Hirdetés
Hirdetés

Vélemények és tapasztalatok a megváltozott forgalmi irányról

Nem a megszokottra kell hagyatkozni, hanem állandóan figyelni kell a forgalmi táblákra •  Fotó: Barabás Ákos

Nem a megszokottra kell hagyatkozni, hanem állandóan figyelni kell a forgalmi táblákra

Fotó: Barabás Ákos

Annak ellenére, hogy a helyi médiában bejelentették, keddtől megváltozik Székelyudvarhelyen a Győzelem utca és a Függetlenség sugárút egy szakaszának forgalmi iránya, mégis sokan nem tudtak róla, és megszokásból, az útjelző táblákat figyelmen kívül hagyva szembementek a forgalommal.

Dósa Ildikó

2017. december 08., 13:282017. december 08., 13:28

Csütörtök délelőtt öt perc alatt két sofőrt is láttunk, aki a forgalommal szemben tért fel a Függetlenség sugárútról a Tábor-negyed felé. Egyikük padlógázzal hajtott az emelkedőre, szerencséjére senki nem jött vele szembe, és a rendőrök sem voltak jelen, másikuk lassabban próbálkozott, neki azonban néhány méter után vissza kellett tolatnia.

Hirdetés

Megszokás és figyelmetlenség

Kedden délelőtt tíz órától a helyi rendőrség egész nap a helyszínen segített a sofőröknek, hogy a módosítás miatt ne történjen baleset, szerdán is többször kinn voltak, csütörtöktől azonban már csak időszakosan ellenőrzik a közlekedést. Annak ellenére, hogy a helyi médiában közölték a forgalmi változást, sokan nem tudnak róla, ugyanakkor, noha látható helyre tették a közlekedési táblákat, a korábbi beidegződés miatt nem veszik azokat figyelembe – fogalmazott László Szabolcs, a helyi rendőrség vezetője. Elmondása szerint a Győzelem utca egyirányúsított szakaszának környékén lakók értették meg nehezebben, hogy mostantól a Gábor Áron utcából nem térhetnek jobbra, hanem kerülniük kell ahhoz, hogy hazamenjenek.

Idézet
Sietnek, a megszokás miatt szembemennek a forgalommal, ami valamilyen szinten érthető

– jegyezte meg László Szabolcs. Eddig senkit nem büntettek meg azért, mert szabályellenesen közlekedett, mivel „nem azért állunk ott, hogy büntessünk, hanem azért, hogy segítsünk” – fogalmazott. Ettől függetlenül

mostantól azok a sofőrök, akik nem veszik figyelembe a közlekedési táblákat és még agresszívan is viselkednek, 290 és 435 lej közötti pénzbírságra számíthatnak.

Ahogy a sofőrök látják

„Nekem nagyon megfelel a változtatás. Szerintem így sokkal praktikusabb, mint korábban” – mondta Balázs Réka, akinek a reggeli csúcsforgalomban kell a városközpontból a Móra Ferenc Általános Iskolába jutnia, kora délután pedig onnan vissza. Péter Attila csütörtökön szembesült először a megváltozott forgalmi iránnyal, azonban tetszett neki, hogy nem kell nagyot kerülnie ahhoz, hogy a Függetlenség sugárúton lévő virágboltba hozott árut kipakolja. A hatékonysággal kapcsolatban viszont megjegyezte, hogy

Idézet
a későbbiekben válik el, mennyire működik.

Az általunk megkérdezett taxisok is jobbára hasonlóképpen vélekednek. Szente László nagyon jónak tartja a változást, mert amellett, hogy újraaszfaltozták a Győzelem utcát, a parkolás is rendeződött, nem kell nagyot kerülniük, és jól tudnak haladni.

Teljesen rendben van így. A Függetlenségben elég furcsa volt az útkereszteződés, a korlátozott rálátás miatt balesetveszélyes is volt. Most a Győzelemben is rendesen tudunk közlekedni

– mondta lapunknak Demény Zoltán. Megoszlanak a vélemények Györfi Zoltán szerint, aki úgy véli, hogy nekik, taxisoknak nagyjából mindegy, de

az érintett utcákban és azok környékén lakók nem minden esetben örülnek a módosításnak,

mivel gyakran kerülniük kell ahhoz, hogy hazamenjenek.

Megváltozott útirány a Függetlenség sugárúton •  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Megváltozott útirány a Függetlenség sugárúton

Fotó: Barabás Ákos

Alternatív, civilizált útvonal

A forgalom akadálymentesítése volt a célja annak, hogy egyirányúvá tették az autós közlekedést a Győzelem utca egy szakaszán a Gábor Áron utca irányába, illetve a Függetlenség sugárút újraaszfaltozott részén az eddigi iránnyal ellentétesen, a Gábor Áron utca felől a Győzelem utcáig tart a kötelező haladási irány – közölte lapunkkal Fülöp-Székely István, a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal műszaki igazgatója. Hozzátette, hogy a már régebben tervezett változtatást egy bukaresti cég által készített átfogó tanulmány előzte meg, és a város mobilitási tervének része. Azzal, hogy a Győzelem utca a Kiskövedtől a Gábor Áron utca felé egyirányú lett, civilizáltan lehet ott parkolni és közlekedni, ugyanakkor a Függetlenség sugárúttal együtt, „ha használnák is”, alternatív útvonalat jelent a forgalmas Bethlen Gábor utca elkerülésére – jegyezte meg a műszaki igazgató. Eddig nem kaptak lakossági panaszt a módosítással kapcsolatban, a Facebookon viszont olvasott néhány bejegyzést, amelyben nem értették, mi fog történni, de ezeket egymásnak meg is magyarázták.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

„Bármit módosítunk, van, aki úgy gondolja, hogy az nem megfelelő, de többen mondták, hogy most végre megértik, miért tettünk fekvőrendőrt a Függetlenség sugárútra a kapaszkodó elé és miért festettük így az utcát. A munkálatok alatti hetekben az ott lakók is érdeklődtek, elmondtuk nekik, mit szeretnénk, és úgy láttuk, a módosítás nem zavarja őket” – fűzte hozzá.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

„Várható volt” – a leszakadt csobányosi vashídnál jártunk

Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.

„Várható volt” – a leszakadt csobányosi vashídnál jártunk
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Őrtüzek gyújtására buzdítja az önkormányzatokat a Székely Autonómia Napja alkalmából, október utolsó vasárnapján az SZNT

Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.

Őrtüzek gyújtására buzdítja az önkormányzatokat a Székely Autonómia Napja alkalmából, október utolsó vasárnapján az SZNT
2026. szeptember 24., csütörtök

Kiskorúakkal folytathatott szexuális viszonyt Cristian Pomohaci volt ortodox pópa és népdalénekes

A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.

Kiskorúakkal folytathatott szexuális viszonyt Cristian Pomohaci volt ortodox pópa és népdalénekes
2026. szeptember 24., csütörtök

Robbanás történt egy romániai fegyvergyárban, egy munkás megsérült

A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).

Robbanás történt egy romániai fegyvergyárban, egy munkás megsérült
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Feketébe öltözve tiltakoznak a diákok a kötelező iskolai egyenruha ellen

A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.

Feketébe öltözve tiltakoznak a diákok a kötelező iskolai egyenruha ellen
2026. szeptember 24., csütörtök

142 millió lejt ad az ügyvivő kormány a romániai kultúrára

A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.

142 millió lejt ad az ügyvivő kormány a romániai kultúrára
2026. szeptember 24., csütörtök

Elbocsátások lesznek az Orange telekommunikációs vállalatnál

Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.

Elbocsátások lesznek az Orange telekommunikációs vállalatnál
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Zárlat alá helyezte a DIICOT Călin Georgescu mogoșoaiai házát

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.

Zárlat alá helyezte a DIICOT Călin Georgescu mogoșoaiai házát
2026. szeptember 24., csütörtök

Ötven kilométerrel közelebb kerül Székelyföldhöz az egyik autópálya

A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.

Ötven kilométerrel közelebb kerül Székelyföldhöz az egyik autópálya
2026. szeptember 24., csütörtök

Megvannak az egyik megyében átvizsgált nyugdíjak adatai, a pénztár vezetője szerint ebből születhetett a becslés a tévedésre

A nyugdíjak hibás kiszámítása nem „jelenségszintű” probléma, az embereknek bízniuk kell abban, hogy járandóságukat helyesen állapították meg – jelentette ki a Bihar megyei nyugdíjpénztár igazgatója.

Megvannak az egyik megyében átvizsgált nyugdíjak adatai, a pénztár vezetője szerint ebből születhetett a becslés a tévedésre
Hirdetés