
Fotó: Ősök Napja
Akit érdekel őseink történelme – legyen szó az ősi vallásról, lovas népünk mibenlétéről vagy a korai magyar hősök történelmi szerepéről –, annak idén is ott a helye a 2025. augusztus 8–10. között tartott VIII. Ősök Napja ünnepen. Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvénye idén is Bugacon lel otthonra, ott épül fel a világ legnagyobb jurtája, több mint 50 hagyományőrző- és sportesemény, tudományos kiállítás, előadás, valamint több tucat koncert várja a látogatókat.
2025. július 11., 10:402025. július 11., 10:40
1100 év óta először láthatja Európa, milyen volt, amikor a sztyeppei lovasnomád civilizáció nemzetségei, törzsei útra keltek: „a Magyarok Bejövetele – nomád vonuláson” több száz lovas, szekerekkel, tevékkel, bivalyokkal, és családtagjaikkal korhűen idézik őseinket, és természetesen idén is seregszemlét tartanak a Kárpát-medence magyar hagyományőrző csapatai – több százan, korabeli viseletben.
A magyar társadalmi élet és ünneprend egyik régi hiányossága, hogy nincs egy olyan ünnepünk, amikor méltóságteljesen emlékezünk a magyarság őseire, azokra a nagy fejedelmekre, akiknek ezt a hazát köszönhetjük. Ezt a hiányosságot igyekszik bepótolni az Ősök Napja. A legtöbb magyar hagyományőrző csoportot tömörítő és képviselő Magyar Turán Szövetség kezdeményezte az ünnep megtartását, így 2011-ben Bugacon rendezték meg az első Ősök Napja ünnepet, amelyet azóta minden második évben megtartanak. A sokak által ismert Kurultáj hagyományőrző rendezvény ikertestvére az Ősök Napja, csak míg a Kurultáj a magyar, hun és türk tudatú népek törzsi gyűlése, addig az Ősök Napja elsősorban a Kárpát-medencei magyarság ünnepe.
Bár sokan szeretik fesztiválnak nevezni, a szervezők inkább Kárpát-medence legnagyobb hagyományőrző ünnepségeként emlegetik rendezvényüket. „Ez nem fesztivál, hanem ünnep, mely a magyar ősöknek és a magyar történelem nagy alakjainak állít emléket. Az Ősök Napja mára olyan összekötő kapoccsá vált, ami az egész Kárpát-medencei magyarságot egyesíteni tudja” – fogalmazza meg Bíró András Zsolt, a rendezvény főszervezője. Hozzáteszi, az Ősök napja egyfajta tradicionális seregszemle, amelyen harci bemutatók, lovas versenyek és lovas vetélkedők, íjász programok, a magyar-hun-avar örökséget bemutató kiállítások, népzenei és magyar táltos-zenei programok kerülnek főként a középpontba.
Fotó: Ősök Napja
A rendezvénynek otthont adó Bugacon minden évben hatalmas jurtatábor épül, a honfoglalás-kori táborban a kézműves mesterek a fegyverkovácsolás és bronzöntés tudományát mutatják be a látogatók számára. Az Ősök Sátrában antropológiai-régészeti kiállítás látható, amely a hunok, avarok, és a honfoglaló magyarok embertani és tárgyi emlékeit mutatja be. De nem csak a szemet gyönyörködtetik a rendezvényen, hanem az elmét is, ugyanis a jurta táborban felállított előadósátorban a tudományos élet képviselői szakmai előadásokon osztják meg a tudományos ismereteket a honfoglalók viseletéről, fegyverzetéről, az ősi sztyeppei népek istenképéről, kultúrájáról, szokásairól: régész, antropológus, történész, zenetörténész is beszámol a legfrissebb kutatásokról.
Nem lehet azonban igazi hagyományőrző rendezvényről beszélni, ha nem kapnak főszerepet a rendezvényen a lovak és az íjászat. Az ünnepi programsorozat három napja alatt a legjobb lovasíjász csoportok mutatják be íjász és lovagló tudásukat Bugacon. A tervek szerint 500-600 lovas és gyalogos hadi hagyományőrző részvételével zajlik majd a tradicionális seregszemle. A hagyományos nomád erőpróbákat is felelevenítik a rendezvényen, így lesznek lovas versenyek és lovas vetélkedők, íjász verseny, amelyeken bárki részt vehet, de Bugacon rendezik meg a magyar övbirkózó nemzeti bajnokságot is.
Fotó: Ősök Napja
A Kurultájoknak és az Ősök Napjának egyik legsikeresebb eleme az Ősök Sátra, amelyben antropológiai és régészeti kiállítás tekinthető meg, amelyet több múzeum együttműködésével két óriásjurtában rendeznek be. A kiállítások főleg a hun, avar és honfoglalás kor régészeti és antropológiai hagyatékából adnak ízelítőt. Fegyverek, lószerszámok, ékszerek és használati tárgyak mellett eredeti koponyák is ki lesznek állítva a különböző korokból.
A világ legnagyobb szétszedhető, természetes alapanyagokból készülő jurtájában a régészeti kiállítás mellett megcsodálhatjuk „A hunok bejövetele” című hatalmas félkörképet. A több mint 20 méter hosszú festmény tisztelgés a Kárpát-medencében birodalmat kialakító Atilla nagyfejedelem előtt.
Az „Atilla Sátra” antropológiai és régészeti kiállítást egy tudományos szakértői csapat koordinálja. A három óriás jurtából álló „Ősök Sátrai” kiállítási együttes több tudományos intézmény összefogásával valósul meg.
A korabeli bronzöntési technológiát régészek és bronzművesek mutatják be látványos formában. E mellett láthatjuk a kor egyik legfontosabb – mára már ritkaságnak számító – mesterét, a fegyverkovácsot munka közben.
Fotó: Ősök Napja
A páncélos-gyalogosok IX–XI. századi öltözetben, páncélban és fegyverekkel vívnak meg egymással. A harc nem előre megrendezett koreográfia szerint zajlik, hanem szabad küzdelem, mely leginkább hasonlít a kor valódi harcaihoz. A „párbajverseny” nagy közönségsikerre számíthat, melyen a résztvevő versenyzők jelentős díjakért szálnak harcba. A szablyavívó versenyen a magyar tradicionális szablyavívás elevenedik fel, a néhány éve kidolgozott hagyományőrző-sport szabályrendszere szerint.
A három nap alatt számos lovasíjász és lovas harci bemutatót láthatunk. Bemutatkozik többek között a Vermes törzs Felvidékről, a Pusztai Rókák, Zengő Nyíl Egyesület, az Anda Lovascsapat és a Magyar Turán Válogatott és még sokan mások. Nagyszabású hadi bemutatók is megtekinthetők lesznek, a leglátványosabb a keleti lovas-nomádok és a nyugati páncélos katonák összecsapása, illetve a honmegtartó pozsonyi csata diadala előtt tisztelgő hadi bemutató.
A régészeti és antropológiai kiállítások közelében felállított előadósátorban idén is tudományos előadások lesznek hallhatók, neves hazai és külföldi előadók közreműködésével. Néhány ismeretterjesztő előadás mellett döntően közérthető tudományos előadásokon keresztül ismerkedhetnek meg az érdeklődők a magyar őstörténettel. Az Ősök Napján az előadók mind tudományos szakemberek és saját szakmájuknak nemzetközileg is elismert kutatói.
Fotó: Ősök Napja
A kézművesek legszebb portékáikat és azok készítését mutatják be a közönségnek. A vásárban kizárólag Kárpát-medencei magyar alapanyagból készített eredeti kézműves termékkel lehet részt venni.
A 2025. évi Ősök Napján több magyar népzenei és néptánc bemutatót tartanak a Kárpát-medence különböző tájegységeiről, de a látogatóknak elengedhetetlen vigassága az éjjelig tartó táncház. Az Ősök Napja kifejezetten Kárpát-medencei magyar ünnep, ezért az ünnepen elsősorban magyar népzenéből merítő koncerteket, illetve néptánc produkciókat csodálhat meg a kilátogató közönség. Azonban a keleti turáni rokonnépeink előadói is tartanak koncerteket a Nagyszínpadon.
A magyar ősvallás felelevenítői, tucatnyi táltosdobos kíséretében megszólaltatják a világ legnagyobb sámándobját. 2025-ben a Kárpát-medencei magyarság együtt élheti át az összetartozás érzését, ismét együtt emlékezhetünk dicső őseinkre.
(X – fizetett hirdetés)
A Richter-skála szerint 4,3-as erősségű földrengés történt kedden 20 óra 21 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Nicușor Dan államfő gratulált Baka Andrásnak magyar köztársasági elnökké választásához kedden.
Új bázist nyit decemberben a Wizz Air légitársaság a Brassó–Vidombáki Nemzetközi Repülőtéren, és tizenötre bővíti a városból elérhető célállomások számát.
A román állampolgárok 2026. szeptember 4-től közvetlen repülőjárattal utazhatnak a Kínai Népköztársaságba a Peking és Bukarest közötti, az Air China által üzemeltetett járat elindításával.
A tartós szárazság miatt megugrott a vízfogyasztás, ami megnehezíti gyergyószentmiklósi, és környékbeli vízellátást is. Egyelőre még csak kérik az embereket, hogy takarékoskodjanak a vízzel, de ha a helyzet nem javul, korlátozásokra is szükség lesz.
Megnyitották az észak-erdélyi autópálya újabb, Magyarzsombor és Vaskapu közötti szakaszát kedden a gépkocsiforgalom előtt. A 12 kilométeres szakasznak egyelőre nincs összeköttetése a már korábban átadott szakaszokkal.
Visszavette a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a Sepsi Bike rendszerrel együtt beszerzett 12 triciklit az üzemeltetőtől, hogy azok végre az idősek és mozgáskorlátozottak mobilitását szolgálják. A járművek használatának módjáról még egyeztetnek.
A magyar társadalom mély megosztottságát nevezte az elmúlt évek legsúlyosabb következményének Baka András köztársasági elnökké választása után tartott beszédében kedden a Parlamentben.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Nem lehet és nem is szabad megszavazni egy olyan bértörvényt, amellyel elégedetlenek a közalkalmazottak – jelentette ki kedden Florin Manole.