Városokon is kevés a logopédus, nemhogy vidéken

A szülői hozzáállástól, illetve szabadidőtől is függött, hogy melyik gyerekkel tudtak foglalkozni kellőképpen a logopédusok – válaszolta érdeklődésünkre Kacsó Erika. A marosvásárhelyi szakember elmondta, amennyiben sikerült online megtartani a foglalkozásokat, eredményt tudtak felmutatni.

„Több volt, mint a semmi, ha láthattuk és hallhattuk egymást a gyerekkel, ha tudtam ellenőrizni a gyakorlatokat, ha ők is figyelni tudtak rám” – mondta a logopédus, hozzátéve, hogy sok szülő dolgozott vagy a számítógépet éppen az iskolás testvér használta abban az órában, amikor a beszédhibás kisgyerekkel foglalkozott volna. Így is rugalmas program szerint dolgozott, alkalmazkodott, amennyire lehetett, de nem sikerült mindenkivel tartania a kapcsolatot. „Nagy kimaradást jelentett a félév, amit zömében a tanév végére sikerült bepótolni” – tette hozzá, akárcsak azt, hogy a beszédhibás óvodásoknál sok esetben tapasztalt spontán javulást, amit azzal magyarázott, hogy otthon a szokásosnál sokkal többet beszéltek, beszélgettek, ami jót tett a beszédkészségüknek, javult a kiejtésük.

Falun élő esélytelenek

Ellenben sok olyan gyerekkel dolgozott, például a Hegy utcaiakkal, akik hátrányos helyzetűek és ugyan hozzájutottak a táblagépekhez, de nem tudták azokat megfelelően használni, otthonról nem kaptak kellő támogatást. Ezek a gyerekek is képességeiktől függően zárkóztak fel a tanév végére. Aki jó képességű volt, az gyorsan fejlődött és hamar behozta a lemaradást, aki kevésbé, azzal többet dolgozott a szakember. Ami a vidéki iskolákat illeti, továbbra is hiányoznak a logopédusok.

Ahogy Kacsó Erika a Székelyhonnak elmondta,