Hirdetés
Hirdetés

Idén online szervezik meg a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozót

Sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők az eseményről •  Fotó: Korpos Attila

Sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők az eseményről

Fotó: Korpos Attila

„Vegyétek és egyétek” mottóval, egyedi formában lesz idén megszervezve a CSIT, amely az egyházmegye katolikus fiataljainak évente legjobban várt több napos fesztiválja. Az esemény sajtótájékoztatóján a szervezők részletesen bemutatták az idei év koncepcióját. 

Korpos Attila

2020. július 13., 19:402020. július 13., 19:40

2020. július 13., 19:412020. július 13., 19:41

Kállai Emánuel, az esemény egyik főszervezője elmondta, nem volt könnyű döntés lemondani az esemény valódiságáról, a személyes találkozásról: „Felmerült az is, hogy teljesen elhalasztjuk az idei találkozót, felmerült az is, hogy ősszel tartjuk meg az eseményt. De a vírus egy esetleges második hullámának híre inkább azt mondatta velünk, idén az online formátum lesz a leginkább megfelelő opció” – mutatott rá, kiemelve, a korábbi években már voltak tapasztalataik az élő közvetítésekkel, de igazi kihívás volt az idei rendezvényt teljes egészében átvinni erre a vonalra.

Mint mondta, idén olyan meghívottakat is meg tudtak szólítani, akikkel korábban nem találkozhatott a közönség, ilyen például a magyarországi Pintér Béla vagy Bőjte Csaba ferences rendi szerzetes. Megkérdeztük, hogy gondolják, szélesebb körű hallgatóságot tudnak-e majd megszólítani az idei fesztiválon: „A korábbi években az online közvetítéseik alkalmával láttuk, hogy többen is becsatlakoznak akár a határon túlról is.

Idézet
Úgy gondolom, ha minél hitelesebb keresztény személyeket szólaltatunk meg, az még nagyobb tömeget fog vonzani

– válaszolta a társrendező.

Hirdetés

Elhangzott, idén is sor kerül a résztvevők korcsoportok szerint beosztására. „A kiscsoportos tevékenységek online fognak zajlani, ahol ismerkedni, beszélgetni tudnak majd a résztvevők. Más hangulatot és minőséget fog kölcsönözni, de célunk továbbra is, hogy keresztény értékeket közvetítsünk” – tudtuk meg Kerekes Istvántól, aki a lebonyolításban vállalt szerepet. 

Idézet
 A CSIT-et augusztus 9-12. között tartják idén

– ezt már Kerekes Csilla társrendezőtől tudtuk meg. A hitelesség érdekében az online stúdió is Csíksomlyón lesz berendezve, a szokásos programpontok között pedig lesz reggeli torna, délelőtti tanítások, délutáni műhelyek, előadások, játékok, de a mindennapi szentmise sem fog elmaradni.

A regisztráció már ezen a héten elindul a CSIT honlapján, ahová csak azok kell bejelentkezzenek, akik kiscsoportokban szeretnének részt venni, erre egész július során lehetősége lesz az érdeklődőknek. A honlapon minden egyéb információ is elérhető a fesztivállal kapcsolatban. A közvetítéseket a találkozó közösségi oldalán lehet majd élőben követni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés