Országosan mintegy 70 olyan koronavírus-fertőzött található, akik esetében nem tudni pontosan, hol élnek. Olyanokról van szó például, akik lakhelyük elhagyásakor nem újították meg személyi igazolványukat. Ezért történhet meg, hogy központi szinten rendszeresen hibás adatokat közölnek.
Csíkszentsimon községben is van koronavírussal fertőzött személy – jelentette be videóüzenetben Kozma István, a település polgármestere. Az elöljáró elővigyázatosságra és a járványügyi intézkedések betartására kéri a lakókat.
A pénteki rekordértéket is jócskán túlszárnyalva, 18-al nőtt a koronavírus-fertőzések száma szombaton Hargita megyében. Ezáltal az aktív esetek száma 34-re emelkedett.
Saját költségére végeztette el a koronavírus-teszteket az első két fertőzésgyanús alkalmazott esetében a Mineral Quantum Kft., mivel igazolt fertőzés nélkül az állami szervek nem tudnak közbelépni. A cég továbbá cáfolja, hogy a vezetőségből fertőződött volna meg valaki elsőként.
Visszatér a szakorvosi munkájához Daniel Porav-Hodade, akit a szükségállapot idején a Maros Megyei Klinikai Kórház vezetésével bíztak meg. Búcsúlevélben köszöni meg a nehéz időkben kialakult összefogást.
A szükségállapot feloldása után az új, de még rendkívüli időszakban a farkaslaki egyházközben – az egészségvédelmi óvintézkedéseket figyelembe véve – éltek a felkínált lehetőséggel, és a templomkertben tartották szombaton a szent hajlék búcsúját.
Kigyúlt és leégett egy lakóháznak használt, rögtönzött építmény Marosszentgyörgyön szombaton hajnalban. Egy 36 éves nő életét vesztette a tűzben.
A szükségállapotot megelőzően is sokan jártak a gyergyószentmiklósi piacra szombatonként, főként a tavasztól őszig tartó időszakban, de ezúttal a megszokottnál jóval nagyobb volt a tömeg. A vásárlók többsége maszkot viselt, volt aki kesztyűt is. Az eladók közül sokan érkeztek Maros vagy Kovászna megyéből.
Ismét robbanásszerűen nőtt a csíki esetek száma, miután szombaton az egyik csíkszeredai cég mintegy 20 alkalmazottjánál igazolták a fertőzést.
Továbbra is háromszáz alatt van az újonnan regisztrált fertőzöttek száma országszinten, az elmúlt 24 órában 267 nyilvántartásba vett esettel 16 704-re emelkedett a koronavírussal fertőződtek száma. Hargita megyében 18 esettel ugrott meg az esetszám, a hivatalos adatok szerint már 54 fertőzöttet tartanak nyilván.
Az elmúlt két napban megsokszorozódott Csíkszeredában az igazolt koronavírus-fertőzéses esetek száma. A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház vezetősége arra kér mindenkit, hogy továbbra is tartsa be a megelőzési szabályokat.

Kristof Béla és Rebeka, a Csillag születik idei győztesei a döntő utáni éjszakát még a fővárosban töltötték, kedden pedig már Székelyudvarhelyen beszélgettünk velük.
Miközben gombát szedett, világháborús lövedékre bukkant egy szentegyházi a település környékén – tájékoztatott a Hargita megyei tűzoltóság.
Noha már a beruházást jelző táblákat is elhelyezték a helyszíneken, két éve húzódik közel 50 kilométernyi megyei út korszerűsítésének elkezdése Udvarhelyszéken. A Hargita megyei tanács elnöke belső kivizsgálást szorgalmazott az ügyben.
Betonból készült elemekkel választották el az E578-as út Csíkszereda déli kijárata és Csíkszentkirály közötti szakaszán a kétszer két sávos útpályát. A változtatás egy országos projekt része, amelyet már évekkel ezelőtt jeleztek, de a kivitelezés csak most történt meg.
Gyergyószentmiklós közelébe „tévedt” medvék miatt riasztották a hatóságokat péntek este. A lakókat a Ro-Alert rendszeren figyelmeztették a veszélyre.
Két iskola felújításán, ingyenes vezeték nélküli internetkapcsolat kialakításán, edzőterem megnyitásán és mellékutcák karbantartásán is dolgoznak jelenleg Gyimesfelsőlokon. A településen a járványhelyzet ellenére gördülékenyen haladnak a tervezett beruházásokkal.
A veszélyhelyzet időszakára a hatóságok által elrendelt szabályokat be nem tartók egyelőre csak „megrovásban, figyelmeztetésben” részesülnek, a kormány ugyanis azt javasolja a rendfenntartó erőknek, hogy egy ideig ne rójanak ki bírságokat, csak tájékoztassanak – fejtette ki pénteken Ludovic Orban kormányfő.
Az élő természet nem zárkózott be a karantén idején sem, hiszen pár napja kikelt a sáromberki gólyapár öt fiókája, amelyeket online lehet követni. Emellett több évtizedes kihagyás után végre Európa legnagyobb röpképes madara, a túzok is fészket rakott Romániában.