
Az Arbor a választásokon Nagy Zoltán polgármester támogatására buzdított. Archív
Fotó: Gergely Imre
Közleményben jelentette be Bajkó Tibor, hogy lemond a több mint hatvan, zömében gyergyószéki vállalkozást tömörítő Arbor Vállalkozók Szövetsége elnöki tisztségéről. Ezzel szeretne elhárítani minden akadályt az Arbor és a gyergyószentmiklósi polgármester közötti együttműködés elől.
2021. április 22., 15:542021. április 22., 15:54
Az Arbor Vállalkozók Szövetsége és Csergő Tibor András városvezető között már a tavalyi önkormányzati választások előtt nyílt konfliktus alakult ki, amikor a szervezet és annak elnöke, Bajkó Tibor a korábbi polgármestert, Nagy Zoltánt biztosította támogatásáról, és arra buzdította a gyergyószentmiklósi polgárokat, hogy Nagyra adják a voksukat. A mostani közlemény is utal erre, lényegében erre vezeti vissza a lemondás okát.
„Mint a legtöbb civil szervezet, a gyergyószentmiklósi székhellyel rendelkező Arbor is élt azzal a lehetőséggel, hogy különböző események kapcsán – legyen ez akár választási – nyilatkozatban ismertesse álláspontját. Ezen közlemények egyike nem nyerte el Gyergyószentmiklós mostani polgármesterének tetszését. Sőt, később sem tudott túllépni ezen. Az ezt követő időszak és a sajátos kommunikáció a polgármester részéről komoly válaszút elé állított. Meggyőződésem, hogy egy település érdekében, lakói életminőségének emelésében, fejlesztésének megvalósításában több szervezetnek – legyen civil, állami, egyházi – szorosan együtt kell munkálkodni. Egy ilyen összefogásban a legnagyobb szerep a helyi önkormányzatnak, a polgármesteri hivatalnak jut. Fontos, hogy ilyen esetben az összhang, a munkakapcsolat, a közös jövőtervezés a bizalom legmagasabb fokán működjön. Jelen pillanatban az Arbor és a városvezetés között nincs meg a jó együttműködés. A szövetség érdekeit és a szervezet fejlődésének fontosságát szem előtt tartva, lemondok az Arbor elnöki megbízatásáról. Ezzel a lépésemmel el szeretnék hárítani minden akadályt az Arbor és Csergő Tibor polgármester közötti együttműködés elől” – áll a közleményben.
Szerettük volna Bajkó Tibort arra kérni, hogy bővebben fejtse ki a lemondásához vezető okokat. Bajkó elfoglaltságai miatt csütörtökön nem tudott kérdéseinkre válaszolni, de jelezte, hogy a napokban lesz alkalom a lemondás hátterének, az oda vezető okoknak az ismertetésére.
A polgármestert sikerült megszólaltatnunk. „Bajkó lemondása úri gesztus volt. Fölmérte ugyanis azt, hogy amikor egy vállalkozó politikai nyilatkozatot tesz egy gazdasági szervezet élén, akkor annak következményei lehetnek. Úgy vélem, ezt belátta, ezért gratulálok döntéséhez. Ugyanakkor úgy érzem, hogy az Arbor szövetségnél van egy megújulási folyamat, amelynek következtében gazdasági szervezet marad, nem pedig politikaiként fog megnyilvánulni a továbbiakban” – értékelt lapunknak Csergő Tibor polgármester.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
1 hozzászólás