Hirdetés
Hirdetés

Ez így nem maradhatott – át kell festeni a műemléket

Újraállványozták az épületet. Bontáskor, reméljük, nem fogunk csalódni •  Fotó: Haáz Vince

Újraállványozták az épületet. Bontáskor, reméljük, nem fogunk csalódni

Fotó: Haáz Vince

A polgármesteri hivatal felszólítására a tulajdonos újra nekifogott a marosvásárhelyi Görög-ház, más néven a Hadsereg Háza lefestésének. Közben a vásárhelyi képviselő-testület csütörtöki soros ülésének egyik napirendi pontja is foglalkozik az 1800-as évek elején épített műemlék épület kérdésével.

Simon Virág

2018. augusztus 28., 21:432018. augusztus 28., 21:43

A Görög-ház – jelenleg a Hadsereg Háza – azon kevés épületek közé tartozik, amelyet Marosvásárhelyen az 1830-as és 1840-es évekre tehető neoklasszicizmus idején emeltek. Nincs róla túl sok adatunk, azt viszont tudjuk, hogy a Görög család építette. A tizenkilencedik századi Marosvásárhely várostörténésze, Benkő Károly szerint 1830-ban több szakaszban épült meg az ingatlan, akkoriban ez volt a város egyik legmagasabb épülete. Az 1840-es években itt tartotta üléseit a városi tanács.

Jelenleg a belügyminisztérium tulajdonában van, de évek óta kihasználatlanul áll. Tavaly körbeállványozták, és mindenki örvendett, hogy a rossz állapotban lévő műemlék végre visszakapja régi patináját.

Nagy volt a közfelháborodás, amikor lekerültek az állványok, és a főtéri épület narancssárga, illetve lila színekben „pompázott”. 

Nemcsak az épület új színét, hanem a munkálatok minőségét is sokan kifogásolták. Lapunknak Kiss Loránd restaurátor azt nyilatkozta, hogy semmilyen szempontból – sem szakmailag, sem esztétikailag – nem felel meg a felújítás. Nemcsak a kinézet rettenetes, hanem az elfuserált munka is, az ahogy a nem történelmi homlokzatra való olajfestékkel lemázolták a falat, ami fénylik, és fél éven belül lepattogzik.

Újra kell festeni az épületet

A rengeteg negatív visszajelzés nyomására a polgármesteri hivatal felszólította a tulajdonost, hogy tartsa be a terveket, és az eredeti színére festesse le a műemlék épületet. Mint Cosmin Blaga városházi sajtószóvivő lapunknak elmondta, már idén tavasszal felszólították az épület tulajdonosát, a belügyminisztériumot, hogy sürgősen javítsák ki a mulasztást, és

betartva az előírásokat, a terveket, az eredeti színeket használva festessék újra az épületet.

Blaga felháborítónak tartotta, hogy a belvárosban egy ilyen fontos műemlék épületet ilyen  színekre festettek, elcsúfítva ezzel a főtéri látványt. Cosmin Blaga az épület kapcsán emlékeztetett, korábban Dorin Florea polgármester átiratot küldött a belügyminisztériumhoz, kérve, adja át az egykori Görög-házat a városnak azzal a feltétellel, hogy bármikor helyet adnak a katonaságnak, ha szüksége van az épületre valamilyen rendezvény okán. Erre a kérdésére azonban a városvezető nem kapott választ.

Hirdetés

Eladó egy rész az épületből

A marosvásárhelyi képviselő-testület csütörtöki soros ülésén is szóba kerül a Görög-ház. A benyújtott határozattervezet szerint az épület alagsorában lévő 302,48 négyzetméteres, egykor vendéglőként működő helyiség bukaresti tulajdonosa eladná az épületben található rá eső részt. Mivel műemlék épületről van szó, elővásárlási joga van a művelődési minisztériumnak, erről azonban lemond. A következő, akinek elővásárlási joga van, az a helyi polgármesteri hivatal. A tanácsosok csütörtökön arról döntenek majd, hogy élnek-e az elővásárlási jogukkal, vagy sem.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Hosszú éveket kell még várni az új elkerülőútra Csíkszeredában

Igen lassan halad a Csíkszeredát, Csíkcsicsót és Madéfalvát is elkerülő új útvonal terveinek elkészítése, még a megvalósíthatósági tanulmányt sem véglegesítették. Számos tényező gátolta a folyamatot, a munkálatok elkezdése még évekbe telik.

Hosszú éveket kell még várni az új elkerülőútra Csíkszeredában
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Kéz a kézben jár a könyv, színház, zene

Fényt a léleknek mottóval szervezik meg a 32. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárt, amelynek központi témája a testi és lelki traumák megjelenése a könyvekben. November 12-15. között nyolcvan program közül lehet választani.

Kéz a kézben jár a könyv, színház, zene
2026. október 14., szerda

Földre teperték és elvezették a fegyelmezetlen hívet az ortodox zarándoklaton – videóval

Vallási zarándoklatra gyűltek össze a hívek Jászvásáron, amikor két férfi szerdán délután átlépte a katedrális bejáratánál felállított kordonokat.

Földre teperték és elvezették a fegyelmezetlen hívet az ortodox zarándoklaton – videóval
2026. október 14., szerda

Megverte, majd autóval áthajtott szeretőjén – életfogytiglani börtönre ítélték

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt a testén. Az ítélet nem jogerős.

Megverte, majd autóval áthajtott szeretőjén – életfogytiglani börtönre ítélték
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Kormányra lép a PSD, megvan a minisztereik listája – frissítve

A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban.

Kormányra lép a PSD, megvan a minisztereik listája – frissítve
2026. október 14., szerda

Rátámadtak a tornatanárra egy diák szülei Temesváron, a kerítésen kívülről videózták az esetet

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rátámadtak a tornatanárra egy diák szülei Temesváron, a kerítésen kívülről videózták az esetet
2026. október 14., szerda

Korhadt, száraz és veszélyessé vált fákat metszenek Csíkszereda-szerte

Zajlanak a veszélyessé vált fák gallyazási, metszési és kivágási munkálatai Csíkszeredában.

Korhadt, száraz és veszélyessé vált fákat metszenek Csíkszereda-szerte
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve hogy a párt ellenzékbe vonul – jelentette be az ülés után Ionel Bogdan pártszóvivő.

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul
2026. október 14., szerda

Ártámogatott felnőtt pelenkákra jogosultak az egészségbiztosítással rendelkező rászorulók

A képviselőház által szerdán elfogadott másik törvénytervezet szerint az egészségbiztosítási rendszer biztosítottjai szakorvosi recept alapján ártámogatott felnőtt pelenkákra jogosultak.

Ártámogatott felnőtt pelenkákra jogosultak az egészségbiztosítással rendelkező rászorulók
2026. október 14., szerda

Ezentúl a vajúdás és a szülés alatt a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy a kórházban

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés alatt.

Ezentúl a vajúdás és a szülés alatt a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy a kórházban
Hirdetés