tudnának elvégezni.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.