Hirdetés
Hirdetés

VIBE fesztivál újratöltve: 2023-ban százezer fesztiválozó a cél

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

Bejelentette első fellépőit a marosvásárhelyi VIBE Fesztivál, amely a tavalyi siker után 2023-ra új célt tűzött ki: az öt nap alatt legalább százezer fesztiválozóra számítanak a szervezők. Az első bejelentett fellépők a Halott Pénz, a Wellhello, a Carson Coma, a Parno Graszt, Dzsúdló, Beton.Hofi, az Aurevoir., a Csaknekedkislány, az Elefánt illetve a Konyha zenekar – olvasható a szerkesztőségünknek is eljuttatott közleményben.

Székelyhon

2022. november 14., 20:252022. november 14., 20:25

„Tavaly 82 130-an vettek részt összesen a fesztivál öt napján,

idén szeretnénk, ha ez a szám elérné a százezret. Tudjuk, hogy merész cél, de elérhetőnek tartjuk.

Olyan fellépőket fogunk hívni Marosvásárhelyre, akik megmozgatják az erdélyi fiatalságot, de ugyanakkor folytatni fogjuk azt a trendet, amit már a tavalyi Majka és Tankcsapda koncertek is jelentettek: több generációt,

Idézet
 több zenei stílus kedvelőjét szeretnénk megszólítani”

– részletezte Rés Konrád Gergely fesztiváligazgató az idei terveket.

„Marosvásárhely számára fontos, hogy a VIBE egyre jelentősebb fesztivállá váljon. Régiós központ vagyunk és büszkék kell lennünk arra, hogy nyaranta ilyen sok erdélyi fiatal látogat hozzánk. Mindent megteszünk, hogy a város a lehető legjobban fogadja őket” – fejezte ki támogatását Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere.

A szervezők a most bejelentett nevek mellett további magyarországi, erdélyi és nemzetközi fellépőket ígérnek,

az eddigi megszokott nagyszínpad mellett pedig helyet kap majd egy, az elsővel azonos méretű, második nagyszínpad is.  

Hirdetés

A szervezők bemutatták a 2022-es fesztivál kisfilmjét, amelyben megszólalnak a rendezvény fellépői is, végigvezetve a nézőt a teljes fesztiválélményen, bemutatva ezáltal egy olyan nézőpontot, amely eddig a fesztiválozók számára rejtett maradt: betekinthetnek a backstage-ek izgalmába, a közönséggel való találkozás élményébe. Az aftermovie elérhető YouTube-on és Facebook-on is. Időközben az elővételes jegyek árát is közzétették a szervezők, ősszel 289 lejért lehet bérletet váltani a rendezvényre.  Az érdeklődők további információkat a VIBE Fesztivál Facebook-oldalán és weboldalán találhatnak. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 05., csütörtök

Ez a realitás? Érdekes magyarázattal állt elő a kormányfő a fizetetlen egynapos betegszabadságról

A betegszabadság első napjára járó juttatás kifizetését megszüntető intézkedés átmeneti jellegű, és figyelembe veszi a valós helyzetet – jelentette ki Ilie Bolojan.

Ez a realitás? Érdekes magyarázattal állt elő a kormányfő a fizetetlen egynapos betegszabadságról
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Tucatnyi bűncselekmény jut egyetlen napra – Hargita megye sötét oldala

Tíz ember halt meg és 137-en megsérültek Hargita megyében közúti balesetben tavaly. A gazdasági bűncselekmények és a csalások száma aggasztó növekedést mutat a megyében. A családon belüli erőszak is komoly probléma.

Tucatnyi bűncselekmény jut egyetlen napra – Hargita megye sötét oldala
2026. február 05., csütörtök

Két dolog miatt is igazán kellemetlennek érezhetjük az időt péntekig

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) jelentős mennyiségű csapadékra vonatkozó elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adott ki csütörtökön az ország hét megyéjére.

Két dolog miatt is igazán kellemetlennek érezhetjük az időt péntekig
2026. február 05., csütörtök

Rendőrt késeltek meg hátulról tegnap este

Hátba szúrtak egy rendőrt szerdán este Nagybányán. A támadás a város egyik utcáján történt, a rendőr szolgálaton kívül volt, sérülését követően kórházba vitték. Az elkövető elmenekült, nagyszabású művelet indult a felkutatására.

Rendőrt késeltek meg hátulról tegnap este
Rendőrt késeltek meg hátulról tegnap este
2026. február 05., csütörtök

Rendőrt késeltek meg hátulról tegnap este

Hirdetés
2026. február 04., szerda

Bolojan lehetővé tenné, hogy az önkormányzatok a minimális szintre csökkentsék a helyi adókat

Ilie Bolojan szerint lehetővé kell tenni az önkormányzatok számára, hogy a költségvetésük elfogadása előtt visszatérjenek a helyi adók és illetékek törvényben meghatározott minimális szintjéhez.

Bolojan lehetővé tenné, hogy az önkormányzatok a minimális szintre csökkentsék a helyi adókat
2026. február 04., szerda

Halasztás: még egy évig szabályozott áron kapja a gázat a lakosság

Ilie Bolojan szerdán este bejelentette, hogy 2026. április 1-je és 2027. március vége között a lakossági fogyasztók szabályozott áron, a vállalatok és intézmények pedig piaci áron jutnak földgázhoz.

Halasztás: még egy évig szabályozott áron kapja a gázat a lakosság
2026. február 04., szerda

Bolojan: lezárul a megszorítások időszaka, jöhetnek a gazdaságélénkítő lépések

Ilie Bolojan miniszterelnök szerdán este bejelentette, hogy a 2026-os költségvetésről szóló egyeztetések várhatóan a jövő héten lezárulnak, így a tervezetet február 20-a körül terjesztik a parlament elé.

Bolojan: lezárul a megszorítások időszaka, jöhetnek a gazdaságélénkítő lépések
Hirdetés
2026. február 04., szerda

Adóemelés felülvizsgálata: máris támogatóra lelt az RMDSZ javaslata

A Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora, Robert Cazanciuc támogatja az RMDSZ-nek azt a javaslatát, hogy a kormány vizsgálja felül a helyi adók és illetékek emeléséről szóló döntését.

Adóemelés felülvizsgálata: máris támogatóra lelt az RMDSZ javaslata
2026. február 04., szerda

Bőkezű végkielégítéssel ösztönözi önkéntes távozásra dolgozóit a Dacia

Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA, emiatt 900 dolgozótól válna meg.

Bőkezű végkielégítéssel ösztönözi önkéntes távozásra dolgozóit a Dacia
2026. február 04., szerda

A rendőrség is vizsgálódik a szilágycsehi templomtorony leomlásának ügyében

Gondatlanságból elkövetett rongálás, valamint a munkavédelmi és munkahelyi egészségvédelmi előírások megszegésének gyanújával büntetőeljárást indított szerdán a Szilágy megyei rendőrség a szilágycsehi templomtorony leomlásának ügyében.

A rendőrség is vizsgálódik a szilágycsehi templomtorony leomlásának ügyében
Hirdetés