A bőséges szőlőtermést ünnepelték – immár nyolcadik alkalommal – a kelementelki szőlőhegy alatt. A látogatók nem csak bort és fröccsöt kóstoltak szombaton, de egy-egy pohárka törkölypálinkát is, hiszen azzal köszöntöttek a szervezők mindenkit, aki a feldíszített kapun belépett a mulatság helyszínére.
Rendhagyó módon, immár második éve Marosvásárhelyen az aradi vértanúkra való megemlékezésen nem a politikusok, hanem a fiatalok, a civil szervezetek kaptak főszerepet.
Miközben a közszférában dolgozók bére elérte a gazdaságilag fejlettebb Magyarország és Lengyelország szintjét, a magánszféra alkalmazottai továbbra is annyit keresnek Romániában, ami az említett országokban kilenc évvel ezelőtt volt jellemző. A bérkülönbségek soha nem látott mértéket öltöttek idén.
Fény- és hangtechnikával ellátott alkalmi kiállítással tisztelgett a 169 éve mártírhalált halt magyar honvédtisztek emléke előtt szombaton Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala. A polgármester beszédében hangsúlyozta, a székelység napjainkban is ki kell álljon az igazáért és szabadságáért.
A Mikó-vár előtti téren tartottak megemlékezést az aradi vértanúk kivégzésének évfordulója alkalmából Csíkszeredában szombat este.
Annak ellenére, hogy az autóeladások szempontjából általában augusztus számít a leggyengébb hónapnak, idén mégis 31,2 százalékkal emelkedett a járműbejegyzések száma az Európai Unióban a nyolcadik hónapban. A legnagyobb növekedést Romániában jegyezték.
Elavult a Hargita megyei iskolabuszok nagy része, ráadásul a szükségesnél kevesebb jármű áll a tanintézetek rendelkezésére. Egyes településeken akár ötször-hatszor is kénytelen térni a busz, mire az összes tanulót az iskolájába szállítja.
Újra elfogadták Csíkszereda címertervezetét a helyi önkormányzati képviselők. Ám azt a kormánynak is jóvá kell hagynia, hogy az önkormányzat hivatalosan is használhassa a megyeszékhely címerét a különböző okmányokon és hivatalos dokumentumokon.
Hatezerrel több alkalmazott van jelenleg Maros megyében, mint egy évvel ezelőtt, ami többek közt azt is jelenti, hogy 1991 óta nem volt ilyen alacsony a munkanélküliségi ráta. A statisztikai adatokból az is kiderül, hogy a fizetések megyeszinten nőttek.
Vasárnap este kilenc órakor bezártak a szavazókörzetek, este hét óráig a szavazásra jogosultak 18,87 százaléka adta le voksát a család alkotmányos meghatározásának módosításáról szóló referendumon a Központi Választási Iroda (BEC) adatai szerint – számol be az Agerpres.
A jelen sokkal rosszabb, mint ahogyan a 20. században jövőnket elképzeltük – derül ki az IRES közvélemény-kutató cég felméréséből. A megkérdezettek számos témakör mentén úgy gondolják, hogy a jövőben nem történik majd előrelépés.
Több mint kétszázötven résztvevő nevezett szombaton a tizenötödik alkalommal megrendezett Tusnád Marathonra, amely mára közösségi és kulturális eseménnyé nőtte ki magát. Tusnádfürdő központjából rajtoltak, és a Szent Anna-tó partjáig szaladtak.
Több mint százötven kiállító és vásáros mutatja be termékeit a térség legnagyobb gazdasági rendezvényén, az immár huszonhatodik Őszi Vásáron, amely közösségi esemény is: a miénk, mindannyiunké.
Az iskolások verses köszöntői, virágai, a kórusművek, majd Kudlik Júlia és Szvorák Katalin Szeretettel című lemezének gondolatai és dallamai mondtak köszönetet Székelyudvarhelyen a pedagógusok világnapi ünnepségén azoknak, akiknek szeptembertől már nem szólt az iskolacsengő.
Az esztenák ellenőrzésébe fogtak Gyergyószentmiklóson, és eddig ahánynál jártak, mindegyiknél találtak valamilyen rendellenességet. Mint kiderült, nagyon sok olyan állat van, amely nem szerepel a gyergyószentmiklósi nyilvántartásban, ezért pedig büntetés jár, nem is kicsi.
Veszélybe kerül a lakástulajdonosi társulások működése, szigorúbb szankciókra számíthatnak az engedély nélkül elvégzett belső lakásátalakítások megrendelői, a lakók nem adhatnak egyéni megbízást hőszigetelésre, a szakcégek pedig emiatt visszaesésre számíthatnak.
Legalább tíz éve fogalmazódott meg az elképzelés, hogy Gyergyószentmiklóson, a mellékgazdasághoz közeli kihasználatlan területen szabadidőpark létesüljön. Sikeres pályázat és több éves adminisztrációs előkészület után most már megvalósulni látszik. Dolgoznak a területen.
Elsőbbségadás nélkül főútra térő járműnek ütközött egy szabályosan közlekedő személyautó péntek délben Csíkszentdomokos bejáratánál. Mint kiderült, a vétkes sofőr alkoholt is fogyasztott, mielőtt autóba ült.
Rendhagyó módon, a művészetek és az irodalom nyelvén szólt az ige, az ima a gyergyószentmiklósi Szent Anna Gyermekvédelmi Központ péntek délelőtti hálaadó szentmiséjén a Szent Miklós templomban. Böjte atya neveltjeit Herczegh Anita is elkísérte az eseményre.