
Fotó: Kristo Robert
Még nem tudni, hogy hogyan hajtják végre az oktatásban az állások számának csökkentését. Az iskolaigazgatók várnak a fejleményekre, és remélik, hogy konzultálnak velük az intézkedésről.
2010. január 10., 17:382010. január 10., 17:38
2010. január 10., 18:092010. január 10., 18:09
Fotó: Kristo Robert
Már közzétettük, hogy Hargita megyében 328-al kell csökkenteni az oktatásban lévő állások számát, azon sürgősségi kormányrendelet értelmében, amely országszinten 15.000 tanügyi állás megszüntetését jelenti a következő tanévtől. A megyében 6219-ben határozták meg a tanügyi állások maximális számát. Jelenleg 6547 ez a szám, ebből kivonva jön ki a leépítendő 328. Kálmán-Ungvári Zsófia főtanfelügyelő-helyettes korábbi nyilatkozata szerint ez átlagosan tanintézményenként két posztot jelent, de lesznek olyan iskolák, ahonnan négy, és olyanok is, ahonnan egy állást sem fognak lefaragni.
A csökkentés módjáról még nincs döntés, az a minisztérium és a szakszervezetek között zajló tárgyalások függvénye is lesz. A konkrétumok hiányában a tanintézmények vezetői várakoznak, és reménykednek.
Kiss Ernő, a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója, akit megkérdeztünk arról, hogy mit gondol az átlagosan tanintézményenként két posztot jelentő csökkentésről, azt mondta, iskolájuk felépítése teljesen megfelel az előírtnak, sem több, sem kevesebb állás nincs. Rámutatott, ilyen szoros helyzetben nagyon nehéz lenne akármilyen csökkentést végrehajtani. Az igazgató reményét fejezte ki, hogy a tanintézmények vezetőivel konzultálni fognak a csökkentésekről.
Veres Emőke, a csíkszeredai Kájoni János Szakközépiskola igazgatója is fontosnak tartja, hogy konzultáljanak velük a csökkentések végrehajtásának módjáról. Az igazgató azt mondta, ők esetleg az adminisztráció átszervezésén gondolkodhatnak, a tanári állásokat nem lehet csökkenteni, hisz meg van szabva, hogy miből hány órát kell megtartani – fejtette ki, hozzáfűzve, hogy egyelőre várják ők is a fejleményeket.
Javítási munkálatok miatt szünetelni fog az áramszolgáltatás szeptember 22-én, kedden több csíkszeredai utcában.
A legmélyebbről indult, és székelyföldi viszonylatban – pláne ha nyugatra tekintünk – az egyik legmagasabb hőmérsékletet érte el Csíkszereda pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint.
Meghosszabbította a csíkszeredai önkormányzat a plébániával kötött bérleti szerződést a városháza ideiglenes székhelyére. Bár a hivatal év vége előtt visszaköltözne a felújított épületbe, a megállapodást biztonsági tartalékként 2027. februárig kitolták.
Rendőrségi ellenőrzést tartottak szeptember 17-én reggel Csíkszeredában a közrend és közbiztonság fenntartása, valamint az állatvédelmi előírások betartásának ellenőrzése érdekében.
Várni kell még a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola új tornatermének átadására, de van esély arra, hogy ez még ebben a tanévben megtörténjen. Jelenleg a hátramaradt munkálatok elvégzéséhez szükséges közbeszerzési eljárás előkészítése zajlik.
Közúti baleset történt szeptember 17-én, csütörtökön reggel a 12-es számú országúton, Csíkszentkirály területén.
Negyedik alkalommal szervezi meg a Hargita-hegység Közösségi Fejlesztési Társulás a Pásztornap a Hargitán című szakmai találkozót. A szeptember 18-i rendezvénynek a csíkcsicsói Csicsó Farm ad otthont.
Továbbra is vizsgálják a szeptember 12-én, szombaton történt tragikus büdösfürdői mofettabaleset körülményeit, az ügyészség szerint egyelőre azt sem lehet teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy gázmérgezés okozta a tragédiát.
Gázrobbanás történt kedden egy húsipari üzem füstölőjében, Csíkmindszenten. A robbanást nem követte tűz, azonban két ember égési sérüléseket szenvedett.
Közúti baleset történt kedden délelőtt a 12-es országúton, Tusnád és Tusnádfürdő között. Két személygépkocsi ütközött, az egyik járművezetőt kórházba szállították.