
Keresztes Emil (balról) és Elekes Huba, illetve Tatár Attila mutatta be a turisztikai újdonságokat
Fotó: Balázs Katalin
A természeti értékek megközelíthetőségét szolgálja két megvalósítás Gyergyószentmiklóson. A turistavonzó kezdeményezésnek továbbra is része a kalandfőváros-névjegy, medvenyomok szerepelnek az ikonokon, és hangsúlyozottabbá válik Gyergyószentmiklós és Gyilkostó összetartozása.
2017. december 19., 19:062017. december 19., 19:06
2017. december 19., 19:262017. december 19., 19:26
A Dancurás Hegyimentő Egyesület vezetői mutatták be kedden azt a számítógépen elérhető fejlesztést, amely révén
Ennek része az a telefonra letölthető GPX track, illetve a lejátszható videó, amelyik jó útitárs tud lenni, pontosan jelezve, mekkora a már megtett út, arról is információt szerezhet az ember, hol található forrás. A Gyergyószentmiklós önkormányzata által megbízott hegyimentők munkáját a Babes-Bolyai Tudományegyetem kihelyezett tagozatának tanára, Magyari-Sáska Zsolt a térképek elkészítésével, Bakó András pedig a földi-légi film megalkotásával segítette.
A gyergyoszentmiklos.ro honlapon máris elérhető A Gyergyói-medence turistaútjai címet viselő, román és magyar nyelvű rész. Ebben olyan lehetőségek rejlenek, melyek
A sajtótájékoztatón ezt ismertette Elekes Huba a Dancurás Hegyimentő Egyesület elnöke és Keresztes Emil hegyimentő.
Fotó: Keresztes Zoltán
Az oldalon egyelőre öt út szerepel: a Gyergyó–Borzóka–Gyergyó panorámaút, a Sipos-kőhöz, Súgó-barlanghoz, Pricskére és Tatár-havasra vivő turistaútvonal. Mindegyik mellett szerepel az út hossza, a szintkülönbség, a nehézségi fok, illetve bejárási idő, ami minden esetben nyári körülményekre vonatkozik. A domborzati térkép csak az alap, ugyanis mindez térben is megnézhető, mellette egy dokumentumban bővebb leírás szerepel történelmi áttekintővel, hozzá pedig egy kisfilm is dukál, melyen a hegyimentők járják be a traszét. A GPX ikon azt jelzi, hogy telefonra letölthető helymeghatározót is tartalmaz, így esélyt sem adva a turistajelzéseket követő, telefonját figyelő személynek az eltévedésre.
A már elkészített öt túraútvonal mellé még sokat terveznek a hegyimentők, jövőre elkészülnek a Gyilkos-tó környéki, biztonságos turizmusra alkalmas traszék is.
Gyergyószentmiklós ebben az első, Nagy Zoltán, a város polgármestere úgy is fogalmazott, hogy ezzel
A hegyimentők javasolták, akinek fejlesztési ötlete van, keresse meg őket, mert a rendszer bővíthető. A sajtótájékoztatón hangzott el egy plusz információ feltüntetésének szükségessége: az esztenák helyének megjelölése.
Az esztenák hollétének bejelölése csak egy része az erre vonatkozó tervnek, Len Emil, Gyergyószentmiklós alpolgármestere a főgazdákkal való beszélgetésbe tervezi a kutyák számának és tartási módjának újratárgyalását. Mert napközben a kutyák egy részét meg lehet kötni, a jószándékú pásztor pedig nem uszítja, hanem visszahívja az őrzőket, ha turisták közelednek.
Mindegyik gyergyói út kiindulópontja a mellékelt kisfilmen Gyergyószentmiklós polgármesteri hivatalának épülete, és ezen nem kíván változtatni a megrendelő és a kivitelező, hiszen a város nevezetességeit is látnia kell a turistának, aki a környező hegyekbe indul.
Gyergyószentmiklós és Gyilkostó összetartozását hangsúlyozza egy másik turisztikai megvalósítás, melyet Tatár Attila, a Gyergyószentmiklósi Turisztikai Iroda vezetője ismertetett. Ez az okostelefonokon működtethető Gyergyószentmiklós–Gyilkostó turisztikai applikáció a várost és üdülőtelepet egységes egészként hivatott népszerűsíteni. Az iroda által kezelt visitgheorgheni.ro honlapon található információk képezik az alapját, és
A medvenyomok egyike a fentebb említett turistaútvonalak teljes ismertetését is előhozza, így teljes körű útbaigazítással szolgálva az ide érkezőnek. Nagy lépés ez a turisztikai fejlesztések terén – közölte Gyergyószentmiklós polgármestere, hozzátéve: még sok tennivalója van a városnak, de mindenképp
Hálózati munkálatok miatt csütörtökön több Maros megyei több településen is korlátozzák az ivóvíz-szolgáltatást – közli az Aquaserv vízszolgáltató vállalat.
Egy 15 és egy 16 éves fiú vesztette életét szerda este Medgyesen, miután elütötte őket egy tolatómozdony.
Nem csak a környékbeli falvakból ingázóknak, hanem a Székelykeresztúron élő, a könnyűiparból leépítésre kerülő munkavállalók számára is nehéz lesz elhelyezkedni a helyi munkaerőpiacon, a jelenlegi kínálat alapján.
Nemkívánatos személlyé nyilvánítottak Romániában egy marokkói állampolgárt. A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szerint a férfi terrorista propagandát terjesztett, és romániai polgárok radikalizálásában is részt vett.
Nem mindennapi eseményre hívták meg a Székelyhont szerdán: 65 éves érettségi találkozóját tartotta a Gábor Áron Iskolaközpont jogelődjének számító Szentegyházi Vegyes Középiskola 1960-61-es tanévben végzett évfolyama.
Szedd magad levendulaszüretet szervez a gyergyószentmiklósi Vidékfejlesztés pénteken délután.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 97,4 százaléka vett részt szerdán a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból (matematikából vagy történelemből) tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
A védelmi minisztérium radarrendszere szerdán 13:20-kor egy légi célpontot észlelt az ukrán-román határ közelében, az ukrajnai Vilkove településtől mintegy 30 kilométerre.
Két szállítót is tetten értek kedden a Hargita megyei hatóságok, akik a faanyagok fuvarozásának szabályozásait hagyták figyelmen kívül. Súlyos pénzbüntetés és faanyag elkobzás is következett.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök szerdán kijelentette, abban az esetben egyezik bele a rotációs kormányzásba, ha a PSD adja elsőként a miniszterelnököt.
szóljon hozzá!