
Az elnökválasztás első fordulóját november 24-én, a második fordulót pedig december 8-én rendezik meg, míg a parlamentit december elsején
Fotó: Haáz Vince
Három egymást követő novemberi és decemberi hétvégén rendezik meg a voksolást: a kormánypártok csütörtökön megállapodtak arról, hogy mikor tartják a parlamenti-, illetve elnökválasztást.
2024. július 04., 14:002024. július 04., 14:00
Az elnökválasztás első fordulóját november 24-én, a második fordulót pedig december 8-én rendezik meg, míg a kétkamarás parlamenti összetételéről a december elsején, Románia nemzeti ünnepén dönthetnek a választópolgárok.
A kormánypártok közleményükben arra hivatkoznak, hogy
amelyekkel a hét elején rendezett kétnapos konzultációsorozatot Marcel Ciolacu miniszterelnök.
A választások menetrendje körüli vita kis híján kormányválságot idézett elő, miután a Nemzeti Liberális Párt a június 9-i helyhatósági és európai parlamenti választások után meggondolta magát és – belügyminisztere révén – megakadályozta, hogy a kormány szeptemberre írja ki az elnökválasztást, ahogyan arról a kormánykoalíció februárban megegyezett.
Mint ismert, év elején a parlament külön törvényt is elfogadott annak érdekében, hogy az elnökválasztást a tisztségben lévő államfő mandátumának lejárta előtt akár három hónappal is meg lehessen rendezni.
A parlamenti választások időzítését azonban behatárolja az az alkotmányos előírás, amely szerint az államfőnek lekésőbb 20 nappal a választások után össze kell hívnia az újonnan választott törvényhozást, másfelől az előző összetételű parlamentnek is, amely 2020. december 21-én tartotta alakuló ülését, ki kell töltenie 4 éves mandátumát.
Érdekesség – emlékeztet az MTI –, hogy
Ezt eddig azért is kerülték, mert Romániában nemcsak a december 1. hanem november 30. (Szent András napja) is munkaszüneti nap. A központi média szerint azonban idén azért lehet mégis alkalmas a voksolásra ez az időszak, mert a két munkaszüneti nap szombatra és vasárnapra esik, tehát nem lesz olyan hosszú hétvége, amely választókerületük elhagyására, nagyobb kirándulásokra csábítaná az embereket.
Jövő nyártól Varsóba is utazhatunk a Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtérről. Lengyelország fővárosába heti kétszer is lesz a Wizz Airnek járata.
Az oktatási és kutatási ágazatra nem vonatkozik a nyugdíj és az állami fizetés halmozását tiltó törvényi előírás – közölte hétfőn a tanügyminisztérium.
Míg az adventi időszak a legtöbbek számára az elcsendesedésről szól, országszerte – így Székelyföld városaiban is – évről évre megjelennek a hangos dobszóval kísért, medvebőrbe öltözött csoportok. A látványos, de zajos népszokás megosztja a közvéleményt.
Egy 35 éves, Maros megyei nő holttestét emelték ki hétfőn délután a vízből Marosvásárhelyen, az Alsógát utca térségében – a halál pontos körülményeit vizsgálják.
A hét első két napján országszerte enyhébb lesz az idő az ilyenkor megszokottnál, karácsonykor azonban lehűlés várható esővel, havas esővel, havazással – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kéthetes előrejelzéséből.
Tavaly az uniós polgárok 16,9 százaléka élt túlzsúfolt lakásokban, ami enyhe csökkenést jelent a 2023-ban jegyzett 18,1 százalékhoz képest – derül ki az Eurostat hétfőn közzétett adataiból.
Az országos kataszteri és ingatlan-nyilvántartási hivatal (ANCPI) 2025 júniusa és novembere között 520 886 online iratot bocsátott ki ingyenesen az ingatlan- és telektulajdonosoknak a Myeterra.ancpi.ro platformon keresztül.
Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC) vasárnap este figyelmeztetett, hogy ransomware típusú kibertámadás történt a román vízügyi igazgatóság több intézménye és szervere, valamint az ország 11 területi vízügyi igazgatósága közül 10 ellen.
A decemberi fordulat utáni első napokban itthon hokibotokkal védték a terroristáktól a tömbház udvarát a férfiak, pontos beosztás alapján, amelyet mindenki igyekezett betartani.
„Referendumot” kezdeményez Nicușor Dan államfő a bírák és ügyészek körében szakmai szervezetük, a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) működéséről, felvetését azonban ellenzéki képviselők egy csoportja alkotmányellenesnek tartja.
2 hozzászólás