
Nagy Péter
Fotó: Veres Nándor
Augusztus 5. és 7. között tudományos fesztivált szerveznek Csíkszeredában. Az Üveggyöngyvarázs egy háromnapos föld körüli barangolásra hívja a kicsiket és nagyokat. Nagy Péterrel, az esemény egyik szervezőjével beszélgettünk a fesztiválról.
2024. augusztus 04., 18:532024. augusztus 04., 18:53
„Az Üveggyöngyvarázs tudományos fesztivál ilyen formában mindenképp újdonság” – emelte ki Nagy Péter, majd hozzátette, korábban is tartottak tudományos előadásokat Csíkszeredában, azonban többnapos eseménysorozatként eddig nem próbálták ki magukat. A szervező szerint
A fesztivál során ugyanis nemcsak előadásokra invitálják az érdeklődőket, hanem koncertekre is, amik szintén formabontó módon közelítik meg műfajukat: a zenekarok az előadásban elhangzottakra egyfajta válaszként, magyarázatként játszanak dalokat az ismeretterjesztők közben. A koncerteket mindemellett vizuálisan is az adott témakörbe helyezik be.
– tette hozzá Nagy Péter a programismertetőhöz. Mindemellett kerekasztal-beszélgetést is szerveznek, ahol kutatók és fizika tanárok beszélgetnek az aktuális felfedezésekről; továbbá úgynevezett puzzle is lesz, amikor színészek olvasnak fel tudományos témájú verseket. Ezeket a verseket képzőművészek és a mesterséges intelligencia élőben illusztrálja majd.
Számos gyerekprogrammal is várja a kicsiket az Üveggyöngyvarázs, Nagy Péter szerint már kisiskolásoknak ajánlottak a programok, de lassan már azt is ki meri jelenteni, hogy óvodás gyerekek is könnyedén megértik az előadások témáját.
Fontos tudnivaló, hogy a délelőtti programok ingyenesek mind a három napon, délután viszont ötven lejes belépőt kell fizetnünk ahhoz, hogy részt vegyünk a fesztiválon, az összeg mind a három napot fedezi.
Program
Augusztus 5., Csíki Mozi: 18 óra: Fénybenjárók; augusztus 6., Mikó-vár: 18 óra: Schrödinger macskája, Kvantumfizika költőknek; augusztus 7., Mikó-vár: 10 óra: 3... 2... 1... Start, 10.15: Einstein – egy kisegér csodálatos utazása térben és időben, 11.15: „Houston... Megérkeztünk!”, 12.15: Zenés csillagászat, 16: Barabási Albert László nyitóbeszéde, 16.45: Világítótornyok, 17.45: Metamorfózis, 18.45: Az Univerzum versei, 19: borkóstoló, 20.30: Koppenhága – kvantumszínház, 21.30: A kozmikus csend, avagy egyedül vagyunk az Univerzumban?, 22.45 Csillagászat, hangfürdő, buli.
Az ősz színeit kedd reggelre a frissen hullott hó fehérsége törte meg Hargitafürdőn.
Romániában több mint négyezer gyermek szenved 1-es típusú cukorbetegségben, a kezeléshez való hozzáférést, a metabolikus betegségek megelőzését és az egészségnevelést a legfontosabb prioritások közé kell sorolni – jelentette ki az egészségügyi miniszter.
Călin Georgescu volt államfőjelöltet kedden a fővárosi fogdából az első kerületi bíróságra kísérték, hogy részt vegyen az ellene legionárius propaganda vádjával indított per tárgyalásán.
Elkezdte a napokban a brassói regionális útügyi igazgatóság a hófogó panelek kihelyezését az ügykezelésébe tartozó országutak mentén – tájékoztatnak bejegyzésükben.
Folytatódik a Jupiter művelet, a rendőrök és az ügyészek kedden országszerte több mint 300 helyszínen tartanak házkutatást különböző bűncselekmények felderítése és az elkövetők felelősségre vonása érdekében – közölte a legfőbb ügyészség.
November 3-án délelőtt 10 órától indul a 2026-os roncsautóprogram újabb szakasza, amelynek keretében a magánszemélyek állami támogatást igényelhetnek új gépkocsi vásárlására.
Hullócsillagokkal és tűzgömbökkel érkeznek a Taurida meteorrajok november első felében – tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t.
Két fenyőfa dőlt hétfőn este a Gyilkos-tó felé vezető 12 C jelzésű országútra, elzárva mindkét közlekedési sávot – közli a Hargita megyei tűzoltóság. Nem sokkal később Csíkszereda közelében, Piricskénél is kidőlt fa miatt riasztották a tűzoltókat.
Új támogatási rendszerrel fékeznék meg az afrikai sertéspestis terjedését Romániában: 2027-től a sertéstenyésztők pénzügyi segítséget kaphatnak a farmok biológiai biztonságának javítására. A tervezetet már elfogadta a szenátus.
Lakóház gyulladt ki hétfőn este Vidrátszegen, és bár a lángok terjedését sikerült megfékezni, sajnos egy másik épületben is károk keletkeztek – közli a Maros megyei tűzoltóság.
szóljon hozzá!