
Az utóbbi napokban azt hallani Marosvásárhelyen, hogy az EMNT Vass Leventét javasolja közös polgármesterjelöltnek, igaz ez? – szögeztük a kérdést az EMNT Maros megyei szervezetének elnökéhez, Jakab Istvánhoz (fotó).
2011. június 19., 19:022011. június 19., 19:02
Az elmúlt hetekben attól volt hangos a marosvásárhelyi magyar vonatkozású politika, hogy sikerül-e egyetlen, közös, pártfüggetlen polgármesterjelöltet állítaniuk a politizáló alakulatoknak. Arról korábban cikkeztünk, hogy a civil szervezetek többsége és a történelmi egyházak képviselői támogatják az EMNT kezdeményezését, amelyet az MPP vezetői aláírtak, az RMDSZ-esek viszont mindeddig nem.
Jakab István (fotó): – Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács akarja és hiszi az együttműködést, ennek érdekében dolgozunk hónapok óta. Kezdeményezésünk sikeres, hiszen a folyamatos egyeztetések során eljutottunk oda, hogy a marosvásárhelyi civil szervezetek és a történelmi egyházaink támogatását megnyertük, ami elengedhetetlen azért, hogy Marosvásárhelynek ismét magyar polgármestere legyen. Ezt összefogás nélkül nem lehet elérni, és most talán a lehetőség is sokkal nagyobb, mint négy évvel ezelőtt, hiszen egyetlen fordulóban választunk polgármestert, vagyis: aki több szavazatot szerez, az nyer. Csak akkor lesz magyar polgármesterünk, ha mindannyian túl tudunk lépni kicsinyességeinken. Számunkra a legfontosabb ügy, amely minden marosvásárhelyi magyar közös ügye: magyar polgármester.
– Ki az EMNT polgármesterjelöltje?
Az EMNT polgármesterjelöltje az a személy lesz, aki az RMDSZ és az MPP jelöltje is. Egyelőre mi csak személyeket javasolunk, akik majd jelöltek lehetnek.
– Akkor fogalmazzunk úgy, hogy kiket javasol az EMNT polgármesterjelöltnek?
– Na látja, így már egészen más. Több név is felmerült, és mindannyian jelöltek lehetnek. Ilyenek Dávid László rektor úr, Albert Attila, Vass Levente vagy éppen Bölöni László.
– Bölöni Lászlót talán mindenki támogatná.
– Bölöni László megfelelő jelölt lenne. A tárgyalások során úgy tűnt, hogy Bölöniben mindenki kiegyezne, de ha jól tudom, akkor ő a napokban egy görög focicsapattal kötött kétéves szerződést.
– Igaz, hogy Vass Leventét látnák szívesen?
– Az EMNT tudja, hogy a Bukarestben jelenlevő RMDSZ-re is szükség van a győzelemhez, ezért is gondoljuk azt, hogy Vass Levente lenne a legmegfelelőbb jelölt. Sőt, a hétvégén az RMDSZ Maros megyei küldöttgyűlésén beválasztották az SZKT-ba. Mi jelzés értékűnek tartjuk, hogy ebben a helyzetben egy RMDSZ SZKT-képviselőt is javasolunk. Javaslattételünknél figyelembe vettük a városi RMDSZ-szel való egyeztetéseken elhangzottakat is, miszerint az RMDSZ-körzetek változást akarnak, új arcokat szeretnének látni a város élén. Több személyt is javasolunk és nem a nevek kizárásával, hanem azok közösségi megvitatásával lehet megvalósítani az egységet. Az egyetlen magyar jelölt személyét a három politikai párt közös sajtótájékoztatón kell bejelentse. Mi csupán javasolunk, és az lesz a jelöltünk, aki a legszélesebb támogatottságot elnyeri, aki valóban egyházak, civilek és politikum egységes jelöltje lesz.
– Más nevek merültek-e fel? Híresztelések szerint mások is pályáznának.
– Pletyka szintjén mi is értesültünk arról, hogy mások is lennének a közös magyar polgármesterjelölti megbizatásra. Úgy gondoljuk, hogy feltétlenül olyan személynek kell lennie, aki egyetlen pártban sem vezető politikus, mert ez kompromittálná az összefogást. Ismétlem, az ügyet kell nézni: a marosvásárhelyi magyar közösségnek magyar polgármester tudja biztosítani, hogy ne olyan várossá alakítsák otthonunkat, amely nemcsak kultúránktól, de jövőképünktől is idegen.
– Hogyan látják az együttműködés folytatását?
– Az egyeztetések folytatódnak, személyekről konkrétan egyelőre nem tárgyaltunk. Az önkormányzat esetében lehet közös listánk is, de lehet, hogy külön listákat indítunk. Ez nagy mértékben függ attól, hogy a továbbiakban hogyan alakulnak a tárgyalások, mert ezekről konkrétan még nem esett szó.
Egyirányúvá alakítják Marosvásárhelyen a Papiu utcát a Negoj és a Hosszú utca közötti útszakaszon.
Szombaton fél tíztől fogadják az első korcsolyázókat a marosvásárhelyi várba felállított szabadtéri jégpályán. A hivatalos megnyitó csak december 5-én lesz.
Hat utas érintett abban a péntek reggeli autóbalesetben, amely Maros és Hargita megye határánál Szalárdon történt.
A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.
Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.
Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.
Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.
Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.
Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.
szóljon hozzá!