Hirdetés
Hirdetés

Veszélybe kerülhetnek a kis falusi iskolák

Képünk illusztráció •  Fotó: Barabás Ákos

Képünk illusztráció

Fotó: Barabás Ákos

Megjelent az összevont osztályok szervezésének új módszertana, amelynek legnagyobb újdonsága, hogy a jövő tanévvel kezdődően a nyolcadikosokat létszámuktól függetlenül külön osztályba kell szervezni. Ez az intézkedés azonban kihat a tanárok létszámára, illetve óraszámára, jelenleg e várható következmények felmérésével foglalkozik a háromszéki tanfelügyelőség is, amelynek vezetőjét, Kiss Imrét kérdeztük.

Bodor Tünde

2024. január 16., 17:032024. január 16., 17:03

Az új tanügyi törvény alkalmazásához több tucat módszertan kidolgozása szükséges, ami igencsak vontatott folyamat. A szimultán osztályok szervezésére vonatkozó metodológia a január 10-ei Hivatalos Közlönyben jelent meg. Kiss Imre főtanfelügyelő elmondta, ennek újdonsága, hogy

a nyolcadikosokat létszámuktól függetlenül, tehát akár egy-két gyermeket is külön osztályba kell besorolni.

Eme rendelkezés mögött az a megfontolás áll, hogy mivel az érintett diákok képességvizsga előtt állnak, számukra kedvezőbb körülményeket kell teremteni a felkészülésükhöz. Ebből kifolyólag azonban visszás helyzetek is kialakulhatnak, amikre nem tér ki a módszertan. Nőhet a tanárok óraszáma, illetve az állások száma is, mondta a főtanfelügyelő, de jelenleg külön-külön elemzik a kis iskolákban előforduló helyzeteket és azt, hogy ezek hogyan kezelhetők, illetve a beiskolázási tervet milyen mértékben befolyásolják.

„Lehet, hogy egy iskolában 13 öt-nyolcadikos diák tanul – példázta a lehetséges bonyodalmakat a főtanfelügyelő. – Ha vannak évfolyamonként négyen, de közülük csak egy nyolcadikos, akkor eddig ebből két osztály volt kiállítható, egy nyolcas és egy ötös létszámú. Ha most a nyolcadikos külön osztályba kerül, akkor – hogy ne nőjön a tanárok óraszáma – vagy marad mellette egy összevont osztályom, amibe három évfolyam kerül (ez is nemkívánatos), vagy lenne egy két évfolyamos szimultán osztály, egy második négy diákkal, illetve egy mindössze egyetlen nyolcadikossal működő osztály. Ebből újból plusz órák származnak.”

Hirdetés

Az egyik háromszéki kis iskola igazgatója, aki csak névtelenül vállalta, hogy megszólal ez ügyben, bevallotta, sok fejfájást okoz neki ez a rendelkezés, mely szerinte csak arra való, hogy a vidéki kis iskolákat felszámolják. Emellett az a rendkívül nemkívánatos hozadéka is megvan, hogy

a pedagógust zsarolhatóvá teszi, hiszen a szülő, ha bármi nem tetszik neki az iskolában, azzal fenyegetőzhet, hogy fogja a gyermekét, és átviszi egy másik iskolába, ami akár egy osztály, illetve egy vagy több tanári állás megszűnését is eredményezheti.

A nyolcadikosoknak különben a fő tantárgyakat eddig is külön oktatták, erről viszont nem sok szó esik – cáfolta az új módszertan jogosultságát. Az is előrevetíthető, hogy ezután a gyermekekért az eddigieknél is nagyobb verseny folyik majd a falusi iskolákban, és már nemcsak a városi iskolákkal kell „harcolniuk”, hanem a szomszéd falvak tanintézményeivel is – sorolta ellenvetéseit az igazgató.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 05., vasárnap

Nőtt a mezőgazdasági vetésterület Romániában, így állnak a székelyföldi megyék a pityókával

Tavaly országos szinten 40 ezer hektárral nőtt a mezőgazdasági vetésterület Romániában az előző évhez képest, és elérte a 8,214 millió hektárt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) vasárnap közzétett adataiból.

Nőtt a mezőgazdasági vetésterület Romániában, így állnak a székelyföldi megyék a pityókával
Hirdetés
2026. július 05., vasárnap

„A csúcs csak félút” – Toásó István és Pakot Ferenc a Denali megmászásáról

Észak-Amerika legmagasabb csúcsát, a Denalit mászta meg idén nyáron Toásó István és Pakot Ferenc. A két székely hegymászó szerint azonban a siker nem a csúcson rejlik, hanem felkészülésben, a jó döntésekben és az egymásba vetett bizalomban.

„A csúcs csak félút” – Toásó István és Pakot Ferenc a Denali megmászásáról
2026. július 05., vasárnap

Vasárnap a legveszélyesebb nap: fokozott rendőri ellenőrzések a 15-ös országúton

A közlekedésbiztonság növelése érdekében a mai napon összehangolt közúti ellenőrzést tartanak a 15-ös országúton. A Kolozs, Maros, Hargita, Neamț és Bákó megyei rendőrök közösen ellenőrzik a teljes útszakaszt.

Vasárnap a legveszélyesebb nap: fokozott rendőri ellenőrzések a 15-ös országúton
2026. július 05., vasárnap

Salvamont-összesítés: két haláleset is történt szombaton a hegyekben

Az elmúlt 24 órában 15 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 17 személynek nyújtottak segítséget; két személy életét már nem tudták megmenteni – tájékoztatott vasárnap a Facebook-oldalán a Salvamont.

Salvamont-összesítés: két haláleset is történt szombaton a hegyekben
Hirdetés
2026. július 05., vasárnap

Az ankarai NATO-csúcsra utazik kedden Nicușor Dan

Nicușor Dan államfő július 7-én és 8-án részt vesz az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) állam- és kormányfőinek ankarai csúcstalálkozóján – közölte szombaton az elnöki hivatal.

Az ankarai NATO-csúcsra utazik kedden Nicușor Dan
2026. július 05., vasárnap

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett egy 18 éves gyergyószárhegyi fiatal

Büntetőeljárás indult egy 18 éves gyergyószárhegyi fiatal ellen, akit ittas vezetésen értek tetten, ráadásul jogosítvánnyal sem rendelkezett.

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett egy 18 éves gyergyószárhegyi fiatal
2026. július 05., vasárnap

Alkoholos befolyásoltság alatt vezetetett, lebukott

Büntetőeljárás indult egy 21 éves csíkmadarasi nő ellen, akit ittas vezetésen értek tetten a Hargita megyei rendőrök.

Alkoholos befolyásoltság alatt vezetetett, lebukott
Hirdetés
2026. július 05., vasárnap

Ittasan ütközött fának és felborult autójával egy sofőr Gyergyóalfalu közelében

Egy 56 éves Neamț megyei férfi vezette azt az autót, amely szombaton hajnalban borult fel a 13B jelzésű országúton, Gyergyóalfalu közelében. Mint kiderült, alkoholt fogyasztott mielőtt a kormány mögé ült.

Ittasan ütközött fának és felborult autójával egy sofőr Gyergyóalfalu közelében
2026. július 05., vasárnap

A politikus szerint Románia nettó nyertese az Európai Uniónak

Románia a nettó kedvezményezett tagállamok közé tartozik az Európai Unióban: miközben mintegy 30 milliárd euróval járult hozzá a közös költségvetéshez, az EU-s alapokból több mint 100 milliárd euró támogatást hívott le.

A politikus szerint Románia nettó nyertese az Európai Uniónak
2026. július 04., szombat

Az ablakból dobálták ki a drogot, amikor betörték az ajtót a rendőrök – videóval

Kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatban végeztek házkutatást Brassóban a rendőrök, amikor a gyanúsítottak az ablakon kidobálva próbáltak megszabadulni a terhelő bizonyítékoktól.

Az ablakból dobálták ki a drogot, amikor betörték az ajtót a rendőrök – videóval
Hirdetés