
Fotó: Nagykároly polgármesteri hivatala/Facebook
Két szankciót róttak ki szombaton a csendőrök a román hadsereg napja alkalmából a Szatmár megyei Nagykárolyban szervezett katonai ünnepségen, amelyen Ilie Bolojan kormányfőt kifütyülték hivatalos beszéde közben – írja az Agerpres hírügynökség a megyei csendőrség tájékoztatására hivatkozva.
2025. október 25., 20:542025. október 25., 20:54
A közlemény szerint az eseményen a közrendre és közbiztonságra felügyelő csendőrök
500 lejre bírságoltak meg egy embert nyilvános helyen elkövetett sértő cselekmények és megnyilvánulások miatt,
valamint írásos figyelmeztetésben részesítettek egy másik embert alkoholos italok közterületen való fogyasztása miatt.
Ilie Bolojan miniszterelnököt többen kifütyülték szombaton Nagykárolyban, a román hadsereg napján szervezett katonai ünnepségen mondott beszéde alatt, illetve azt követően is.
„Szokva vagyok az ilyen dolgokkal, nem zavarnak” – mondta Bolojan, miközben A román katona emlékművétől – ahol az ünnepség lezajlott – a kocsija felé tartott Altfatter Tamás Szatmár megyei prefektus és Monica Giurgiu-Kovacs nagykárolyi polgármester társaságában.

Ilie Bolojan miniszterelnököt többen kifütyülték szombaton Nagykárolyban, a román hadsereg napján szervezett katonai ünnepségen mondott beszéde alatt, illetve azt követően is. A kormányfő azt mondta, meg van szokva az ilyen dolgokkal.
Fedélzeti kamerás videót osztottak meg a szombaton Dálnoknál történt láncbalesetről, amelyben hét autó volt érintett, és amelynek következtében négy felnőttet és egy kiskorút szállítottak kórházba.
Pert indítottak a Hargita megyei állatorvosok az állategészségügyi hatóság ellen, mert a szerződéses szolgáltatások árát évek óta nem aktualizálta a főhatóság. A tartozásokat viszont a közelmúltban részben törlesztette, hogy elkerüljön egy új pert.
Több mint 50 ezer lej értékben bírságolt, és 200 ezer lejnél nagyobb értékben foglalt le faanyagot a rendőrség a múlt héten zajló erdészeti ellenőrzési akció során Hargita megyében.
A rendőrség büntetőeljárást indított kedden gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt a nagyszebeni ötcsillagos hotelben az úszómedence fölötti gipszkartonmennyezet beomlása nyomán megsérült hat személy ügyében – közölte a Szeben megyei rendőrség.
A Bolojan-kabinet két új minisztere, Radu Miruță és Irineu Darău kedden délután letette a hivatali esküt a Cotroceni-palotában.
Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – adta hírül a Szeben megyei tűzoltóság.
Januártól a lakásokra kivetett adók legalább 79 százalékkal nőnek, de a régi épületek esetében ez elérheti a 150-180 százalékot is. A gépkocsik után fizetendő illeték emelkedése jelentéktelen. Az adóemelés mértékéről a kormány döntött.
Átadták a forgalomnak kedden a moldvai (A7-es) autópálya Focșani és Adjud közötti szakaszát. Egy órára négy ember sérülésével járó autóbaleset történt, amelyben három autó volt érintett.
A közszolgáltatás ingyenessé tétele óta 928 ezer telekkönyvi kivonatot és kataszteri térképkivonatot bocsátottak ki a tulajdonosoknak – jelentette ki kedden Cseke Attila fejlesztési miniszter.
A romániaiak csaknem fele kevesebbet tervez költeni az idei téli ünnepek alatt, mint tavaly – derül ki az Avangarde közvélemény-kutatásának kedden ismertetett adataiból.
szóljon hozzá!