Hirdetés
Hirdetés

Vadászkutyák segítségével hajtották el az anyamedvét bocsaival a Nagy-Somlyóról

•  Fotó: Korodi Attila/Facebook

Fotó: Korodi Attila/Facebook

Elhajtották a Csíksomlyó közelében élő kétbocsos anyamedvét csütörtök este, a nyilvántartott másik két medvét azonban nem találták meg. A keresést pénteken is folytatják, viszont feltételezik, hogy odébbálltak a pünkösdi búcsú helyszínétől.

Barabás Hajnal

2024. május 17., 16:282024. május 17., 16:28

A Szilos Vadásztársaság tíz tagja három vadászkutyával fésülte át a Kis-Somlyón és a Nagy-Somlyón az egész erdőt csütörtök délután – osztotta meg Bors Béla, Csíkszereda alpolgármestere. A szervezett hajtásról már korábban írtunk, és arról is, hogy legalább öt medvéről tudnak, amelyek Csíksomlyó közelében élnek.

Hirdetés

Mint az alpolgármester érdeklődésünkre elmondta, a csütörtöki hajtás során a vadászkutyák rátaláltak az anyamedvére és két bocsára,

a kutyák ugatással, a hajtók pedig különböző zajok keltésével, azaz tapsolással, kiabálással, kurjantással űzték a vadakat az erdő mélyére tovább.

•  Fotó: Korodi Attila/Facebook Galéria

Fotó: Korodi Attila/Facebook

„A lényeg, hogy akkora zajt kell csapni, ami nem túl hangos, nem is halk, mert nem az a lényeg, hogy a medvét a fára hajtsuk fel, hanem hogy szép nyugodtan bandukoljon tovább az erdőbe” – magyarázta Bors Béla. Hozzátette,

szerencsére ezek a medvék nem jártak be kukázni a településre, ezért bízik benne, hogy nem térnek vissza egyhamar a lakóövezet közelébe, és, hogy „medvementes” pünkösdünk lesz.

A nyilvántartott nőstény és hím medvét azonban nem találták meg, holott péntek hajnalban is keresték, délután pedig újra átfésülik a lovas zarándoklat érkezése előtt a Kis-Somlyó hegyét.

•  Fotó: Korodi Attila/Facebook Galéria

Fotó: Korodi Attila/Facebook

„Rengeteg nyomot láttunk, ami bizonyítja, hogy Somlyón szeret tanyázni ez az öt medve, de úgy néz ki, hogy a hajtási akció eredményes volt” – jegyezte meg Bors, hozzátéve azt is, hogy

mivel jó néhány napja mozgás van a nyeregben a pünkösdi búcsú megszervezésére, ezért ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a vadak továbbálltak.

„Aztán, hogy ez meddig lesz így, majd kiderül. Biztos vagyok benne, hogy a szombati napon, tekintettel arra, hogy több százezer ember fog ott lenni a nyeregben, nem hiszem, hogy gondot okoznának. Viszont, ha mégis szükséges lenne, akkor készenlétben vagyunk, és beavatkozunk” – mondta az alpolgármester.

•  Fotó: Korodi Attila/Facebook Galéria

Fotó: Korodi Attila/Facebook

Említést tett arról is, hogy

tavaly 12 órás készenlétben álltak, miután egy medve a bocsaival felmenekült egy fára, mire a vadásztársulatnak sikerült befogni és a területük határára elszállítani.

Arról is beszélt, hogy rengeteg a medve, túlszaporulat van, és ez a gond csak súlyosbodni fog, amennyiben nem módosítják a jogszabályokat, nem vezetnek be kilövési kvótát.

Hirdetés
5 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 26., vasárnap

Fiatal medve járt be Felsőboldogfalvára

Medve jelenléte miatt figyelmeztették Felsőboldogfalva lakóit vasárnap délután. Az egyik helyi lakos autóból le is fotózta a településre betévedő nagyvadat.

Fiatal medve járt be Felsőboldogfalvára
Fiatal medve járt be Felsőboldogfalvára
2026. július 26., vasárnap

Fiatal medve járt be Felsőboldogfalvára

Hirdetés
2026. július 26., vasárnap

Szakértő: Romániát nem veszélyezteti üzemanyaghiány, de veszélyesen ki van téve egy regionális kőolajválságnak

Romániának egy állandó energetikai és logisztikai válságkezelő központra, egy országos energiabiztonsági diszpécserszolgáltra lenne szüksége, nem eseti válságülésekre, hogy ne érje felkészületlenül egy esetleges „olajvihar” – véli az AEI elnöke.

Szakértő: Romániát nem veszélyezteti üzemanyaghiány, de veszélyesen ki van téve egy regionális kőolajválságnak
2026. július 26., vasárnap

Csak a miheztartás végett: továbbra is az AUR a legnépszerűbb párt Romániában

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a szavazatok 34 százalékával nyerne, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat; a Szociáldemokrata Párt (PSD) támogatottsága 23, a Nemzeti Liberális Párté (PNL) 21 százalékos.

Csak a miheztartás végett: továbbra is az AUR a legnépszerűbb párt Romániában
2026. július 26., vasárnap

Tarr Zoltán Erdélyben: van egyfajta várakozás, hogy merre és hogyan haladunk tovább

Tarr Zoltán, a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a fehéregyházi látogatás után beszélt a Székelyhonnak az erdélyi fogadtatásról, valamint arról, hogyan alakul át átláthatóbbá a határon túli magyar támogatások rendszere.

Tarr Zoltán Erdélyben: van egyfajta várakozás, hogy merre és hogyan haladunk tovább
Hirdetés
2026. július 26., vasárnap

Nem sok marad a megélhetési költségekre a számlák és adók befizetése után

Tavaly a kiadásaikat jövedelmükből fedező romániai háztartások alig 29,4 százaléka engedhetett meg magának egy egyhetes üdülést az otthonától távol, szemben a 2024-ben jegyzett 26,6 százalékkal.

Nem sok marad a megélhetési költségekre a számlák és adók befizetése után
2026. július 26., vasárnap

Megújult a fehéregyházi Petőfi-emlékhely – elsőként látogatott hivatalosan Erdélybe az új kormány

Megnyitották vasárnap a fehéregyházi Petőfi Sándor Emlékhely új állandó kiállítását. Ekkor jártak először hivatalos látogatáson Erdélyben az új magyar kormány képviselői: Tarr Zoltán miniszter, valamint Kalla Zsuzsa államtitkár-helyettes.

Megújult a fehéregyházi Petőfi-emlékhely – elsőként látogatott hivatalosan Erdélybe az új kormány
2026. július 26., vasárnap

Vasárnap is razziáznak a Maros és Hargita megyét összekötő országúton

Egy tucat halálos baleset volt tavaly a Maros és Hargita megyén is áthaladó 15-ös országúton, így a közlekedésügyi rendőrök vasárnap is razziáznak ezen az útszakaszon.

Vasárnap is razziáznak a Maros és Hargita megyét összekötő országúton
Hirdetés
2026. július 26., vasárnap

Két autó ütközött – félsávos forgalomkorlátozást kellett bevezetni

Két személygépkocsi ütközött össze vasárnap délután a Kovászna megyei Hídvég településen, a helyszín közelében fogalomkorlátozásra kell számítani.

Két autó ütközött – félsávos forgalomkorlátozást kellett bevezetni
2026. július 26., vasárnap

Forgalomból kivont járművekkel és ittasan is közlekedtek

Alkoholos befolyásoltság alatt vezetett több sofőrt a hétvégén Hargita megyében, a rendőrség bűncselekmény elkövetése miatt indított eljárás ellenük.

Forgalomból kivont járművekkel és ittasan is közlekedtek
2026. július 26., vasárnap

Az ukrajnai háború kezdetétől 33 esetben sértették meg orosz drónok Románia légterét

Az ukrajnai háború kezdetétől 33 esetben sértették meg orosz drónok Románia légterét – közölte vasárnap a védelmi minisztérium.

Az ukrajnai háború kezdetétől 33 esetben sértették meg orosz drónok Románia légterét
Hirdetés