Via ferrata útvonallal a bakancsos turizmusért

Fekete Örs személyében új igazgatója van a Hargita megyei önkormányzat keretében működő hegyimentő közszolgálatnak. Borboly Csaba megyei tanácselnök kedden mutatta be a közszolgálat új vezetőjét, illetve köszönte meg eddigi tevékenységét a nyugdíjba vonuló, de továbbra is aktív szerepet vállaló Marian Chivu volt igazgatónak.

D. Balázs Ildikó

2010. július 20., 17:562010. július 20., 17:56

2010. július 20., 18:032010. július 20., 18:03

Galéria

Mondhatni a semmiből, néhány önkéntes munkájára alapozva hozták létre néhány éve Hargita megyében a Hegyimentő Közszolgálatot. És bár voltak olyan esztendők, amikor igen szűkös kerettel gazdálkodhattak, és a helyzetük most sem a legrózsásabb, mára önkénteseinek köszönhetően, az ország egyik legjobban működő hegyimentő közszolgálatává nőtte ki magát.

Marian Chivu meghatódottan elevenítette fel az indulás pillanatait, szeretettel beszélt az önkéntesek sokszor áldozatos munkájáról, és bár éppen leköszönt, további segítséget kért a közszolgálat számára. Szavaiból kiderült, legnagyobb szükségük járművekre lenne, e téren igen siralmas a helyzetük, hiszen megtörténik, hogy egy-egy baleset helyszínére a hegyimentők csak autóstoppal vagy barátaik, ismerőseik segítségével juthatnak el.

Galéria

A Chivut váltó Fekete Örs korábban a megyei tanács kancelláriáján dolgozott, az elmúlt egy évben pedig a hegyimentő közszolgálat koordinátoraként tevékenykedett. „Hegyi ember vagyok, Hargitafürdőn születtem, erősen kötődök a hegyekhez, a természethez” – mutatkozott be az újonnan kinevezett igazgató. Terveiről elmondta, fontosnak tartja a „bakancsos turizmus” további fejlesztését, az esetleges balesetek megelőzésére való nevelést, ezért is folytatják a számtalan gyermekprogramot, nyári és téli táborok, kalandtúrák, túrák szervezését. Tovább zajlik majd a turistaútvonalak kijelölése, digitalizálása, ezzel kapcsolatban egy kiadvány megjelentetése is tervbe van véve, illetve szeretné nordic walking (északi gyaloglás, síjárás speciális botokkal) és via ferrata (extrémsport, a magashegyi túrázás és a sziklamászás ágazata) útvonalak kiépítését elérni.

A Hargita Megyei Hegyimentő Közszolgálat nyilvántartásában ötven önkéntes hegyimentő szerepel, 39-en közülük aktívan részt vesznek mentésekben, hat hegyimentő pedig a közszolgálat alkalmazásában van. Most éppen egy, vasárnap Varságon eltűnt személyt keresnek, egyelőre tegnapig a férfi személyes tárgyait találták meg. Amennyiben továbbra sem járnak sikerrel, Kolozs megyei kollégáik, pontosabban nyomkereső kutyájuk segítségét kérik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 07., szerda

Down-szindrómásoknak szerveznek fejlesztő foglalkozásokat Csíkszeredában

Egy ölelés, egy mosoly címmel indít fejlesztő projektet május 22-én a Hargita megyei Vöröskereszt Csíkszeredában, elsősorban Down-szindrómás gyermekeknek és fiataloknak, valamint szüleiknek. Még tíz érintett számára van hely a programban.

Down-szindrómásoknak szerveznek fejlesztő foglalkozásokat Csíkszeredában
2025. május 07., szerda

Útfelújítások folytatódnak Csíkmadarason, hitelre is szükség lesz

Idén befejeződik Csíkmadarason a községi utcák felújítása, valamint a Zetelaka felé vezető erdei út korszerűsítése is. Utóbbi munkálathoz jelentős önrésszel kell hozzájárulnia az önkormányzatnak, amelyet hitelfelvétel nélkül nem tudnak biztosítani.

Útfelújítások folytatódnak Csíkmadarason, hitelre is szükség lesz
2025. május 06., kedd

Tizenkétmillió lejből gazdálkodik idén a csíkszeredai távhőszolgáltató Goscom Rt.

Tavalyihoz hasonló költségvetéssel, azaz idén is 12 millió lej körüli összeggel számol a csíkszeredai Goscom Rt. A távhőszolgáltató alig 1741 lakrésznek szolgáltat távhőt a városban.

Tizenkétmillió lejből gazdálkodik idén a csíkszeredai távhőszolgáltató Goscom Rt.
2025. május 06., kedd

Május végén zajlik a beiratkozás a csíkszeredai bölcsődébe

Május utolsó hétfőjén kezdődik a beiratkozás a csíkszeredai bölcsődébe, a szükséges iratcsomót május 26–30. között nyújthatják be a szülők.

Május végén zajlik a beiratkozás a csíkszeredai bölcsődébe
2025. május 05., hétfő

Négysávos lesz a nyugati elkerülőút Csíkszeredánál

Az eredetileg kétsávosnak elképzelt nyugati elkerülőút csíkszeredai szakasza négysávos lesz, csak a Csíkrákosig tartó részén szűkül vissza kétsávosra. A beruházás egyik kihívása az érintett földterületek kisajátítása.

Négysávos lesz a nyugati elkerülőút Csíkszeredánál
2025. május 04., vasárnap

Jobb jövőben bíznak a csíkszeredai szavazók

A fiatalok körében is menő részt venni a szavazáson és a közösségi oldalakon megmutatni a személyi igazolvány hátoldalát – vallotta egy csíkszeredai fiatal, aki elmondta, a szüleitől tanulta, hogy fontos kivenni a részünket a választásból.

Jobb jövőben bíznak a csíkszeredai szavazók
2025. május 02., péntek

Mulatsággal ünneplik a táncház világnapját Csíkszeredában

Évadzáró táncházat szervez az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány több másik egyesülettel a táncház világnapján, május 9-én Csíkszeredában.

Mulatsággal ünneplik a táncház világnapját Csíkszeredában
2025. április 29., kedd

Mert táncolni öröm, a tánc közösséget formál

Hatodik alkalommal szervezték meg a Táncvilágnap Csíkszereda rendezvénysorozatot, a színház előtti téren tartott záróeseményt fotókon mutatjuk.

Mert táncolni öröm, a tánc közösséget formál
2025. április 29., kedd

Hétvégén is nyitva lesz a lakosságnyilvántartó iroda Csíkszeredában

A május 4-i és 18-i államelnök-választás miatt a csíkszeredai lakosságnyilvántartó közszolgálat és a városházi pénztár a választási hétvégéken is fogadja az érvényes személyi igazolvánnyal nem rendelkező, szavazójoggal rendelkező ügyfeleket.

Hétvégén is nyitva lesz a lakosságnyilvántartó iroda Csíkszeredában
2025. április 29., kedd

Engedélyeztetések után épülhet a csíkcsicsói sportcsarnok

A nyár folyamán kezdődhet el a csíkcsicsói sportcsarnok építése. Az előkészületek egyelőre a kiviteli terv véglegesítésénél tartanak, ezután következhet az építkezési engedély és a szükséges szakhatósági jóváhagyások beszerzése.

Engedélyeztetések után épülhet a csíkcsicsói sportcsarnok