
Ezentúl nem a szülők állják gyerekeik iskoláiban a szükséges javításokat – hangzott el a sajtóeseményen
Fotó: Haáz Vince
Ezentúl nem a szülőket terheli az iskolafejlesztések költsége, nem csak érdemösztöndíjban részesülnek a marosvásárhelyi diákok, és arányos támogatást szabnak meg a helyi tanintézetek számára – számoltak be a változásokról Tamási Zsolt és Berecki Sándor, városi tanácsosok az RMDSZ marosvásárhelyi frakciójával közösen tartott csütörtöki sajtótájékoztatójukon.
2021. április 22., 20:322021. április 22., 20:32
Az RMDSZ marosvásárhelyi frakciójának célja egy olyan tanügyi rendszer támogatása, amely arányos és méltányos, ahonnan az összes diák egyenlő esélyekkel indulhat – hangsúlyozta Frunda Csenge, az RMDSZ frakcióvezetője, aki szintén részt vett a csütörtökön tartott sajtótájékoztatón.
„Az iskolai költségvetést úgy állítottuk össze, hogy prioritás volt az, hogy a fontosabb fejlesztésekre jusson költségvetési keret, mint például az iskolai technikai eszközök biztosítása.
– hangsúlyozta Tamási Zsolt helyi tanácsos, a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnázium igazgatója.
Ugyanakkor fontos változást jelent az, hogy a városvezetés úgy döntött, hogy ne a szülőket terhelje az iskolafejlesztések felelőssége, mint eddig, hanem az önkormányzat támogatást nyújt ebben, vagyis az iskolajavítási költségeket ezentúl nem a szülőknek kell fizetniük – tette hozzá Tamási Zsolt.
Fotó: Haáz Vince
Mint azt Tamási Zsolt elmondta, megvalósítási tanulmányokra is tettek félre pénzt, hogy megtörténhessen az iskolaépületek manzárdosítása, bővítése vagy új sporttermek kialakítása, ahol indokolt. Úgy vannak ezek megfogalmazva, hogy
„Az is fontos, hogy bekértük az elmúlt években történő kifizetéseket az iskolák irányába, hogy felmérhessük, hogy melyek azok az iskolák, amelyek háttérbe szorultak az elmúlt években, és arányossá tudjuk tenni a támogatást az intézmények felé” – világított rá Tamási Zsolt. Továbbá azt is eldöntötték, hogy
Lépéseket tettek annak érdekében is, hogy azok az épületkérdések is rendeződjenek, amikor az egyik iskola használja, de nem adminisztrálja az épületrészt, így sikerült rendezni azt, hogy a Bernády György Általános Iskola igazgatása alá került az az épületszárny, amelyet az Avram Iancu Szakközépiskolától vett használatba, és folyamatban van a Bolyai Farkas Gimnázium elemi osztályait befogadó épületnek a rendezése is – számolt be Tamási Zsolt.
Fotó: Haáz Vince
Az iskolaudvarok megnyitása is terítékre került, amelyet az előző mandátumban a Szabad Emberek Pártja kezdeményezett, viszont nem volt kivitelezhető a projekt, hiszen ez túl nagy terhet rótt az iskolaigazgatókra – közölte Tamási Zsolt. Ezért most úgy módosították a szabályzatot, hogy
„Motivációs tényezőként beépítettük azt, hogy amennyiben megnyílik az iskolaudvar a környék gyerekeinek, akkor prioritást élvezzen ez az iskola az udvarán lévő játszóterek, sporteszközök fejlesztésében. Sajnálatos módon ennek a kommunikációja a napokban félresikerült, ezért sok iskola azt válaszolta, hogy nem nyitja meg az iskolaudvarát, de kezdeményezni fogjuk, hogy a járványhelyzet lejárta után az iskolák tárgyalják újra a kérdést” – tájékoztatott Tamási Zsolt.
Végre megvalósulhat az óvodai játszóterek felszerelése Marosvásárhelyen, amely a Kárpát-medencei óvodafejlesztési projekt részeként valósult meg 2019-ben. Maros megyében 34 óvodai játszótér létesült, ebből 14 Marosvásárhelyen, de ezek felszerelése elmaradt, mert az előző városvezetés alatt még csak el sem kezdődött az engedélyezési folyamat.
Mint megtudtuk, jelenleg tizenhárom ilyen játszótér felszerelési engedélyeztetése van készen, míg egy még folyamatban van, ugyanakkor a költségvetésben is el van különítve pénz erre a célre, már csak a kivitelező kiválasztása van hátra.
Berecki Sándor helyi tanácsos a diákokat érintő ösztöndíjakkal kapcsolatos változásokról számolt be. Eddig Marosvásárhelyen mindössze érdemösztöndíjat nyújtottak a tanulóknak, a törvény adta lehetőségeket mellőzve, és azt is késésekkel. A 2020-2021-es tanévtől kezdődően a marosvásárhelyi diákok négy típusú ösztöndíjban részesülnek majd:
teljesítményösztöndíjban, amelynek értéke 300 lej lesz,
érdemösztöndíjban, értéke 130 lej lesz,
tanulmányi ösztöndíjban, amelynek értéke 120 lej lesz,
illetve száz lej értékű szociális ösztöndíjban.
Ennek a rendezésére kidolgozott határozattervezetet már márciusban el is fogadta a városi tanács – tudtuk meg Berecki Sándortól.
A kiváló eredményekkel rendelkező diákokat is megjutalmazzák, azok kapják ezt, akik az országos képességvizsgán vagy az érettségin tízes átlaggal végeznek. Újdonságnak számít a Gaudeamus-díj is, amellyel a középiskolákban – külön román és magyar tagozatokon – az évfolyamelsőket jutalmaznák oklevéllel és 2000 lej értékű pénzbeli juttatással – tudtuk meg Berecki Sándortól.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!