A csíkpálfalvi születésű újmisés 1996-tól három éven át segédlelkészként szolgált a székelyudvarhelyi Szent Miklós Egyházközségben, amelyhez a város szombatfalvi részének katolikusai is tartoztak – közel négyszáz éven keresztül. Plébánosként Szentágotán folytatódott papi pályája, mígnem 2003. augusztus elsejétől valóra vált a szombatfalviak sok évszázados óhaja: megalakulhatott az önálló Szent György Egyházközség. Első plébánosává László Attilát nevezte ki Jakubinyi György érsek.

Hamar kinőtte a közösség a kőtemplomot – szinte hónapok alatt megháromszorozódott az együtt ünneplők száma. Az induló plébániai élet „helyet-teret igényelt a kibontakozásra”. A tervezett közösségi házra egy évet várni kellett, mert a 2005-ös, emberi áldozatot kis követelő árvíz anyagi-lelki nyomait kellett orvosolniuk. Ez volt a közösségi lét valós „keresztsége”, amelyből együtt építkeztek ki, és megerősödve folytatták közös útjukat. Napjainkban egy, a közösségek közösségére épülő, összekapaszkodó egyházközséget ad át utódjának, Ambrus Istvánnak László Attila, aki augusztus 1-étől a kolozsvári Szent Mihály Egyházközség plébánosa és a Kolozs-Dobokai Főesperesi Kerület elöljárója lesz.

Tizenhét év után

A hálaadó szentmisét a közösség világi tagjai készítették elő. Olyan igényességgel, a szép, a nemes és jó reményével, amint azt a közel két, együtt töltött évtized alatt plébánosuktól megtapasztalták. Ez az egyházközség sok év óta a papi hivatások kibontakozásának gyakorlati segítője is. Minden résztvevő együttes öröme volt, hogy tucatnyi, teológusként a gyakorlati pasztorális évének egy részét körükben töltő kispap, ugyanannyi, jelenlegi állomáshelyről sereglett össze a szombatfalvi oltár köré. A Psallite vegyeskar, Simó Zsuzsa karnagy vezényletével az énekelt imádság hangja volt, András Ildikó Ave Maria-szólója pedig magasba emelte a lelkeket.

Közösségek közösségében

Az áldoztatók, az „Úr Jézus taxisai” nevében Somorai Árpád elevenítette fel a 2004-től működő szolgálat egyedi lelki hasznát: az egyházmegyei zsinat javaslata alapján minden vasárnap otthon áldozhatnak azok az idősek, betegek, akik igénylik. A szépkorúakat, a plébános buzdítására Both Jolán gyűjtötte kisközösségbe: együttléteik során öröm, béke, derű, vigasz, új erő, hálaadás, áldó és áldott emlékezés született.

Simó Melinda és a tízéves lektorcsoport megtapasztalta a liturgiai „közös ünnep” voltát, és mióta felolvassák, sűrűbben is olvassák a Szentírást. A szolgálat lehetőségéért és a közösséghez tartozásért mondtak köszönetet. A rózsafüzér társulatról a csendes, állandó jelenlétű háttér-imádkozók szolgálatáról vallott Somorai Sándor. A ministránsok, gyermekek egy Fodor Ákos-verssel kísérik „pap bácsijukat”. Az egyházközség legrégebbi imaközössége, a Mária Légió tagjai nevében lelki vezetőjüknek mondott hálát Simó Margit, további imáikról biztosítva a lelkipásztort.

Csergő Enikő a szeretetteljes munkatársi légkört néhány, a kis közösségük által megélt emlékükkel szemléltette. Ha papjuk a kántortól azt kérdezte volna, hogy „ma melyik dicsőség van?”, a képzeletbeli válasz az lehetne, hogy „rendkívüli dicsőség van, dicsőség és hála a nálunk töltött 17 évedért”. Az ifisek nem csak énekeltek, hanem képviseletükben Tornai Csongor a kamaszkorúakkal végzett pasztoráció szépségeivel, nehézségeivel szembesítette a hallgatóságot, amelynek több nemzedéknyi fiatal volt a részese. 

A Neokatekumenális Út közösség is megtalálta helyét a plébánián. Molnár Szidónia emlékeztetett az egyházközség elöljárójának tíz évvel ezelőtti igenjére, amellyel az Isten által összetartott új családot kaptak. Tisztában vannak, hogy László Attilától most másik közösség, jelesül a kolozsvári várt egy igent. A lelkivezető elmegy, de Krisztus marad, és mindaz, amit együtt írtak a lelkekbe.

Dávid Gyöngyi, kórustag visszaemlékezett az üres karzatra, amelyet később együtt töltöttek meg élettel és együtt új hangot adtak a dalnak. Az elengedést megkönnyíti, hogy Kolozsvár is ugyanebből a forrásból meríthet és ihat. A kórustag plébánost viszont hazavárja első dalos közössége. Simó Zoltán ifjú családos a jegyes kurzusokért mondott köszönetet, ahol a házasulandók együtt tanulták meg: Isten nélkül lehet, de nem érdemes. Vele együtt lehet erős, gyümölcsöző, szilárd a házasságunk”.

„József vagyok, a testvéretek!” – idézte az elköszönő papi jelmondatát Ilyés Lehel segédlelkész, majd utalt a közös gyakorlati félévekre, és a jelenre. „Ma József és testvérei együtt ünnepelnek, hálát adva Istennek ezért a szép fejezetért az elmúló időért. Kérte, hogy maradjon „továbbra is testvér, a mi testvérünk”.

Noha többen szeretettek volna részt venni ezen a szentmisén, a járványhelyzet határátlépési nehézségei miatt az Ugron családot és alapítványukat Ádám képviselte. „Segítő munkásságoddal megerősítetted családunkban a székely nemzetséghez való tartozás tudatát, Szombatfalvához való kötődését – tolmácsolta. Remélik, hogy a Székely Kálvária tízéves fennállását együtt tudjuk ünnepelni Kisasszony napján.

A székelyudvarhelyiek nevében Gálfi Árpád polgármester köszönt el. „Önmagunk megtalálásának legjobb módja, ha elveszítjük mások szolgálatában. László Attilának ezért is hálás lehet Udvarhely, Szombatfalva. A polgármester kívánta, hogy legyen fény és világosság az új állomáshelyén is.

Az egyháztanácsok háláját Tankó Ágnes fejezte ki – elsősorban Istennek az itt együtt megélt esztendőkért. „Példás papi életével, igényes, lelkiismeretes munkájával, igehirdető tehetségével mindannyiunk életét gazdaggá tette. A plébános kitartásának és alázatos munkájának köszönhető a szombatfalvi egyházközség újjászületése és széppé tétele. Közösségformáló tehetsége nyomán lelki, szellemi és épített örökséget, értéket és példát tud hagyni ez a közösség a következő nemzedékre.

Útravaló az indulótól

László Attila plébános hiszi: nem a nagysága, szilárdsága teszi erőssé az egyházat. A Szent György Egyházközség tagjaira a friss vetés vigyázását bízta. Az egyházközség életének most induló új korszakához a lelkipásztor útravalója: Jézus szava meghívás Isten országába. Ennek az országnak a földi megmutatására biztatta a szombatfalviakat, udvarhelyieket. Erre kért Istentől áldást.