
A tervek szerint a Bekecs Néptáncegyüttes is fellépne a rendezvényen. Archív
Fotó: Haáz Vince
Idén július 31. és augusztus 2. között tervezik megtartani a Nyárádmente Fesztivált, amely a világjárványra való tekintettel az előzőeknél kisebb és szerényebb rendezvénynek ígérkezik. De még így sem biztos, hogy sikerül megvalósítani.
2020. július 13., 19:432020. július 13., 19:43
A korábban tervezett koncertek elmaradnak, viszont a szervezők ragaszkodnak a lovastáborhoz és a lovasbemutatókhoz, amelyek igen népszerűnek bizonyultak az előző években is, illetve lesz hagyományos kézműves és termékvásár, borudvar, tudomány-népszerűsítő-, interaktív előadások, gyereknappal egybekötött foglalkozások, tűzoltó felvonulás, és a Bekecs Együttes is fellépne.
A fokozódó fertőzéses esetekre való tekintettel, valamint az egészségügyi intézkedések, szigorítások miatt végleges döntés csak néhány napon belül fog születni – mondta a Székelyhonnak Somodi Szilárd szervező, a Nyárádmente Kistérségi Társulás munkatársa, hozzátéve:
A hónap végén esedékes rendezvény megszervezésével Tóth Sándor nyárádszeredai polgármesternek is kételyei vannak. Ahogy lapunk érdeklődésére elmondta, az idei fesztivál, amennyiben sikerül megvalósítani, amolyan „fél fesztivál” lesz csak, ezért is szerepel a programban, úgy, hogy 2,5., vagyis nem a harmadik, ahogy következne.
– magyarázta az elöljáró.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!