Hirdetés
Hirdetés

Vádemelés a Csíki Lázon történt tarvágás ügyében

A Csíki Láz távolból. Illetéktelenül végeztek tarvágást a területen •  Fotó: Gábos Albin

A Csíki Láz távolból. Illetéktelenül végeztek tarvágást a területen

Fotó: Gábos Albin

Vádlottak lettek a gyanúsítottakból: több mint ötéves vizsgálat után jutottak el addig a hatóságok, hogy a Hargitán, a Csíki Lázon történt tarvágás miatt több személy ellen vádat emeljenek. Az érintettek felelősségét a bíróságnak kell megállapítania.

Kovács Attila

2019. március 12., 14:002019. március 12., 14:00

Megváltozott a korábban gyanúsítottként kezelt személyek minőségének jogi besorolása, egy ideje már nem gyanúsítottak, hanem vádlottak a Csíki Lázon történt tarvágás ügyében folytatott eljárás során – ezt közölte érdeklődésünkre a Hargita Megyei Ügyészség. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy közeledik az időpont, amikor a vádirat a bíróság elé kerül, amelynek tárgyalnia kell a büntetőügyet.

A kezdetektől követjük

A 2013 decemberében történteket – amikor hét csíksomlyói magánszemély területéről a Hargitán, a Tolvajos-tető közelében található Csíki Lázon törvénytelenül, engedély nélkül vágtak ki fákat – a kezdetektől követjük, rendszeresen érdeklődtünk a nyomozásról. Akkor

a helyszíni vizsgálatok során összesen 2351 fatönköt azonosítottak a hatóságok, ennyi lábon álló fát vágtak ki a magánterületekről.

Annak ellenére, hogy az illetéktelen fakivágást végzők nem voltak ismeretlenek – a beavatkozás egy szentegyházi vállalkozó megbízásából történt – a hatóságok mindeddig nem tudták hitelt érdemlően megállapítani a gyanúsított személyek felelősségét.

Nyolc vádlott van

Több mint egy éve a Hargita Megyei Ügyészség vette át a vizsgálat irányítását a Csíkszeredai Ügyészségtől, ezután jutottak el odáig, hogy a rendőrség vádemelési javaslatot tett az ügyészségnek. A vádhatóságtól kapott tájékoztatás szerint

nyolc személy esetében döntöttek arról, hogy a továbbiakban vádlottként szerepelnek az eljárásban, őket illetéktelen fakivágással, falopással, többrendbeli hivatali visszaéléssel, többrendbeli közokirat-hamisítás elkövetésével vádolják.

Az eljárás során vádlottakat, tanúkat hallgattak ki, okiratokat foglaltak le, illetve az okozott kár megtérítéséhez szükséges vagyonzárolást rendeltek el – tudtuk meg. A vádemelés a büntetőeljárás egy szakasza, amelyet a büntetőjogi perrendtartás szabályoz, és célja a bizonyítékok felhasználásának előkészítése, amely nem írhatja felül az ártatlanság vélelmének elvét – olvasható még az ügyészség részéről küldött dokumentumban.

Több bűncselekmény

Az ügyészség korábbi megállapítása szerint a magát a terület tulajdonosaként beállító G. Z. vállalkozó, illetve a fát felvásárló és kitermelő cég képviselői szándékosan és illetéktelenül vágatták ki a cég alkalmazottaival, illetve több erdész közreműködésével a jelentős famennyiséget. A történtek miatt a vállalkozó, illetve a kitermelő cég két képviselője, P. E. és P. T. ellen korábban illetéktelen fakivágásban való részvétel, később illetéktelen fakivágásra, illetve falopásra való felbujtás gyanújával folyt vizsgálat.

Hirdetés

G. Z.-t korábban azzal is meggyanúsították, hogy hamis okirat felhasználásával jutott jogosulatlan támogatáshoz az Európai Unió által biztosított alapokból, de ezt később elvetették.

Az eljárás során három személyt illetéktelen fakivágásban és falopásban való részvétellel, többrendbeli hivatali visszaéléssel és szintén többrendbeli közokirat-hamisítás elkövetésével gyanúsítottak meg, két másik ellen falopás gyanúja merült fel, egy harmadik ellen pedig illetéktelen fakivágásban és falopásban való részvétel, valamint hivatali visszaélés alapos gyanújával nyomoztak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 10., szerda

Marad az árréskorlátozás, a képviselőház is megszavazta

A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elfogadta az alapélelmiszerek árréskorlátozását december 31-éig meghosszabbító jogszabálytervezetet.

Marad az árréskorlátozás, a képviselőház is megszavazta
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Oana Gheorghiu: A TAROM adóssága meghaladja a teljes vagyonát

A TAROM légitársaság adóssága megközelíti a 930 millió lejt és 105 millió lejjel meghaladja a teljes vagyonát, a tavalyi évet pedig 186 millió lejes veszteséggel zárta.

Oana Gheorghiu: A TAROM adóssága meghaladja a teljes vagyonát
2026. június 10., szerda

Kovászna megyére is érvényes a most kiadott árvízriasztás

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el szerdán az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország 14 megyéjében.

Kovászna megyére is érvényes a most kiadott árvízriasztás
2026. június 10., szerda

Szerdán is erősödött a lej

Erősödött szerdán a román deviza az euróhoz képest, amelynek az értéke a Román Nemzeti Bank középárfolyama szerint 0,42 banival (0,08 százalékkal) 5,2344 lejre csökkent a keddi 5,2386 lejről.

Szerdán is erősödött a lej
Szerdán is erősödött a lej
2026. június 10., szerda

Szerdán is erősödött a lej

Hirdetés
2026. június 10., szerda

Az APIA támogatást is befolyásolhatja a kiskérődzők pestise

A kiskérődző-pestis miatt nem lehet Maros megyéből az uniós országokba exportálni a bárány- és juhhúst, nem lehet a megyéből kivinni az állatokat, és az áthaladó állatszállítókat is le kell fertőtleníteni. Ez utóbbit a rendőrség ellenőrzi.

Az APIA támogatást is befolyásolhatja a kiskérődzők pestise
2026. június 10., szerda

Magasabb az uniós átlagnál a munkanélküliségi ráta Romániában

Az Európai Unióban 2025-ben 0,1 százalékponttal, 6 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta – derül ki az Eurostat szerdán közzétett adataiból.

Magasabb az uniós átlagnál a munkanélküliségi ráta Romániában
2026. június 10., szerda

Viharos időjárás várható csütörtöktől az ország nagy részén

Viharokra figyelmeztető elsőfokú (sárga) riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán.

Viharos időjárás várható csütörtöktől az ország nagy részén
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Negatív maradt a természetes szaporulat Romániában áprilisban

Idén áprilisban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában, a halálozások száma az 1,8-szorosa volt az élve születésekének.

Negatív maradt a természetes szaporulat Romániában áprilisban
2026. június 10., szerda

Zsögödi medvék és milliós beruházások a rendkívüli tanácsülés napirendjén

A Zsögödben észlelt medvékről is szó esett a csíkszeredai önkormányzati képviselők rendkívüli ülésén szerdán, a tanácsosok egy digitális fejlesztési projekt és a Szabadság téri tömbházak hőszigetelésének aktualizált költségvetését is jóváhagyták.

Zsögödi medvék és milliós beruházások a rendkívüli tanácsülés napirendjén
2026. június 10., szerda

Anyanyelvvel folytatódik az érettségi szerdán

Szerdán folytatódik az érettségi vizsga szóbeli szakasza a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok anyanyelvi kommunikációs készségeinek a felmérésével.

Anyanyelvvel folytatódik az érettségi szerdán
Hirdetés