
Sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők az eseményről
Fotó: Korpos Attila
„Vegyétek és egyétek” mottóval, egyedi formában lesz idén megszervezve a CSIT, amely az egyházmegye katolikus fiataljainak évente legjobban várt több napos fesztiválja. Az esemény sajtótájékoztatóján a szervezők részletesen bemutatták az idei év koncepcióját.
2020. július 13., 19:402020. július 13., 19:40
2020. július 13., 19:412020. július 13., 19:41
Kállai Emánuel, az esemény egyik főszervezője elmondta, nem volt könnyű döntés lemondani az esemény valódiságáról, a személyes találkozásról: „Felmerült az is, hogy teljesen elhalasztjuk az idei találkozót, felmerült az is, hogy ősszel tartjuk meg az eseményt. De a vírus egy esetleges második hullámának híre inkább azt mondatta velünk, idén az online formátum lesz a leginkább megfelelő opció” – mutatott rá, kiemelve, a korábbi években már voltak tapasztalataik az élő közvetítésekkel, de igazi kihívás volt az idei rendezvényt teljes egészében átvinni erre a vonalra.
Mint mondta, idén olyan meghívottakat is meg tudtak szólítani, akikkel korábban nem találkozhatott a közönség, ilyen például a magyarországi Pintér Béla vagy Bőjte Csaba ferences rendi szerzetes. Megkérdeztük, hogy gondolják, szélesebb körű hallgatóságot tudnak-e majd megszólítani az idei fesztiválon: „A korábbi években az online közvetítéseik alkalmával láttuk, hogy többen is becsatlakoznak akár a határon túlról is.
– válaszolta a társrendező.
Elhangzott, idén is sor kerül a résztvevők korcsoportok szerint beosztására. „A kiscsoportos tevékenységek online fognak zajlani, ahol ismerkedni, beszélgetni tudnak majd a résztvevők. Más hangulatot és minőséget fog kölcsönözni, de célunk továbbra is, hogy keresztény értékeket közvetítsünk” – tudtuk meg Kerekes Istvántól, aki a lebonyolításban vállalt szerepet.
– ezt már Kerekes Csilla társrendezőtől tudtuk meg. A hitelesség érdekében az online stúdió is Csíksomlyón lesz berendezve, a szokásos programpontok között pedig lesz reggeli torna, délelőtti tanítások, délutáni műhelyek, előadások, játékok, de a mindennapi szentmise sem fog elmaradni.
A regisztráció már ezen a héten elindul a CSIT honlapján, ahová csak azok kell bejelentkezzenek, akik kiscsoportokban szeretnének részt venni, erre egész július során lehetősége lesz az érdeklődőknek. A honlapon minden egyéb információ is elérhető a fesztivállal kapcsolatban. A közvetítéseket a találkozó közösségi oldalán lehet majd élőben követni.
Kétszáz, elszigeteltebb helyeken pedig akár ötven méter alá is csökkent a látótávolság a köd miatt a Csíki-medencében – közli a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Ittas volt és gépjárművezetői engedéllyel sem rendelkezett az 51 éves férfi, akit csütörtökön rövid üldözés után tartóztattak fel a hatóságok Körvélyfáján – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság. A férfi azóta előzetes letartóztatásba került.
A kolbászkészítésre is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás – kinek sósabban, kinek paprikásabban ízlik jobban a termék.
A Szeben megyei törvényszék szombaton elrendelte az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársának harminc napos előzetes letartóztatását.
A Déli-Kárpátokat átszelő Nagyszeben-Pitești autópálya egyik legnehezebb szakaszán, a Vâlcea megyei Robești alagútpárnál látványos ütemben halad a hegy átfúrása.
Több tucatnyian vonultak utcára szombaton Gyergyószentmiklóson egy héttel a csíkszeredai és székelyudvarhelyi adóemelés elleni megmozdulások után. A demonstráción a polgármester is felszólalt. Fotókon mutatjuk.
Behúzták a farsangot szombat délben Kézdivásárhelyen. Az alakoskodás lakodalmi mentként indult, medveébresztésbe csapott át, végül temetésbe torkollott a céhes város főterén.
A szilágycsehi református templom tornyának kedd esti összeomlása előtt négy napon át egyre súlyosbodó szerkezeti károsodások jelezték az épület gyorsuló állagromlását – tájékoztatott szombaton a kulturális minisztérium.
Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Csíkszereda és Székelyudvarhely után Gyergyószentmiklóson is utcára vonultak a kormány adóemelési intézkedései ellen tiltakozva szombaton.
Az indokolatlan segélyhívások száma az elmúlt években csökkent, de továbbra is magas – tájékoztatott szombaton a Különleges Távközlési Szolgálat.
szóljon hozzá!