Képünk illusztráció
Fotó: Beliczay László
Egy kevéssel ismét csökkent a napi esetszám csütörtökön Hargita megyében, ahogy a kórházban ápoltak száma és a fertőzöttségi arány is. Koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek viszont az elmúlt 24 órában is történtek.
2022. február 24., 14:142022. február 24., 14:14
A korábbi naphoz képest kevesebb, 30 koronavírus-fertőzést igazoltak csütörtökön Hargita megyében (ebből egy sem újrafertőződés) 545 teszt feldolgozása során, ezzel 20 880-ra nőtt a járvány kezdete óta azonosított esetek száma – derül ki a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal közleményéből. Emellett két újabb halálesetet is jelentettek, így a koronavírussal összefüggésbe hozható elhalálozások száma 962-re emelkedett.
A gyógyultak száma 63-mal nőtt az elmúlt huszonnégy órában, ezáltal eddig összesen 19 260-an győzték le a fertőzést.
otthoni elkülönítésben 142-en vannak, házi karanténban pedig 119-en tartózkodnak a megyében.
A már korábban igazolt fertőzöttek újratesztelése során Hargita megyében öt páciens esetében kaptak újabb pozitív eredményt – olvasható a központi Stratégiai Kommunikációs Csoport tájékoztatásában. Ebből az is kiderül, hogy
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter csütörtökön követelte, hogy a iași-i Sfânta Maria gyermekkórház tisztségből elbocsátott ügyvivő igazgatóját az orvosigazgatói tisztségből is menesszék.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök bevallása szerint elégedett Nicușor Dan államfővel, akit becsületes, a problémákat megérteni és megoldani akaró embernek tart.
Érdekes jelenségre figyeltek fel az ingatlanügynökök Csíkszeredában: robbanásszerűen megnőtt a nyáron a harminc év alatti, frissen végzett rendőrök és katonák részéről az érdeklődés a kiadó lakások iránt.
Megjelent a Bagossy Brothers Company legújabb videoklipje, egy újabb zenei mérföldkő. A „Visszajövök” című dal ugyanis az első magyar nyelvű szerzemény, amelyet valaha a világűrben eljátszottak. Kapu Tibor űrhajós adta elő a Nemzetközi Űrállomáson.
Online „panaszládát” hozott létre a marosvásárhelyi tömegközlekedési vállalat, ahol be lehet jelenteni az elégedetlenségünket a járművek érkezésével, tisztaságával, a gépkocsivezető viselkedésével kapcsolatban. Fontos: reklamálni csak névvel lehet.
Több Vodafone-os ügyfél is panaszkodott csütörtökön a délutáni órákban, hogy nem működik sem a telefonos, sem az internetes szolgáltatás – mint kiderült, az ideiglenes fennakadás Románia-szerte jelen van.
Ünnepélyes keretek között adták át a 100. gondosórát a sepsiszentgyörgyi városházán. Az egyetlen gombnyomással segítséget kérő készülék az egyedül élő idősek és sérültek biztonságát, valamint a hozzátartozók nyugalmát szavatolja.
Az Európai Unió országaiban 2023-ban átlagban 12,2 tanuló jutott egy tanítóra/tanárra; Románia is azok közé az országok közé tartozott, ahol a legleterheltebbek voltak a tanárok – derül ki az Eurostat csütörtökön közzétett adataiból.
A Romániát és más európai országokat ért orosz légtérsértésekről is tárgyalni fognak az Európai Parlament jövő heti plenáris ülésén, és egy nyilatkozatot is elfogadnak a témában – közölte szerdán az ezt indítványozó Victor Negrescu EP-képviselő.
Országszerte lehűl az idő a következő napokban, sok helyen nagy mennyiségű eső és erős szél, a hegyekben havazás várható.