Hirdetés
Hirdetés

Nagy a pörgés a gernyeszegi Teleki-kastélyban

Közösen dolgoztak az építészek, a művészettörténészek, a tájépítészek és régészek •  Fotó: Nyári egyetem a kastélyban diáktábor

Közösen dolgoztak az építészek, a művészettörténészek, a tájépítészek és régészek

Fotó: Nyári egyetem a kastélyban diáktábor

Idén második alkalommal szervezték meg a gernyeszegi Teleki-kastélyban a Nyári egyetem a kastélyban elnevezésű diáktábort, amelyen egyetemisták és fiatal szakemberek vettek részt. Ugyanott szerdán megnyitotta kapuit a Nemzetközi Kastélypark Művésztelep, ahol kortárs képzőművészek alkotnak két héten keresztül.

Antal Erika

2017. augusztus 02., 20:352017. augusztus 02., 20:35

Gernyeszegen a Teleki-kastély évről évre egye több alkotónak, építésznek, műépítésznek, képzőművésznek és művészettörténésznek mozgatja meg a fantáziáját, nyújt ihletet, hogy tovább gondolja a barokk kastély és a kastélypark nyújtotta lehetőségeket.

Nyári Egyetem diákoknak és fiatal szakembereknek

A Teleki Kastély Egyesület és az Arché Egyesület közösen szervezte meg a Nyári Egyetem a kastélyban elnevezésű projektet, amely egy korábbi kezdeményezésnek, a 2015-ös Gernyeszegi Nyári Egyetemnek a tulajdonképpeni folytatása.

Hirdetés

A kutatómunka mellett nagy hangsúlyt fektettek a diákok oktatására, hogy a fiatal résztvevők megértsék, megismerjék a műemlék épületek helyreállításának komplex, multidiszciplináris folyamatát.

A július 20. és 29. közötti nyári egyetem résztvevői szakértők irányításával dolgoztak.

Az idei táborban 25 egyetemista és fiatal, – építész, mérnök, művészettörténész, régész és tájépítész képzettségű – szakember vett részt Kolozsvárról, Nagyváradról, Iasi-ból és Bukarestből. A kutatómunkát és a tábor eseményeit fényképész és egy operatőr rögzítette.

A nyári egyetem szakmai előadások sorozatával kezdődött, amelyek előkészítették a workshop második felében végzett kutatómunkát.

Az első bemutatót gróf Teleki Kálmán tartotta, aki ismertette a tábor résztvevőinek a gernyeszegi kastélyt és a birtok történetét. A kastély építéstörténetéről és építészeti megoldásairól Anca-Raluca Majaru építész beszélt a diákoknak, Makkay Dorottya építészmérnök pedig az erdélyi barokk tetőszerkezetek titkaiba avatta be jelenlévőket. Diana Culescu kertészeti szakértő az ember és a természet viszonyáról tartott előadást, Soós Zoltán történész pedig a térségben végzett régészeti ásatásokról számolt be. A szakmai felkészítőket követően a diákok bekapcsolódtak a múlt hét végén szervezett Gernyeszegi Kastélynap programjaiba is, majd egy tanulmányút során meglátogatták a sáromberki, a sárpataki, az abafájai és a görgényszentimrei kastélyokat.

Jól sikerült az idei Nyári egyetem, sikerült befejezni a kastély építészeti felmérését •  Fotó: Nyári egyetem a kastélyban diáktábor Galéria

Jól sikerült az idei Nyári egyetem, sikerült befejezni a kastély építészeti felmérését

Fotó: Nyári egyetem a kastélyban diáktábor

Elkészült a kastély építészeti felmérése

A tábor második részében a négy interdiszciplináris műhelyben – építészeti és mérnöki, tájépítész és kertészmérnöki, építészet és művészettörténeti, valamint a régészeti és művészettörténeti műhelyekben a kutatómunkára és a felmérésekre fektettek nagyobb hangsúlyt, összehangolva a különböző szakterületeket.

A munkálatok eredményeként sikerült befejezni a Teleki-kastély építészeti felmérését. A korábbi években készült dokumentumokat idén a tetőszerkezet felmérésével egészítették ki a diákok és az őket irányító szakemberek.

A felmérést egy 3D lézeres szkenner segítségével végezték, így a diákok azt is megtanulhatták, hogyan működik ez a berendezés. A tájépítészek és kertészmérnökök a kastély körüli park helyzetét mérték fel, és javaslatokat tettek a legsürgetőbb beavatkozásokra, a történészek, művészettörténészek a műemléki értékeket dokumentálták, illetve javaslatokat fogalmaztak meg arra, hogy hol kellene régészeti ásatásokat végezni.

IV. Nemzetközi Kastélypark Művésztelep

Magyarországról Bartalus Ildikó, Knyihár Amarilla, Őry Annamária, Gintner Csilla érkezett a szerdán megkezdődött alkotótáborba, Ausztriából pedig Dawn Csutoros, Szerbiából Gugyela Tamás, Romániából Csóka Szilárd Zsolt és Pokorny Attila. A képzőművészek mellett Schneller János és Márton Zsófia Eszter magyarországi művészettörténészek is részt vesznek a táborban.

A Nemzetközi Kastélypark Művésztelepet 2014 óta rendszeresen megszervezik, célja, a kortárs képzőművészeti alkotótevékenység támogatása és a közép-kelet-európai régióban zajló művészeti párbeszéd elősegítése. A Teleki-kastély rehabilitációjának felgyorsításához is hozzá kíván járulni azáltal, hogy az alkotótábor és kísérőrendezvényei újrateremtik a kulturális életet a kastélyban.

A művésztelep Pokorny Attila és Knyihár Amarilla képzőművészek kezdeményezésére, a Castle Art Port Egyesület és a Gernyeszegi Teleki-kastély Egyesület szervezésében valósul meg. A meghívott művészek évről-évre változó tematika mentén hoznak létre a Teleki-kastély és park inspirációjára készülő műveket. A 2017-es művésztelep alkotásainak témája a fény.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Kezdődik az érettségi nehezebb része

Az írásbeli vizsgákkal folytatódik hétfőn az érettségi. Az oktatási minisztérium által jóváhagyott menetrend szerint hétfőn román nyelvből és irodalomból mérik fel a tanulók tudását.

Kezdődik az érettségi nehezebb része
Kezdődik az érettségi nehezebb része
2026. június 29., hétfő

Kezdődik az érettségi nehezebb része

Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

A vörös ötven árnyalata – 30 Celsius-fok fölé emelkedett a hőmérséklet az év eddigi legmelegebb napján Székelyföldön

A harmadfokú hőségriasztás következtében az év eddigi legforróbb napján vagyunk túl. Bár a délutáni órákban úgy tűnt, hogy viharok váltják a kánikulát, ez végül nem következett be.

A vörös ötven árnyalata – 30 Celsius-fok fölé emelkedett a hőmérséklet az év eddigi legmelegebb napján Székelyföldön
2026. június 28., vasárnap

Kigyúlt egy lakás Sóváradon, egy férfi füstmérgezést szenvedett

Lakóháznál keletkezett tűz vasárnap este Sóvárad főutcáján, ahol javak váltak a lángok martalékává, ugyanakkor az épület tulajdonosa enyhébb füstmérgezést szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Kigyúlt egy lakás Sóváradon, egy férfi füstmérgezést szenvedett
2026. június 28., vasárnap

Szép összeget költöttek el a kereskedelmi szálláshelyeken megszállt turisták Romániában

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) vasárnap közzétett adatai szerint az idei első negyedévben a romániai kereskedelmi szálláshelyek 390 900 külföldi turistát fogadtak, akik összesen 1,488 milliárd lejt költöttek el.

Szép összeget költöttek el a kereskedelmi szálláshelyeken megszállt turisták Romániában
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Az ország szinte összes megyéjében korlátozzák hétfőtől a teherforgalmat a hőség miatt

A rendkívüli hőség miatt 35 megyében korlátozzák hétfőn és kedden a 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű járművek forgalmát az autópályákon, gyorsforgalmi utakon és országutakon.

Az ország szinte összes megyéjében korlátozzák hétfőtől a teherforgalmat a hőség miatt
2026. június 28., vasárnap

Viharok rondíthatnak bele a kánikulába több Hargita megyei településen

Jégeső, heves széllökések (55-60 km/h), csapadék (15-20l/m²) ugyanakkor villámlások várhatók vasárnap délután több településen – figyelmeztet a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Viharok rondíthatnak bele a kánikulába több Hargita megyei településen
2026. június 28., vasárnap

Jubileumi parádé helyett visszafogott Székely Vágtára számíthatunk

A kormányzati megszorítások lecsapódásaként az eddiginél sokkal szerényebb körülmények között és a megszokott nyári időponttól eltérően ősszel szervezik meg a Székely Vágta idei, 15. kiadását.

Jubileumi parádé helyett visszafogott Székely Vágtára számíthatunk
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Halálos áldozatot követelt egy baleset Maros megyében

Autó balesetezett a Kincsesfő és Görgényszentimre közötti 10-es jelzésű községi úton vasárnap délután; a hatóságok két áldozatról számoltak be, egyikük életét vesztette – közli a Maros megyei katasztrófavédelem.

Halálos áldozatot követelt egy baleset Maros megyében
2026. június 28., vasárnap

A 40 Celsius-fokot is elérheti ma a hőmérséklet

Tizenhat megyében vörös, az ország többi részén narancssárga és sárga jelzésű hőségriasztás van érvényben hétfő reggel 10 óráig.

A 40 Celsius-fokot is elérheti ma a hőmérséklet
2026. június 28., vasárnap

Ittasan és jogosítvány nélkül is vezettek Székelyudvarhelyen

A Bethlenfalvi úton felfüggesztett jogosítvánnyal rendelkező, míg a Bethlen Gábor utcában ittasan vezető sofőrt állítottak meg a rendőrök a hétvégén Székelyudvarhelyen.

Ittasan és jogosítvány nélkül is vezettek Székelyudvarhelyen
Hirdetés