Vasutas sztrájk szerdán reggel

Két órát állnak a vonatok március 16-án – közölték a CFR kereskedelmi részlegének szakszervezetesei. A vasutassztrájk miatt a reggeli órákban nem közlekednek a személyvonatok sem, ez pedig kétórás késést jelent a legtöbb szerdai járaton.

Gergely Imre

2011. március 15., 08:362011. március 15., 08:36

2011. március 15., 13:242011. március 15., 13:24

A figyelmeztető sztrájkot reggel 7.00 és 9.00 óra között tartják, ebben az időszakban egyetlen vonat sem közlekedik majd. A gyergyószentmiklósi vasútállomáson át közlekedő járatok közül három vonat érkezési, illetve indulási időpontja esik a sztrájk idejére.

Azoknak az utasoknak, akik a Budapestről érkező Korona nemzetközi gyorssal szeretnének Csíkszeredába vagy Brassóba utazni, számolniuk kell azzal, hogy két órát Gyergyószentmiklóson vesztegelnek. Az előző állomásról, Maroshévízről 6.42-kor ugyan elindul a vonat, és menetrend szerint, 7.18-ra meg is érkezik Gyergyószentmiklósra, de innen csak a sztrájk lejárta után megy tovább.

Ugyanerre számíthatnak a 4501-es számú Brassó – Déda személyvonat utasai, azzal a különbséggel, hogy reggel héttől a csíkszentdomokosi állomáson lesznek kénytelenek két órát eltölteni, a gyergyószentmiklósi állomásra pedig valamikor háromnegyed 11 körül érkeznek meg.
A 4056-os Déda – Csíkszereda vonat valószínűleg Gödemesterházán áll majd két órát, Gyergyószentmiklósra pedig 8.32 helyett fél tizenegy körül jut el.

A reggeli sztrájk ezek mellett számos más vonat menetrendjét is felborítja, hiszen azok a vonatok, amelyek 7 és 9 óra között indulnának, vagy úton lennének, eleve két óra késéssel érkeznek meg az állomásokra.

A sztrájk pontos időpontjáról már március 10-e óta óta tudni lehet, ennek ellenére az állami vasúttársaság honlapján semmi jel nem mutat a menetrendváltozásokra, sőt a gyergyószentmiklósi vasúti menetjegyirodában sem kaptak semmiféle értesítést. Aki utazni szeretne, készüljön fel a kellemetlenségekre.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 21., szombat

Ötven gyergyószentmiklósi családnak ajándékoznak gyümölcsfa csemetéket

Idén is meghirdeti a hagyományossá vált facsemete-ültetési programját a gyergyószentmiklósi RMDSZ, melynek alkalmával 50 családot ajándékoznak meg facsemetékkel.

Ötven gyergyószentmiklósi családnak ajándékoznak gyümölcsfa csemetéket
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

Ezer és kétezer-ötszáz lej értékű támogatásokat fogadtak el Gyergyószentmiklóson

Fogyatékkal élők számára az adófizetéshez, jövedelem nélkülieknek pedig az egészségügyi ellátáshoz nyújt támogatást Gyergyószentmiklós önkormányzata. Több utcafelújítási projekt előkészítése és a Monturist-ügy is napirendre került a csütörtöki ülésen.

Ezer és kétezer-ötszáz lej értékű támogatásokat fogadtak el Gyergyószentmiklóson
2026. március 18., szerda

Díjak és pályázati lehetőségek a Hargita megyei Lovasgálán

Harminckilenc díjazott vehetett át elismerést a 2026. évi Hargita megyei Lovasgálán. A Gyergyóremetén megrendezett eseményen Nacsa Lőrinc államtitkár bejelentette, napokon belül meghirdetik az idei Kárpát-medencei Lovas Programot.

Díjak és pályázati lehetőségek a Hargita megyei Lovasgálán
2026. március 18., szerda

Erdőt is fenyeget a tarlótűz Maroshévízen

Erdőt is fenyeget a szerda esti tarlótűz Maroshévíz környékén, mintegy öt hektáron ég a száraz növényzet, hivatásos és önkéntes tűzoltók dolgoznak a lángok megfékezésén.

Erdőt is fenyeget a tarlótűz Maroshévízen
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Főszerepben a gyergyói zene és a fiatalok: nagykoncerttel indul az ifjúsági főváros programsorozat

Látványos koncerttel indul a Magyarország Külhoni Ifjúsági Fővárosa programsorozat Gyergyószentmiklóson. Szombaton 20 órától a Basilides Tibor Sportcsarnok ad helyet annak az eseménynek, ahol a gyergyói zenei élet ismert előadói lépnek színpadra.

Főszerepben a gyergyói zene és a fiatalok: nagykoncerttel indul az ifjúsági főváros programsorozat
2026. március 17., kedd

Előadás szülőknek és pedagógusoknak Gyergyószentmiklóson

A Szülőnek lenni előadás-sorozat újabb alkalommal várja az érdeklődőket március 20-án, pénteken 18 órától Gyergyószentmiklóson, az örmény katolikus templomban. Az esemény meghívott előadója Sisak Imola lesz.

Előadás szülőknek és pedagógusoknak Gyergyószentmiklóson
2026. március 17., kedd

Amerikai filmeken dolgozott, most Gyergyóremetén mesél erről

Újabb érdekes meghívottal folytatódik a Nagyvilág Gyergyóremetén előadás-sorozat. Gergely László mesél az élményeiről, aki korábban az Egyesült Államokban dolgozott látványtechnikusként.

Amerikai filmeken dolgozott, most Gyergyóremetén mesél erről
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Leégett egy gazdasági melléképület, egy ember pánikrohamot kapott – frissítve

Gazdasági melléképület gyulladt ki Tekerőpatakon kedd délelőtt, a helyszínre több tűzoltóegységet is riasztottak.

Leégett egy gazdasági melléképület, egy ember pánikrohamot kapott – frissítve
2026. március 16., hétfő

Eltávolította az elektronikus nyomkövetőt, letartóztatták a rendőrök

Levette magáról a hatóságok által elrendelt elektronikus nyomkövetőt egy gyergyószentmiklósi férfi, aki azóta harmincnapos előzetes letartóztatásba került – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Eltávolította az elektronikus nyomkövetőt, letartóztatták a rendőrök
2026. március 16., hétfő

Öt embert vettek őrizetbe egy kocsmai tömegverekedés miatt Maroshévízen

Négy férfit és egy nőt vettek őrizetbe a hatóságok vasárnap, miután összeverekedtek egy maroshévízi lokálban. Mintegy tízezer lejes kárt okoztak – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Öt embert vettek őrizetbe egy kocsmai tömegverekedés miatt Maroshévízen
Hirdetés