
Tanáriban. Bizonytalanság a közoktatási rendszerrel és a jövővel kapcsolatban
Fotó: Pál Árpád
Térségünkben is egyre jellemzőbb a pedagógusok társadalmi presztízsének a visszaesése, emellett – a szigorúan vett tanórákon kívül – a gyerekekre gyakorolt hatásuk a régebbihez viszonyítva minimális, ugyanis átvették azt a számítógépek és a különböző okos eszközök.
2017. november 26., 13:132017. november 26., 13:13
2017. november 26., 13:152017. november 26., 13:15
Mára már egyértelművé vált – amelyet több erre irányuló kutatás is bizonyít –, hogy az oktatás hatékonyságának legfontosabb és meghatározó tényezője a pedagógus. Bakos Kinga, a Debreceni Egyetem Szociológia és Társadalompolitika Doktori Programjának doktorandusza kutatásában (amely 2016-ban készült Hargita megyei pedagógusok reprezentatív mintáján)
Ehhez a témát körüljáró szakirodalmat és saját kutatásait veszi alapul.
A szakirodalom által felállított következtetések szerint napjaink pedagógusainak a következő „veszélyekkel” kell megbirkózniuk: az első
illetve több világszínvonalú kutatás is bizonyítja, hogy a pedagógusoké a legstresszesebb szakmák egyike. A második
Fotó: Veres Nándor
Viszont mára megszűnt a pedagógus szerepnek ez a jellemzője, mivel a tudáspiacot más szereplők kezdték uralni. A szerző azt is megemlíti, hogy a pedagógusok életminőségét vizsgáló kutatások szerint a jólét magas fokát találták azoknál az oktatóknál, akiknek képességei összhangban vannak a munkakörükkel, és elkötelezettek a munkájuk iránt. Éppen ezért
Mindezek mellett pedig
„Székelyföldi pedagógusokkal készített interjúk és résztvevő megfigyelés alapján elmondható, hogy az itteni oktatók esetében jellemző egyfajta bizonytalanság a közoktatási rendszerrel és a saját jövőjükkel kapcsolatban. Emellett
– mutat rá a szerző. Továbbá megemlíti, hogy a számítógépek és különböző okoseszközök térhódításával a gyerekek információszerzése az iskolán kívülre került, és a tanár ismeretátadói szerepe csökkent. Az autoriter (tekintélyelvű) nevelési stílus már nem elfogadott, így egyre nehezebb az információs társadalomba beleszületett gyerekek előtt a tanárnak hiteles és tisztelt nevelőként fellépni úgy, hogy a társadalomban a megbecsültsége minimális.
Fotó: Veres Nándor
„Tehát a pedagógusi szakma hatalmas presztízsvesztésében többek között nagy szerepe van az információs társadalom hatásának is.
– vonja le a következtetést a szerző, hozzátéve, hogy véleménye szerint az információs társadalom hatására a tanárok és tanítók olyan pozícióba kerültek, amelyben csökkent tudásátadói, tudástermelői szerepük, ezzel együtt pedig nem találják az újfajta szerepüket. Bakos Kinga érdeklődésünkre elmondta, szükség van a pedagógusi szerep újraértelmezésére e tekintetben, azaz
A tanulmány, amely a pedagógusi életminőség és az információs társadalom kapcsolatát tárgyalja, egyébként az Eszközök és Tartalmak – A média hatása a gyermekekre és a fiatalokra című tanulmánykötetben jelent meg, amely a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának legújabb kiadványa. A kiadványt Bíró A. Zoltán és Bodó Julianna egyetemi oktatók szerkesztették.
A nyugdíjak hibás kiszámítása nem „jelenségszintű” probléma, az embereknek bízniuk kell abban, hogy járandóságukat helyesen állapították meg – jelentette ki a Bihar megyei nyugdíjpénztár igazgatója.
Magyar Péter miniszterelnök és kísérete vatikáni látogatása első állomása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnája volt, ahonnan az apostoli palotákba ment tovább a XIV. Leó pápával való magánaudienciára csütörtökön.
Lezárult a jelentkezés a VIBE Epic Class Battle második kiírására: 11 megye 37 iskolájából 68 osztály, összesen 1727 középiskolás diák vág neki a decemberig tartó kihívássorozatnak.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában – közölte csütörtökön a Hargita megyei csendőrség.
A kormány elindítja az állami vállalatok vezetésére vonatkozó információkat összesítő guvernanta.gov.ro online platformot.
Noha még zajlanak a tárgyalások és még nem jutottak végleges döntésre, politikai forrásokra hivatkozva máris nyilvánosságra hozott a Digi24 hírportál egy elsődleges „vázlatot” a Siegfried Mureșan által vezetett jövőbeli kormányról.
Noha tegnap még csak egyetlen csíkszeredai kútnál haladta meg a 10 lejt egy liter standard benzin ára, ez mára kibővült a hargitai megyeközpontban több állomásra, illetve begyűrűzött Udvarhelyre is.
Nicușor Dan szerint a romániai társadalom nem kér az előrehozott választásokkal járó négy-öt-hat hónapos kampányból, utcai plakátokból, televíziós politikai hirdetésekből és pártok közötti vitákból.
Egy Ukrajna felől behatoló drón négy percet repült Románia légterében, majd lezuhant a Suceava megyei Solca közelében. Az incidensben senki nem sérült meg, és anyagi kár sem keletkezett.
szóljon hozzá!