
Amíg a háziak munkában voltak, betörtek lakásukba, és elvitték értékeiket. Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Ékszereket, készpénzt és négy üveg italt vittek el egy székelyudvarhelyi tömbházlakásból, ahová múlt pénteken törtek be ismeretlenek. A tulajdonos becslése szerint a kár értéke eléri az ötezer eurót.
2018. május 16., 09:032018. május 16., 09:03
A Bethlen-negyedi lakásban élő házaspár munkában volt a bűncselekmény elkövetésekor, ezt használta ki a tettes: kifúrta a bejárati ajtó zárját, és bement a lakásba. „Ezt szervezetten követték el.
A szemben lakó szomszéd látta, amikor valaki kijött tőlünk, de azt hitte, hogy olyasvalaki, akiről tudunk. Amikor hazamentünk a munkából, akkor láttuk, mi történt. Nem tudom, hányan voltak, de valószínű, hogy legalább ketten, egyikük figyelhette a bejáratot.
de sajnos mi nem kapunk vissza semmit, már biztosan elköltötték a pénzt” – mondta a károsult.
Ismeretlen tettes ellen történt rendőrségi feljelentés – nyilatkozta lapunknak Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Szerinte magányos elkövető is lehet a betörő, de nem kizárt, hogy – mint a károsult is feltételezte – volt egy „őrszem” is a helyszínen. „A nyomozás több szálon fut, több személyt tartunk megfigyelés alatt” – tette hozzá Filip.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
2 hozzászólás