Vehemens reakciók az RMDSZ-PD-L protokollum miatt Háromszéken

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

Rosszalást és tiltakozást váltott ki Háromszéken a közintézmények vezető tisztségeinek elosztásáról szerdán az RMDSZ és a Demokrata Liberális Párt (PD-L) között született egyezmény. Az ellenzéken kívül a demokrata-liberálisok megyei vezetője is negatívan lépett fel.

2010. január 15., 20:302010. január 15., 20:30

2010. január 15., 22:382010. január 15., 22:38

•  Fotó: Nagy D. István Galéria

Fotó: Nagy D. István

A legvehemensebben Gheorghe Baciu (felvételünkön), a PD-L megyei elnöke lépett fel, aki minekutána nem volt jelen az egyezmény szignálásakor Bukarestben tartozkodván, kijelentette: semmiképp nem írja alá a protokollumot.

A demokrata-liberális politikus azzal indokolta döntését, hogy a két alakulat közötti tárgyalások nem folytak korrekt módon, illetve ő maga nem láthat el kézjegyével egy olyan egyezséget, amelynek megszületésénél nem vett részt. Állítása szerint a tárgyalások megkezdése előtt két órával értesítették, hogy Sepsiszentgyörgyön kellene legyen. Baciu szerint az lett volna a törvényes módja a tárgyalásoknak, ha alakulatának megyei vezetőtanácsa felhatalmazta volna az elnököt, azaz őt és a párt néhány tagját a tárgyalások lefolytatására. Mindössze ezek után lehetett volna értesíteni az RMDSZ-t, és elkezdeni az egyeztetéseket.

A megyei vezető ugyanakkor úgy értékelte: a PD-L több fontos közintézmény vezető tisztségét is elveszítette, mint például a Közpénzügyi Igazgatóság vagy a Mezőgazdasági Igazgatóság. Emellett Baciu szerint nem erkölcsös a párt olyan embereinek (szakértőknek) hátat fordítani, és megválni tőlük, akik a választási kampány során támogatták az alakulatot. Ami biztos, a történteket hétfőn megbeszélik az alakulat politikai bizottságának tagjaival, és azt követően döntenek a következő lépésről. A politikus egyben azt is kifejtette: nem vádolja az RMDSZ-t, mivel annak tagjai jól egyeztettek, viszont a tisztségek újboli elosztását tartja elfogadhatónak, éspedig úgy, hogy csak az egykoron a PSD által birtokoltakat osztanák. Arányait tekintve a megfelelő elosztás fele-fele lenne, esetleg egy-két tisztséggel több az RMDSZ-nek – tette hozzá Baciu. A protokollum aláírásakor egyébbként a demokrata-liberális alakulatot képviselő George Scipcaru, Brassó polgármestere, illetve Dan Manolăchescu, a párt sepsiszentgyörgyi elnöke újságírói kérdésre, amely Baciu hiányát firtatta, azt válaszolták, hogy még nem ért vissza a megyeközpontba, és ha nem érkezne meg, később is elláthatja kézjegyével az egyezményt.

MPP: nem magyar, hanem RMDSZ-posztokat alkudtak ki

Galéria
Aggodalmát fejezte ki Kulcsár Terza József (fotó), az MPP háromszéki elnöke amiatt, hogy az eljövendő vezetők kinevezésekor az RMDSZ számára nem a szakmaiság lesz a döntő, hanem az, hogy legyenek hűséges pártkatonák. A polgári alakulat elnöke szerint ugyanis a szövetség nem magyar tisztségeket, hanem RMDSZ posztokat alkudott ki. Kulcsár azt is kifogásolta, hogy míg a tavaly februárban az intézményvezetők menesztését követően a civil szervezetek, az egyházak, az MPP, az SZNT megkeresése után kezdte el tiltakozását, most nem egyeztetett senkivel, sem a kormányra lépésről, sem az intézmények ügyében. Az RMDSZ most nem vette figyelembe, hogy az MPP 38 százalékos jelenlétet tudhat magáénak a helyi közigazgatásban. ,,Az RMDSZ nem a magyarság, hanem saját érdekeit képviseli\" — fogalmazott, és kitért arra is, hogy véleménye szerint történelmi lehetőséget szalasztott el a szövetség mivel a kormányba lépés előtt, a területi autonómiát kellett volna feltételül szabnia. „Nem állítom, hogy nem hasznos amit a szövetség elért, viszont ez az RMDSZ-nek az, és nem az erdélyi magyarságnak – tette hozzá Kulcsár Terza. Bálint József, a párt sepsiszentgyörgyi elnöke ugyanakkor abbéli aggodalmának adott hangit, hogy a tisztségek elosztásánál félő, hogy az RMDSZ politikai tisztogatásba kezd, MPP-telenítve a vezetői posztokat.

A PSD is elégedetlen a protokollummal

Galéria
Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt részéről szintén kritikus hangvételű reakció érkezett. Horia Grama, a párt Kovászna megyei elnöke, parlamenti képviselő és egykori prefektus siralmasnak nyilvánította a PD-L által kötött egyezményt. A képviselő úgy véli, az RMDSZ által kialkudott 65-35 százalék katasztrófális a háromszéki románság szempontjából. Grama szerint ez csak annyit jelent, hogy a kormánypárt az RMDSZ „nyúlványává vált”, nincs semmilyen jelentősége megyei szinten. Még a prefektusi minőséget sem voltak képesek megszerezni, bár ez egyfajta egyensúlyt hozott volna az egyébbként az RMDSZ által vezetett megyében – magyarázta a PSD vezető, hozzátéve: a PD-L még azokat a tisztségeket is elvesztette, amelyeket a PSD-PD-L kormányzás alatt magáénak tudhatott. A szociáldemokrata honatya kirohanására Dan Manolăchescu válaszolt, kifejtve: nevetséges, hogy Grama elnök úr, minekutána nemrég még az RMDSZ-nél „udvarolt” Mircea Geonă támogatása ügyében, most támadásba lendült. Szivesebben vették volna, ha segítő jobbot nyújt a Kovászna megyei románság ügyében, és nem vagdalkozik – magyarázta a PD-L városi elnöke. Manolăchescu egyben üdvözölte Grama képviselőt a közintézmények új korszakában, amikor ezek száz-százalékig a helyi közösséget szolgálják és nem egyik vagy másik alakulatott, etnikai aránytól függetlenül.

A legvisszafogotabb reakciója a Liberális Párt helyi képviselőinek volt. Marius Obreja elnök szerint nem befolyásolhatják az eredményt, a hatalmon lévő alakulatok döntését, viszont várják, hogy a tisztségekbe milyen szakemberek kerülnek, és milyen mértékben felelnek meg az elvárásoknak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 20., vasárnap

Ingyenes szemészeti szűrésen vehetnek részt a gyermekek Sepsiszentgyörgyön

Romániában nincs intézményesített iskolai szemészeti szűrés, de Sepsiszentgyörgyön már ötödik éve zajlik ingyenes és átfogó vizsgálatsorozat a Máltai Szeretetszolgálat szervezésében. Minden kisiskolásnak fontos lenne átesni rajta.

Ingyenes szemészeti szűrésen vehetnek részt a gyermekek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Vetró András szobrászművész nem tud tétlenül ülni

Gróf Mikó Imrét ábrázoló, eredetileg Kovásznára szánt alkotását a minap leplezték le Budapesten, közben városának is ajándékozott munkát. Vetró András azt mondja, nem tud tétlenül ülni, most éppen a Bálványosi Art Camp hétvégi kiállítására készül.

Vetró András szobrászművész nem tud tétlenül ülni
2026. szeptember 18., péntek

Lakásokba tört be, autóból lopott egy börtönből nemrég szabadult férfi

Őrizetbe vettek egy 50 éves, Bákó megyei férfit, akit több kézdivásárhelyi lakásba való behatolással és autóból való lopással gyanúsítanak. A rendőrség szerint a férfi visszaeső bűnelkövető, és mindössze három hónapja szabadult a börtönből.

Lakásokba tört be, autóból lopott egy börtönből nemrég szabadult férfi
2026. szeptember 18., péntek

Ütötte, verte, rúgta, az áldozat elájult, és csak napok után derült fény a bántalmazásra

Előzetes letartóztatásba helyeztek egy 51 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy súlyos bántalmazott egy 62 éves sepsiszentgyörgyi férfit.

Ütötte, verte, rúgta, az áldozat elájult, és csak napok után derült fény a bántalmazásra
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Veterán traktorok és régi gépek dübörögnek szombaton Csernátonban

Veterán traktorok felvonulásával, működő stabil motorok bemutatójával, kulturális programokkal és kézműves-foglalkozásokkal várják az érdeklődőket szombaton a Csernátoni BuRRogtató 2026-os kiadásán.

Veterán traktorok és régi gépek dübörögnek szombaton Csernátonban
2026. szeptember 18., péntek

A zászlócsókoltatás ellen tiltakozott az RMDSZ politikusa a parlamentben

A „zászlócsókolgatós” törvénytervezet ellen szólalt fel tegnap a parlamentben Miklós Zoltán képviselő, ám úgy tűnik, az AUR-nak nincs szándékában hátrálni. Sőt, sikerült PSD-s, illetve kisebbségi képviselőket is megnyernie az ügynek.

A zászlócsókoltatás ellen tiltakozott az RMDSZ politikusa a parlamentben
2026. szeptember 17., csütörtök

Népzene, táncház, flekken Kézdivásárhelyen

Őszi vigadalom néven tartanak kikapcsolódást, szórakozást szolgáló, kulturális élményt ígérő estet pénteken Kézdivásárhelyen. Délután 6 órától fúvós- és népzene várja az érdeklődőket a Borudvarban, ahol a fatányérosok mellé borokat is lehet kóstolni.

Népzene, táncház, flekken Kézdivásárhelyen
Népzene, táncház, flekken Kézdivásárhelyen
2026. szeptember 17., csütörtök

Népzene, táncház, flekken Kézdivásárhelyen

Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

A Manócska már megújult, az Apor Péter diákjainak még várniuk kell

Eltérő körülmények között kezdődött a tanév két nagyszabású kézdivásárhelyi oktatási beruházás helyszínén. Míg a Manócska Napközi Otthon óvodásait már a kívül-belül megújult épület fogadta, az Apor Péter diákjainak várniuk kell a visszaköltözésre.

A Manócska már megújult, az Apor Péter diákjainak még várniuk kell
2026. szeptember 17., csütörtök

Ráfér a korszerűsítés a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkra

Fel szeretné újíttatni és a klímaváltozáshoz alkalmazkodóvá tenni az Erzsébet parkot a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. Elkészült a megvalósíthatósági tanulmány, amivel megcéloztak egy pályázati kiírást.

Ráfér a korszerűsítés a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkra
2026. szeptember 16., szerda

Őrző-védők nélkül nehéz megoldani a ruhában fürdőzés problémáját

Rosszabb szezont zárt a sepsiszentgyörgyi strand, mint tavaly, úgy tűnik, az emberek tartalékolnak, spórolnak – tudtuk meg Bodor Lorándtól, a létesítményt üzemeltető Rekreatív Rt. igazgatójától.

Őrző-védők nélkül nehéz megoldani a ruhában fürdőzés problémáját
Hirdetés