
Összegezték az elmúlt évtizedet a tévé vezetői
Fotó: Haáz Vince
November 12-től december végéig tart az ünnepi időszak az Erdély Tv háza táján, ez idő alatt arra fókuszálnak, hogy immár tíz éves a műsor, amelynek múltjáról, jelenéről és jövőjéről sajtótájékoztató keretében számoltak be a tévé vezetői.
2018. november 08., 21:342018. november 08., 21:34
2018. november 08., 21:492018. november 08., 21:49
A televíziót működtető Janovics Jenő Alapítvány elnöke, Szép Gyula úgy véli, az erdélyi magyar közéletnek, művelődési életnek „egy ékszere” lett az Erdélyi Magyar Televízió, röviden Erdély Tv.
– fogalmazott az alapítvány elnöke.
Fotó: Haáz Vince
Számokban a tévé
Az Erdélyi Magyar Televízió 2008. július elsején kezdte el a kísérleti adások földi sugárzását, november 5-én került be az első kábelhálózat kínálatába. „Azóta a híradó mellett több mint negyven magazinműsor indult el a csatornán, több mint 150 munkatársunk volt, ebből legalább 50 műsorvezető.
– foglalta össze számokban az elmúlt évtizedet Szepessy Előd, aki kezdetektől igazgatója az Erdélyi Magyar Televíziónak.
Soós Attila ügyvezető igazgató elmondta, a tévé folyamatosan próbál megfelelni a nézők elvárásainak, két évvel ezelőtt éppen ezért áttértek egy teljesen digitális rendszerre. Hozzátette:
Fotó: Haáz Vince
Párttelevízió vagy sem?
Újságírói kérdésre válaszolva Szepessy Előd elmondta, szokták azzal vádolni őket, hogy párttelevízió volnának, de úgy vélik,
„Maximálisan törekszünk arra, hogy objektíven, megfelelően tájékoztassuk a nézőket, nincs fekete listánk, hogy ki nem jöhet be műsorba” – fogalmazott az igazgató.
Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.
Vasárnap nyújtja be a parlamentnek Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök a szakértői kormány névsorát és programját. A tervek szerint a kabinet 18 tagból állna: 15 miniszter és három miniszterelnök-helyettes kapna helyet benne.
Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
szóljon hozzá!