
Hamar szemet szúrt a magyar zászló. Illusztráció
Fotó: Kristó Róbert
Kitűzték a háromszéki megyeháza homlokzatára a magyar zászlót a csíkszeredai főkonzul hivatalos látogatásán, de már délben érdeklődtek, és jelezték, hogy másnap van a román kisegyesülés ünnepe – tudatta Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke. Azt is elmondta, mit sejt a zászlós ügyek mögött.
2018. január 25., 20:022018. január 25., 20:02
2018. január 25., 20:032018. január 25., 20:03
Az átláthatósági törvény alkalmazására és a különböző petíciók megoldására vonatkozó féléves jelentést szavazta meg csütörtöki ülésén a Kovászna megyei önkormányzat.
A jelentésekből kiderült, a döntéshozatalokat megelőzően a tervezeteket meghirdették a helyi lapokban, és az intézmény honlapján is nyilvánosságra hozták. Az elmúlt fél évben harminc személyt fogadtak kihallgatáson, és tíz beadványra válaszoltak, próbáltak megoldást találni. Ezek között volt megyeiút-jelző táblákkal kapcsolatos kifogás, panasz egy orvos tevékenységére, illetve egy baróti járda állapotára, közbirtokossági gondokra kértek segítséget, törvénytelen építkezések miatt fordultak az önkormányzathoz, vagy azért, mert az útjavítási munkálatok miatt befolyt a víz a magánterületre. Kértek anyagi támogatást könyvkiadásra, egy orvos pedig azért nyújtott be petíciót, mert menesztették az osztályvezetői tisztségből.
Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke kérdésünkre elmondta, a törvény mindenki számára szavatolja a jogokat, ám azzal nem él mindenki jóhiszeműen.
Legutóbb azért jelentette fel a prefektúrán a megyei önkormányzatot, mert meglátása szerint az ülésteremben nem a törvény által előírt zászlók vannak.
„Január 23-án Tóth László csíkszeredai főkonzul hivatalos, bemutatkozó látogatásán kitűztük a megyeháza homlokzatára a magyar zászlót, már délben érdeklődtek, és jelezték, hogy másnap van a román kisegyesülés ünnepe. Árgus szemekkel figyelnek. Van bajunk velük elég. Dan Tanasă csak a láthatatlan erők előretolt arca. Sokszor érezzük, hogy egy rendszerrel állunk szemben, amely nem egy civil szervezet, aminek beállítja magát” – szögezte le Tamás Sándor.
Több különböző méretű, számos feliratot tartalmazó dróndarabot azonosítottak a szakértők Suceava megyében, miután csütörtökön lezuhant egy drón. A hatóságok tájékoztatása szerint az összes darabot begyűjtik és szakértői vizsgálatnak vetik alá.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 1 óra 33 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Soha nem volt még ilyen drága az üzemanyag Romániában, mind a gázolaj, mind pedig a benzin rekordmagas áron kapható – írja két központi hírportál is.
Átlépte az ezres határt az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválra benevezett alkotások száma: az előzsűri 1003 filmet tekintett meg, amelyek közül 44 került be a nemzetközi versenyprogramba.
Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
2 hozzászólás