Nagy népszerűségnek örvend az edzőterem
Fotó: Csiki Zsuzsanna
„A legények manapság nem a mezőn vannak, és nem a kaszálástól izmosodnak, mint annak idején” – így fogalmazta meg egy csomafalvi annak magyarázatát, hogy miért is van igény vidéken is fitneszteremre.
2018. február 07., 22:262018. február 07., 22:26
A Gyergyócsomafalva központjában decemberben nyílt edzőterem nagy látogatottságnak örvend, ha körbenézünk, fiatalokat, idősebbeket, férfiakat és nőket is láthatunk egyaránt. Vannak, akik egyedül, mások csoportosan végzik a gyakorlatokat, de
A csomafalvi születésű, és jelenleg külföldön élő Szőcs Attila fejében született meg az edzéslehetőség biztosításának ötlete,
Elmondása szerint voltak kezdeti nehézségek, de mindezidáig sikeresnek mondható a kezdeményezés. Attila 2013-ban, 44 évesen kezdte a testépítést, és már 2014-ben versenyen vett részt. Amikor az öt évvel ezelőtti életmódváltásának kezdeti nehézségeiről kérdeztük, csak annyit válaszolt: „Nehézségek? Nem emlékszem nehézségekre, inkább élvezettel töltött el minden perce.” Versenyformájával kapcsolatban úgy fogalmazott:
Erről kérdeztük a Popeye Power fitneszterem rendszeres látogatóit, a válaszokból pedig kirajzolódik, milyen szerepet tölt be az edzőterem az odajárók életében. Volt, aki a közösségépítő szerepe mellett kiemelte, hogy
„Szemmel látható, hogy sok fiatal is igénybe veszi a termet. Ha fiatal korban megerősödik az izomzat és a szervezet, később hálásak leszünk. Szóval tiszta pozitívum”. Volt, aki úgy gondolta, hogy az edzőterem hozzájárulhat bizonyos előítéletek leküzdéséhez is:
Fotó: Csiki Zsuzsanna
Egy másik teremhasználó azt mondta: „Nagyon hálás vagyok, hogy lehetőségünk van itthon a mozgásra, hiszen a mindennapi rohanás mellett nem mindenkinek van energiája városra menni edzőterembe”. Olyan vélemény is volt, miszerint:
Többen gondolták úgy, hogy az edzőterem remek hely arra, hogy a hasonló érdeklődésű emberek találkozóhelyéül szolgáljon, ahol az eszmecsere mellett barátságok is köttethetnek.
Erre a kérdésre is válaszokat kerestünk, íme, néhány ezek közül: „Számomra az edzés elsősorban kikapcsolódás, felüdülés és önmegvalósítás. Igazából úgy gondolom, hogy a mindennapi testmozgás elengedhetetlen az egészséges életmódhoz és az energikus életvitelhez.”; „Kikapcsolódás és életforma egyaránt. Igaz, közel sem profi szinten űzöm ezt a sportot, de valahogy a mindennapjaim részévé vált, segített önbizalmat szerezni, és így jól érzem magam a bőrömben.”; „Edzeni egy életstílus, ami sok áldozattal jár. Szerintem ez egy olyan dolog, amit, ha az ember elkezd és megszeret, akkor soha többé nem tudja abbahagyni. Ha durván fejezem ki magam, akkor függőség. Viszont ez nem káros függőség, sőt, épp ellenkezőleg.
„Számomra az edzés nagyon sokat nyújt, elsősorban növeli az önbizalmat, és nagyon jól érzem magam, amikor bemegyek a terembe”; „Minden napomat feldobja, szeretem, mivel azt az időt csak magamra fordítom, magamért teszek. Azok a napok, amelyek kimaradnak, hangulatilag is rosszabbak, és teljesen másképp telnek. Örülök, hogy belevágtam, hogy csinálhatom, és hogy van, ahol edzenem!”
Fotó: Csiki Zsuzsanna
Szőcs Attila így összegez: „Ha olyan egyszerű lenne izmosnak lenni, mindenki az lenne. Nagyon sok munka, kitartás, lemondás és nem utolsó sorban alázat van emögött. Ha nincs benned elég tűz, vagy nincs meg a sport, a vas és a sporttársak iránti alázat és tisztelet, csak egy magamutogató alak leszel az edzőteremben.”
Csiki Zsuzsanna
Az útkarbantartók a sűrű havazás miatt egyelőre leállították a Transzfogarasi út hótalanítását, de biztosították a közvéleményt arról, hogy a hónap végéig megnyitják az utat a forgalomnak.
A közösség összefogása adott reményt a mindössze tízéves, Duchenne-szindrómával élő Tasnak és családjának. Az önzetlen segítőknek köszönhetően mostantól bárki követheti, segítheti őt a küzdelmében, és a kezelésében is új fejezet kezdődhet.
Pénteken a román deviza erősödött az euróval szemben, amelynek az értéke a Román Nemzeti Bank középárfolyama szerint 0,57 banival (0,11 százalékkal) 5,1165 lejre csökkent a csütörtöki 5,1222 lejről.
Létfontosságúnak tartják a romániai magyar történelmi egyházak, hogy híveik „hiánytalanul” részt vegyenek az elnökválasztás második fordulóján, és arra a jelöltre szavazzanak, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
Érvényesítette pénteken az alkotmánybíróság az elnökválasztás május 4-i első fordulójának eredményeit. Közleménye szerint döntését egyhangúlag hozta meg a testület.
Romániai középiskolásoknak és egyetemistáknak kínál lehetőséget az ING Hubs Romania és a Bukaresti Közösségi Alapítvány ösztöndíjprogramja, hogy pénzügyi támogatással vehessenek részt nemzetközi vagy országos versenyeken, illetve szakmai táborokban.
Ismét megszervezik a civil szervezetek vásárát Marosvásárhelyen május 10-én a város központjában. A 22. alkalommal megrendezendő esemény az évtizedek alatt fontos találkozóhellyé nőtte ki magát, ahol Maros megye civil szervezetei mutatkoznak be.
Jelentős lehűlés várható csütörtökig Románia nagy részében az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteki előrejelzése szerint.
Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni bánásmód „jó gyakorlatának modellje” – jelentette ki az elnökválasztás második fordulóba jutott két jelölt csütörtök esti tévévitáján Nicușor Dan.
szóljon hozzá!