Sabin Gherman publicista beszélt a Székelyhon Tv-nek a magyar–román együttélésről

– A romániai magyarok, a nemzeti kisebbségek elkötelezett támogatójaként mindig kinyilvánította a véleményét, amikor sérelem érte az állam, a többségi nemzet részéről ezeket a közösségeket. Klaus Iohannis államfő nemrég Erdély feltételezett kiárusításáról tett elhíresült nyilatkozatában azt tudatta Önnel is, hogy ismét problémái vannak a magyarokkal. Mi a véleménye erről, valóban veszélyben van Erdély?

– Amint feljut valaki Bukarestbe, egyből azt hiszi, hogy a magyarok ellopják Erdélyt, a bolgárok Dobrudzsát, az oroszok Moldvát. Feltelnek identitás szteroidokkal, amik aztán kényszert éreznek arra, hogy terjeszkedjenek bennük. Igen, támogatom a sokféleséget és az egyetértést, mert románok és magyarok között nőttem fel, és Marosvásárhelyen megtanultuk, hogyan próbáljunk meg egymás fejével gondolkodni. Azt, hogy ha én, Sabin Gherman magyar lennék, hogyan érezném magam, és miként érezné magát Jóska, ha román lenne. Nekem évente két húsvétom volt, a szilvesztert pedig 12 és 1 órakor is megünnepeltük: a magyarok 12-kor az irántam, én 1 órakor az irántuk való tiszteletből. 1989-ig nem volt fontos, hogy románok vagy magyarok vagyunk, és lenne vitatni valónk, mindannyian örvendtünk egymás hagyományának, és

most jön Iohannis, aki politikai karrierje alapvető hibáját elkövetve újra kijelenti, hogy gondok vannak az erdélyi magyarokkal.

No, lássuk csak, milyen gondjaik vannak románoknak és magyaroknak. Vannak autópályáink, kórházaink, tankönyvek az iskolapadokon? Nincsenek. Oda jutottunk, hogy fontosabb a kétnyelvű táblák, vagy a közigazgatási anyanyelvhasználat ügye – amit, figyelem, Románia alkotmányának 120. cikkelye ír elő, nem pedig Magyarországé vagy Burkina Fasoé –, amiket 20 év alatt nem tudtunk megoldani, csak azért, hogy elfelejtsük: nincsenek autópályáink, iskoláink, kórházaink, stb.

Nincs semmi vitatni valójuk románoknak és magyaroknak.

Hogy lehet, hogy az Úz-völgyében a románok csak akkor emlékeznek nagy hőseikre, ha a magyarok is odamennek?

Sok román nacionalistának miért csak március 15-én jut eszébe Románia? Mert úgy érzik, hogy még mindig harcolnak egy országért. A 21. század az együttműködésé, ezért én arról álmodozom, hogy a budapesti Viktor és a bukaresti Ludovic egy nap azt mondják: hozzunk létre partnerséget, mert sok minden összekapcsol minket. Legyen partnerség autópályák, kórházak közös építésére, írjuk meg azt a történelemkönyvet, amelyről évtizedek óta beszélünk, ahogy a franciák és a németek tették. Igen, Erdély történelmét akarom, mert a román tankönyvekben három oldal szól Dimitrie Cantemirről, Moldováról, de nem tudom, van-e legalább egy oldal Bethlen Gáborról, Kós Károlyról ne is beszéljek. Apropó, én Kós Károly stílusában építtettem a házamat.

– Vajon mennyire ismerik Erdély történelmét, akik magyarveszélytől félnek? Hallottak például a vallásszabadságot kihirdető 1568-as tordai ediktumról, amely a világ első ilyenszerű törvénye, nemrég pedig hungarikum lett?

– És ne feledjük, hogy Bajorország után Erdély volt a második állam a világon, amely bevezette a kötelező oktatást. Vagy hogy azokban az időkben, amikor a zsidókat kiutasították egész Európából, Bethlen Gábor megadta szabadságuk ediktumát, majd aláírta a 30 éves háborút lezáró vesztfáliai békeszerződést.

Nekünk megvan a magunk történelme, de Bukarest nem érti, hogy Erdély gyarapíthatja az egész európai történelmet, mert európaiként viselkedtünk, európai játékosok voltunk.

Vegyük csak Báthory Istvánt, aki nagy lengyel király lett, Krakkóban megtekinthetjük a sírját, a róla elnevezett utcákat, sugárutat, itt meg elnevezünk róla egy kis utcát, hogy ne mondhassák a magyarok, valami bajunk van velük. Ez a különbség. A diverzitás azt jelenti, hogy megértjük egymás kultúráját, sőt még örülünk is annak. Mi a középiskolában soha nem kérdőjeleztük meg egymás identitását, elfogadtuk a másikat. Minden attól függ, hogyan nősz fel. Ha továbbra is úgy érzed, hogy csak a konfliktus oldhat meg dolgokat, akkor vesztettél.

– A 2001/215-ös számú, a helyi közösségi autonómia törvényének nevezett jogszabály nem ijesztett meg senkit. De én inkább a közigazgatási és gazdasági autonómiáról szólnék, mert a közigazgatásban benne van a kultúra is, és minden más. Amikor a területi autonómiáról beszélünk, mindenkinek az a véleménye, hogy jön Csabi, és talicskával elviszi a földet. Holott létezik területi autonómia, ide Felekre egyetlen kolozsvári rendőr sem jöhet, hogy megbírságoljon, ha össze-vissza parkoltál, mivel nem létezik területiség nélküli törvény. De kialakult egyfajta tabu-szótár román nyelven, amit a kulcsfontosságú, főleg választási időkben, nagy nemzeti ünnepeken használnak. Például amikor december elsejére időzítetted a nemzeti ünnepet, kizártad ebből az összes többi közösséget.

– „Az Erdélyre jellemző komolyságot, eleganciát, fegyelmezettséget miszticizmusba, ordináré balkanizmusba, a tökmag-civilizációjába fullasztották. Itt lett volna a lehetőség, hogy Románia valójában egyesüljön Erdéllyel, tanuljon valamit ennek az országrésznek a szervezettségéből, az értékrendszereiből. Nem így történt, Románia lenyelte Erdélyt” – szerepel a 22 évvel ezelőtt közölt, Elegem van Romániából című kiáltványszerű írásából, amely miatt sokan felháborodtak, árulónak bélyegezték. Mi változott azóta?

– Az egyesülés után mindenki azt remélte, hogy végre normálisan fogunk élni, nem lesz több háború, munkánk van, építenünk kell. Ám helyette eljött az a szuper-nacionalista ocsmányság. Nicolae Iorga tanácsára I. C. Brătianu leromboltatta a gyulafehárvári erőd egy részét, és az a benyomásuk van, hogy az ő egész történelmük továbbra is a határokat fejszével őrzők története, és minden magyar, török, orosz román földet akar.

De ha olyan gazdag ez a föld, miért vagyunk utolsók Európában? Miért vagyunk annyira szegények, ha ez az ország olyan gazdag, hogy minden birodalom erre akarta rátenni a kezét?

Az Elegem van Romániából közzétételekor úgy tűnt, mindenki ellenem fordult, de egy felmérés szerint, amelyben mindössze 5 százalék magyar szerepelt, mintegy 37 százalék véleménye az volt, hogy én valóban az erdélyi érdekeket védem, és ez óriási volt. Vagy idézem Vasile Dâncut, aki egy felmérése kapcsán úgy nyilatkozott: „Az autonómia vonatkozásában nem merem megadni az erdélyi adatokat, mert mindenki megérti, hogy az autonómia nem jelent különválást”.

Sokan kérdezik: a moldvaiaknak, a bánságiaknak van pártjuk, az erdélyiek miért nem teszik ugyanazt? Egyrészt ha létrehoznám az erdélyiek pártját, és mondjuk az RMDSZ nem jut be a parlamentbe, mindenki ujjal mutogat rám. Másrészt addig nem viheted végbe a pártalapítást, amíg a közösségek éretté nem válnak. Mind a románnak, mind a magyarnak meg kell értenie, hogy együtt lenni nem egymás asszimilációját jelenti, sem pedig azt, hogy feldühödjenek, amiért ez Jó napot köszön bună ziua helyett, vagy miért utcát ír a strada helyett.

– Mit tehetnénk mi, magyarok, hogy eloszlassuk az irántunk tanúsított gyanakvást?

– Erre azt is válaszolhatom: mit kellene tegyünk mi, románok, hogy megszabaduljunk a gyanakvástól? Miért létezik ez a bizalmatlanság? Mert az oktatási rendszer rendkívül rossz. A fiam hozza Ion Creangă művét és kérdezi, hogy miért kellene olvasnia egy 19. századi nyelvezetet. Amíg a magyar gyerekek nem idegen nyelvként tanulják a románt, addig nem mesélhetsz nekik. Ez józan gondolkodás dolga, hiszen az a gyermek magyarnak született, első szava anyu volt, és nem mama. Nem tukmálhatod rá a te kultúrádat, tudod? Jó lenne eloszlatni minden gyanakvást.

Elvinném ezeket a nagy nacionalistákat – még a vonatot is fizetném – Méhkerékre, nézzék, milyen szépen leng a román, a magyar és az EU-s zászló egymás mellett.

Vagy hány kétnyelvű felirat van Gyulán, a Vajdaságban pedig öt vagy hat idegen nyelvet használnak, ebből egy a két százaléknyi román hivatalos nyelve. Akkor miről beszélünk? 

– A trianoni szerződés aláírásának 100. évfordulója kapcsán az illendőségről beszélt, kijelentve: „nem hangosítod fel a zenét, amikor a szomszéd gyászol”. Vajon közös nevezőre jutunk-e valaha a történelmünk kapcsán?

– Ha optimista lennék, igennel válaszolnék. Nem beszélhetsz egy másik emberről, ha nem érzed velődben, hogy tiszteled az ő kultúráját. Én alapítanék egy közép-európai akadémiát Bécsben, hogy ne legyen vita Bukarest és Budapest között, újraközölném Maniu memorandumát, elmagyarázva azt a korszakot, kiadnám románul Kós Károly Kiáltó szóját. Kevés román ember olvasta, én igen, szerencsém volt a magyar szomszédasszonyommal. És minél inkább megismerik egymást, a másik kultúráját, meglátod, megbékélnek, rájössz, hogy minden összeegyeztethető. Nem lesz többé, hogy Erdély az enyém vagy Erdély a tiéd. Nem, Erdély az enyém, az erdélyieké, a tied is és mindazoké, akik itt élnek. Ezt nem értik meg ezek. Tudod, miért? Mert nem olvastak egyetlen könyvet sem.