Az országban egyedülálló vadasparkot hoznak létre Sugásfürdőn. Már meghatározták, hogy milyen állatfajok és hány egyed kerül be a 18 hektáros területre – ragadozó nem lesz. A tervek szerint jövő év tavaszán már látogatható lesz a park. A projekt kivitelezését Sepsiszentgyörgy önkormányzata és egy magáncég finanszírozza.
2011. november 03., 13:102011. november 03., 13:10
A területet úgy jelölték ki, hogy a vadállomány megfelelő táplálékhoz juthasson, legyen erdőrész, legelő és patak. „A vadasparkban mintegy 100 állat, többek között szarvasok, őzek, vaddisznók, rókák, nyulak lelnének otthonra. A területet speciális, Angliában készült kerítéssel veszik körül, dupla villanypásztor vigyáz az állatok és a látogatók biztonságára” – mondta el a Székelyhonnak Gazda Zoltán ötletgazda.
A park területén és az azt körülölelő hegygerincen megfigyelőállásokat építenek a turisták számára, nyitott és fedett kilátókat, de egy földbe ásott vadászlest is kialakítanak. A parkon áthaladó, minden látványosságot érintő tanösvényt hoznak létre. Egyszerre legtöbb 200 látogató tartózkodhat a park területén, a korlátozásra azért van szükség, hogy a turisták ne zavarják a parkban élő állatokat.
„Reméljük, hogy a diákok, természetszerető személyek zarándokhelyévé válik majd, ez az országban egyedülálló létesítmény” – mondta Gazda. Az egyezség szerint a befektetési költségek 60 százalékát a vállalkozó állja, a fenntartási költségeken pedig fele-fele arányban osztozik az önkormányzat és a magáncég.
Kigyulladt egy válogatócsarnok vasárnap délután a Kovászna megye hulladékát tároló lécfalvi telepen, amely jelenleg is nagy füsttel ég. A tűzoltók nagy erőket mozgósítanak, brassóiak is besegítenek.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
szóljon hozzá!