Körvonalazódik az összefogás

Tisztázódni látszanak a legfontosabb kérdések a marosvásárhelyi közös magyar polgármesterjelölt személye körül, miután az RMDSZ helyi vezetői hivatalosan is bejelentették: az EMNT-hez hasonlóan a szövetség is dr. Vass Leventét támogatja. Maga az érintett kijelentette: az összefogásban és a nemzeti értékekben hisz, és reméli, az MPP is támogatni tudja. Az MPP azonban „nem valaki, hanem valami mögé akar felsorakozni”.

Gáspár Botond

2011. október 14., 13:262011. október 14., 13:26

2011. október 15., 17:102011. október 15., 17:10

Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének választmánya csütörtökön estig ülésezett, és 5 érvénytelen szavazat mellett úgy döntött, hogy 44-28 arányban dr. Vass Leventét támogatja polgármesterjelöltnek Csegzi Sándorral szemben. A döntést pénteken jelentették be hivatalosan.

„Fiatal, energikus személy, aki mellé oda lehet állni, és akivel meg lehet nyerni a választásokat. Úgy gondolom, hogy a nevesítéssel nem késtünk el, időben vagyunk, hiszen még nem ismert, hogy mikor és milyen formában lesznek jövőre a választások. Vass Levente mellé mindenki odaállhat, aki változást akar Marosvásárhely élén. A jelölt tehát megvan, ezek után különböző felméréseket, elemzéseket kell készíteni, és a magyar alakulatok közötti hasonló együttműködésre van szükség a megyei tanácselnöki tisztség esetében is. Közösen kell kidolgozzuk a stratégiát, hogy Vass Levente tényleg egységes magyar jelölt legyen” – fogalmazott az RMDSZ Maros megyei elnöke. Kelemen Atilla leszögezte: a melléállást úgy értette, hogy azonos célért támogatni valakit, ezért számít az EMNT-re.

„Engem egyszerre nevesített az RMDSZ és az EMNT. Ünnep volt a tegnapi (csütörtöki) belső verseny, remélem, jövőre is az lesz a külső. Én nem harcra, hanem megmérettetésre számítok. Hiszem, hogy 2012-ben tudok, tudunk győzni, függetlenül attól, hogy mikor rendezik a választásokat. Én a legkisebb közös többszörös kívánok lenni, és nem a legnagyobb közös osztó, mint közös magyar jelölt. Közös szakmai csapatot kell építeni, és szakmai, valamint politikai alapon közös tanácsosi listát, mert nemcsak a választást kell megnyerni, hanem 4 évig végig kell vinni a terveket. Remélem, az MPP is megtalálja a bölcsességet, hogy támogasson” – mondta Vass Levente (fotó). Hozzátette, az emberek gondjainak megismerését kiemelten fontosnak tartja, hiszen a kampány után a kampányban vállaltakat meg is kell valósítani.

 

Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke, dr. Benedek István újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: azt a jelöltet támogatja, amelyet a szervezete megnevezett, nem a függetlenként induló testvérét, dr. Benedek Imrét.

MPP: az összefogás pártkoalíciót jelent

„Nem valaki, hanem valami mögé sorakozunk fel. Az összefogás a politikai nyelvezetben pártkoalíciót jelent. Legelőször erről kell tárgyalnunk, utána a közös listáról, utána a jelöltről, aki aztán akár Vass Levente is lehet. Nem az a fontos, hogy ki a jelölt, hanem hogy visszaszerezzük Marosvásárhelyt és a tanácsi többséget” – reagált megkeresésünkre az MPP Maros megyei elnöke, László György. Arra a kérdésre, hogy – az MPP marosvásárhelyi elnökének, Kelemen Ferencnek a nyilatkozata szerint – dr. Benedek Imrét támogatnák azt mondta: „Mi továbbra is pártok feletti személyben gondolkodunk, és egyelőre két ilyen személy van, aki hivatalosan bejelentette, hogy indul: Smaranda Enache és dr. Benedek Imre”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 14., péntek

Forgalmi rend változás: újabb egyirányú útszakasz Marosvásárhelyen

Egyirányúvá alakítják Marosvásárhelyen a Papiu utcát a Negoj és a Hosszú utca közötti útszakaszon.

Forgalmi rend változás: újabb egyirányú útszakasz Marosvásárhelyen
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Szombattól lehet korcsolyázni a marosvásárhelyi Várban

Szombaton fél tíztől fogadják az első korcsolyázókat a marosvásárhelyi várba felállított szabadtéri jégpályán. A hivatalos megnyitó csak december 5-én lesz.

Szombattól lehet korcsolyázni a marosvásárhelyi Várban
2025. november 14., péntek

Súlyos autóbaleset történt Szalárdon, áll a forgalom

Hat utas érintett abban a péntek reggeli autóbalesetben, amely Maros és Hargita megye határánál Szalárdon történt.

Súlyos autóbaleset történt Szalárdon, áll a forgalom
2025. november 10., hétfő

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében

A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében
Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében
2025. november 10., hétfő

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében

Hirdetés
2025. november 10., hétfő

A lakosság dönt a forgalmi rendről?

Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.

A lakosság dönt a forgalmi rendről?
A lakosság dönt a forgalmi rendről?
2025. november 10., hétfő

A lakosság dönt a forgalmi rendről?

2025. november 09., vasárnap

Átfogó ellenőrzéssorozatot tarott a rendőrség Szászrégenben

Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.

Átfogó ellenőrzéssorozatot tarott a rendőrség Szászrégenben
2025. november 09., vasárnap

Magyar alkotás nyerte az Alter-Native Filmfesztivál fődíját

Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.

Magyar alkotás nyerte az Alter-Native Filmfesztivál fődíját
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is

Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is
Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is
2025. november 09., vasárnap

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is

2025. november 08., szombat

Életet menthet egy kitisztított kémény – riasztó számokat közölt a tűzoltóság

Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.

Életet menthet egy kitisztított kémény – riasztó számokat közölt a tűzoltóság
2025. november 08., szombat

Közeleg az adventi időszak, szervezik a karácsonyi vásárokat

Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.

Közeleg az adventi időszak, szervezik a karácsonyi vásárokat
Hirdetés