Visszaállítják a kultúrház körüli zöldövezeteket

•  Fotó: Pethő Melánia

Fotó: Pethő Melánia

A gyergyószentmiklósi kultúrházat alig több mint egy hónapja adminisztráló Figura Stúdió Színház nekilátott az épület körüli zöldövezetek felújításának. A munkálatokat pályázaton nyert pénzből, illetve a polgármesteri hivatal, helyi magánvállalkozók és környezetvédő szervezet segítségével végzik el.

Pethő Melánia

2010. április 21., 17:282010. április 21., 17:28

•  Fotó: Pethő Melánia Galéria

Fotó: Pethő Melánia

A gyergyószentmiklósi művelődési ház és környéke az idők folyamán a város egyik szégyenfoltjává vált. Mind az épület, mind a körülötte lévő területrészek megértek a felújításra. A ház gondnokságát idén márciustól a Figura Stúdió Színházra bízta a városvezetés, többek között azzal a szándékkal, hogy az új adminisztrálás felszámolja az áldatlan állapotokat.

A feladatnak igyekszik eleget tenni a Figura; első lépésként a kultúrház körüli zöld övezeteket rehabilitálják. Erre a MOL Románia és a Polgártárs Alapítványtól frissen nyert pályázati összeget fordítják, melyet a Figura Stúdió Színház tevékenységét támogató Figura Társaság nyert el  – ismertette Béres László, színházigazgató. A sikeres pályázással 8000 lejt szereztek a zöldövezet helyreállítására.

•  Fotó: Pethő Melánia Galéria

Fotó: Pethő Melánia

A pályázó társaság szerint ez az összeg nem elegendő a tervezett felújításokra, ezért partnerek bevonására volt szükség. A polgármesteri hivatal munkaerővel és a felújított részek karbantartásában nyújt segítséget; egy helyi magánvállalkozó a földmunkát saját munkagépekkel végzi el. Szintén magánvállalkozóként segít az egyik gyergyói növénytermesztő cég, aki azonkívül, hogy a beültetendő növények egy részét is adományként ajánlotta fel, a pályázathoz szükséges látványtervet és a szakavatott véleményezést is elkészítette. A zöldövezetek felújításához partnerként társult a Naturland Alapítvány is. A szervezet 25 gimnazista gyerek bevonásával a cserjék, csemeték ültetését vállalta fel.

Már ásnak a gépek a művelődési ház körül. Hamarosan bokrok, csemeték, élősövény, gyep veszi körül az épületet. Fából készült padokat, szemeteseket is kihelyeznek a felújított részre. A munkálatokat a kivitelezési határidő előtt szeretnék befejezni, így vélhetően már május közepén egy szebb, gondozottabb városrészt tudhat magáénak Gyergyószentmiklós.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 14., csütörtök

Új szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán: bár elköltözött a felnőttcsapat, a jég nem marad üresen

Más lesz a 2025–2026-os szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán, mivel a Gyergyói Hoki Klub felnőttcsapata, valamint az U21, U18 és U16 korosztályok Gyergyóremetére költöznek. A jég azonban így sem marad üresen: a jégpálya hétfőn indítja az új szezont.

Új szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán: bár elköltözött a felnőttcsapat, a jég nem marad üresen
2025. augusztus 13., szerda

Szigorítanak Gyergyószentmiklóson: aki tartozik, annak nem jár segély

Komoly változásra készülnek a szociális juttatások terén Gyergyószentmiklóson: a következő tanácsülésen dönthetnek arról, hogy csak azok részesüljenek a különféle juttatásokból, akik minden helyi adót és bírságot kifizettek.

Szigorítanak Gyergyószentmiklóson: aki tartozik, annak nem jár segély
2025. augusztus 12., kedd

Holtan került elő a Maroshévízről eltűnt férfi

Holtan találták meg azt a 72 éves, maroshévizi férfit, aki július 26-án önként távozott otthonából, majd nagy erőkkel keresték többek között rendőrök, csendőrök és önkéntesek is.

Holtan került elő a Maroshévízről eltűnt férfi
2025. augusztus 11., hétfő

Az iskolakezdéshez készítik elő az intézményeket Gyergyószentmiklóson

Zajlanak a nyári karbantartási munkálatok a gyergyószentmiklósi tanintézményeknél. A Szakinál az iskolaépület felújításával jól haladnak, a bentlakással kevésbé. A Salamonnak is várnia kell még a régi műhelyépület bontására.

Az iskolakezdéshez készítik elő az intézményeket Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 07., csütörtök

Rendbe teszik a főtéri parkolókat – közeledik a fizetéses parkolás visszaállítása Gyergyószentmiklóson

Elkezdték a központi park körüli parkolók felújítását Gyergyószentmiklóson, ami egy újabb lépés a fizetéses parkolás újbóli bevezetéséhez.

Rendbe teszik a főtéri parkolókat – közeledik a fizetéses parkolás visszaállítása Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 07., csütörtök

Ötszázezer lej megszerzésének futnak neki Gyergyóban

Elindult az a civil szervezetek programjait népszerűsítő nagykövetek regisztrációja, a negyedik Fuss NEKI! Gyergyó adománygyűjtő mozgalomhoz. 27 szervezet összesen Ötszázezer lejnyi támogatás megszerzését tűzte ki célul.

Ötszázezer lej megszerzésének futnak neki Gyergyóban
2025. augusztus 06., szerda

Csatornázási munkálatok miatt korlátozzák a forgalmat Gyergyószentmiklóson

Gyergyószentmiklós több utcájában és a lakónegyedekben is csatornázási munkálatok zajlanak augusztus folyamán. Ezek időszakos forgalomkorlátozással is járnak.

Csatornázási munkálatok miatt korlátozzák a forgalmat Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 05., kedd

Illegális büfét számoltak fel a Gyilkos-tónál – megkezdődött a rendrakás a tóparton

Engedély nélküli árusítóhelyet számoltak fel kedden a Gyilkos-tó partján. Az önkormányzat polgármesteri rendelet alapján távolíttatta el a természetvédelmi övezetbe jogtalanul kihelyezett büfékocsit, amely egy stég közelében működött.

Illegális büfét számoltak fel a Gyilkos-tónál – megkezdődött a rendrakás a tóparton
2025. augusztus 03., vasárnap

Fesztiválpezsgés Gyergyószentmiklóson

Folyamatosan mozgásban lenni, vagy nyugisan ellazulni? Sok embernek dilemmája lehet ezekben a napokban Gyergyószentmiklóson. Az Egyfeszt élménykínálatával nem egyszerű a lépést tartani. De bármi a döntés, a végeredmény csak jó lehet.

Fesztiválpezsgés Gyergyószentmiklóson
Fesztiválpezsgés Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 03., vasárnap

Fesztiválpezsgés Gyergyószentmiklóson

2025. augusztus 01., péntek

Már a nyitónapon benépesültek az Egyfeszt helyszínei

Elrajtolt az Egyfeszt összművészeti fesztivál idei kiadása csütörtökön Gyergyószentmiklóson. Már az első napon benépesültek a rendezvény helyszínei, az események java pedig még csak most jön.

Már a nyitónapon benépesültek az Egyfeszt helyszínei