
Fotó: Gecse Noémi
Az anyagi finanszírozás hiánya miatt áll jelenleg a tusnádi ravatalozó építése. A munkálatok több mint fele már elkészült, a befejezéshez mintegy 100 ezer lejre lenne szükség.
2017. június 27., 11:562017. június 27., 11:56
Tovább húzódik a tusnádi ravatalozó építési munkálata. Csont Ede helyi plébános érdeklődésünkre elmondta, idén mindössze a nyílászárókat, azaz az ajtókat és az ablakokat szerelték be a munkások, ennek költségeit a helyi közbirtokosság biztosította, de mivel idénre további támogatást nem ígértek, így leállt a munkálat.
– mondta.
A munkálatoknak most már kevesebb mint fele van hátra, a befejezéshez mintegy 100 ezer lejre lenne szükség. Ezt követően kellene megoldani többek között az épület külső és belső vakolását, a villanyhálózat kiépítésének befejezését, a padlózat lerakását, a torony lambériázását, a bútorzat beszerzését – részletezte a plébános.
Fotó: Gecse Noémi
Azt is megjegyezte, amiatt számít ezen munkálatok magvalósításához a közbirtokosság segítségére, mivel a ravatalozóépítést a közbirtokosság kezdeményezte ebben a formában, és elmondásuk szerint oroszlánrészt vállalnak annak költségeiből. Emellett persze gyűjtenek a hívektől is, de az abból befolyó pénzt a belső berendezésre fordítanák, mivel az az építési költségbe nem volt belefoglalva. Hargita Megye Tanácsához pedig a templom és plébániaépület tetőzetének felújítására nyújtottak be pályázatot, amely munkákat szintén nem lehet sokáig halogatni – ismertette.
Rafain Zoltán, a tusnádi közbirtokosság elnöke érdeklődésünkre leszögezte, nem vállalták fel a ravatalozóépítés teljes finanszírozását, ezt csak a plébános véli úgy. Ennek ellenére több alkalommal is elkülönítettek egy-egy összeget arra a célra, és a továbbiakban is, lehetőségeikhez mérten támogatják a beruházást.
Fotó: Gecse Noémi
A község polgármestere, György József arról számolt be, hogy költségvetésükbe nem tudták belefoglalni az említett munkálatot, és nincs lehetőségük módosítani ennek érdekében, így egyelőre anyagilag nem tudnak hozzájárulni a munkálathoz. Mint mondta, egyelőre nincs keretük rá. Megjegyezte azt is, hogy
Az előzményekről
Mint arról beszámoltunk, tavaly novemberben fogtak hozzá újra a tusnádi ravatalozó építéséhez, miután két évig nem történt előrelépés a pirosban felépített létesítménynél. A munka azért állt, mivel a plébános nem értett egyet az eredeti tervekkel, a tervező viszont mindaddig nem hajlott a módosításra. Decemberi terepszemlénkkor a munkások kint az ereszek helyükre illesztését végezték. Bent a hidegház egyik részét elfalazták, továbbá dolgoztak a villanyszereléssel, megnagyobbították a bejárat két oldalán levő nyílászárók méretét és éppen a gletteléssel dolgoztak. Az addigi munkálatokat a közbirtokosság és a helyi önkormányzat – a megyei tanácstól kért támogatásból – finanszírozta.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) a politikai válság elmélyítése és elnyújtása mellett döntött azzal, hogy nem támogatja a Siegfried Mureșan vezette kormány beiktatását - közölte hétfőn a Nemzeti Liberális Párt (PNL).
Bekísérték kihallgatásra Călin Georgescu volt államfőjelöltet a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) bukaresti székhelyére.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök Siegfried Mureșan kormányalakítási megbízásának visszaadását sürgeti, hogy ezt követően vagy írjanak ki előrehozott választásokat, vagy Nicușor Dan államfő nevezzen meg egy másik miniszterelnök-jelöltet.
Ügyészségi források szerint zavaróberendezést találtak a nyomozók hétfőn Călin Georgescu autójában. Az eszközzel meg lehet akadályozni a beszélgetések lehallgatását és rögzítését.
Országszerte, így Erdélyben is jelentős lehűlés lesz az elkövetkező kéthetes időszak első felében – áll az Országos Meteorológiai Szolgálat kéthetes, szeptember 21. és október 4. közötti időszakra vonatkozó időjárás-előrejelzésében.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos vezetősége hétfőn egyhangúlag úgy döntött, hogy nem fogják támogatni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök kormányát.
Răzvan Leu hétfőn megerősítette, hogy az ő feljelentése nyomán vizsgálódik a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) Călin Georgescu volt államfőjelölt csalási ügyében.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Moldovai Köztársaság mintájára községek önkéntes összevonását javasolja majd a kormányprogramban.
Csütörtök reggelig lehűlés, esők és szeles időjárás várható az egész országban, hétfőn pedig 24 megye egyes térségeiben erős szélre figyelmeztető sárga jelzésű riasztás lesz érvényben – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
szóljon hozzá!